Divatbemutató helyett haute couture táncelőadás pár ruhából

Zanza!

Szűcs Edit divattervező szakon végzett, ám világéletében jelmeztervezőként dolgozott. Kreativitásra tanítja diákjait a MOMÉ-n, miközben a Trafóban különös jelmezekbe bújtat táncosokat, hogy tolmácsolják gondolatait a társas magányról.

A Trafó november végén mutatja be az Autonóm Zóna című előadást, amiben az általad tervezett jelmezekben fog táncolni Góbi Rita társulata. A honlapon az áll, hogy az előadás műfaját tekintve testmaszk show. Mit takar valójában ez a kifejezés?

Hogy egészen az elején kezdjem, annak idején divattervező szakon végeztem, de már istentelen régen jelmeztervezőként dolgozom különböző színházakban, és mindemellett folyamatosan csinálom a magam kedvére létrehozott ruhákat, amik se nem jelmezek, se nem trendi divatcélzattal jönnek létre. Most már lassan több mint tíz éve, hogy jött az ötlet, szervezzünk ezek köre előadásokat, amik általában úgy zajlanak, hogy megmutatom a koreográfusnak, rendezőnek, és táncosoknak a kész ruhákat, amiből  ők inspirálódhatnak. Tehát a már kész jelmezekhez keresem a csapatot, ami általában alkalmi társaság. Emellett az előadásnak keretet ad a párom, Árvai Gyögy által vezetett Természetes Vészek Kollektíva is. Korábban az előadások dramaturgiája, a látvány és a jelmezek mentén alakult, és ebből legtöbbször egy improvizatív, laza szerkezetű valami jött létre, de az utóbbi 3-4 előadás már tematikus lett. Az Autonóm Zóna esetében is úgy hoztam létre a ruhákat, hogy tudtam, mi az a téma, amit ki akarok fejezni. 

És mi volt az?

A magány, és azon belül is a társas magány, amit manapság nagyon sokan megélnek, akár a nagy közösségi létezés mellett. Tudom, hogy ez sztereotip, de már az is durva, hogy az embereknek a facebookon zajlik a családi élete, közben mintha már nem is beszélgetnének egymással. Ez egy nagyon általános jelenség szerintem...

Nagyon érdekes, de elképzelésem sincs, hogyan lehet ilyesmit ruhákban kifejezni. 

Ez nekem is egy kísérlet lesz, hogy sikerül- e átadnom. Az a lényeg, hogy ez a közlési szándék vezényel, de hogy a befogadó számára is ezt fogja-e jelenteni, az majd kiderül. 

Igen, de már volt ilyen jellegű előadásod, tehát valamiféle tapasztalatod van arról, hogy szokták-e érteni az emberek...

Eddig azt a visszajelzést kaptam, hogy értik, érzik. Most a magány kifejezése még nem tudom, átmegy-e. Tudod, azért a magány a fő téma, mert ezek a jelmezek most egyfajta testmaszkok. Tehát a jelmez egy burok a test körül, ami kijelöli a test határait, így aztán alkalmassá tud válni egyfajta bezárkózási gesztus kifejezésére. És ha már bezárkózási gesztus, akkor ahhoz nagyon közel áll a befelé fordulás, befelé figyelés, az érdeklődés totális megszűnése. Mert ez hozzátartozik az elmagányosodás témájához: hogy mind társadalmilag, mind kulturálisan megszűnünk érdeklődni és nyitottá lenni, és szerintem ez elég általános jelenség. 

Ismersz mást, aki ilyen jellegű előadásokat csinál?

Amikor a nagy divatházak haute couture bemutatókat tartanak, azok ugyan az adott trend irányában jönnek létre, de általában olyan elvadultak, hogy már jelmezszerűek. Persze azoknak tudatos célja van, reklám okán jönnek létre, hiszen azzal a következő pret-a-porter kollekciójukat előkészítik. Mögöttem nincs divatcég, nem akarom reklámozni a kollekcióimat, hanem a magam örömére hozom őket létre, és van olyan szerencsém – egyelőre, de ezt lekopogom –, hogy a Trafónak erre van igénye és időről időre felkér, hogy ezek köré egy-egy előadást hozzunk létre. 

Elsősorban kik mennek el egy ilyen testmaszk show-ra?

Divatérzékeny vagy olyan – színházhoz közel álló – közönség, akik a látványvilágra is fogékonyabbak. Ez valójában egy táncelőadás, amiben fontos, hogy mozduljanak meg a ruháimban. Nekem elképesztően izgalmas az a folyamat, ahogy életre kelnek a jelmezek, vagy ahogy teljesen megváltozik azáltal, hogy fénybe kerül, video-animációval találkozik, ami Korai Zsolt kitűnő munkája. És ez nekem egy kaland. Emiatt csinálom, mert ez az érdekes benne.

Mikor kanyarodtál a jelmeztervezés felé?

Rögtön az elején. Magyarországon csak roppant praktikus céllal indulhat el egy tervező, nagyjából lehet tudni, hogy miből lehet megélni és kezelni kell, tehát a hordható és az eladható irányba kell elmenni. Számomra hamar kiderült, hogy engem ez nem érdekel, meg az üzleti érzékem se olyan jó, viszont a színháztól azonnal kaptam hívásokat, tehát már főiskolásként elkezdtem színházakban dolgozni. 

Magyarul téged tervezőként inkább az haute couture-vonal érdekelt volna, amire hazánkban nincs túl nagy kereslet.

Pontosan, ha lett volna egy olyan cég vagy olyan hátterem, meg lett volna hozzá tartozó felvevőpiac is, akkor simán. Csakhogy az az igazság, hogy számtalan cég alakul ilyen lángolással de aztán azok is besimulnak az "eladható" kategóriába, mert egyszerűen nem lehet hosszú távon fenntartani teljesen elszállt és szabadon gondolkozó tervezőket alkalmazó céget. Sok országban megélnek, de Magyarország nem ez a hely, és ezt egész gyorsan felismertem. 

Inkább az elvontabb színházrendezők foglalkoztattak az évek során?

Nem, nagyon klasszikus jelmezeket is szoktam készíteni. Annak idején Mohácsi Jánossal kezdtem, tizenkét évig voltam mellette, de Kamondi, Keszég, Rusznyák, Rétli is dolgozott velem, és nagyon sok nevet tudnék most még sorolni mindenféle műfajból. Ha hívnak, akkor megyek boldogan, mert szeretem a korhű és a mai jelmezeket is. Ez azért másfajta munka, mint pret-a-porter kollekciókat készíteni időről időre, mert mindig egy újabb kaland és inspiráció jön, és az ember állandóan más-más helyeken találja magát. 

Normális divatbemutatót, ahol csak szépen felvonulnak a modellek, el sem tudsz képzelni?

Olyannyira el tudok képzelni, hogy ebben a mostani előadásban ez benne lesz. Tanítok a MOMÉ-n és a tanítványaim munkái is meg fognak jelenni, méghozzá úgy, hogy időről időre besétálnak a manökenek a ruhákban a színpadra, és mint a katonák végigvonulnak. Nekem ez önmagában egy kicsit unalmas, de közben meg a divatvilágnak ez a standard előadásmódja, és ez is érvényes, sőt. Gyakran ez az elfogadottabb a tanítványaim körében.

Hogyan készül hozzá a zene?

Árvai György, azaz a párom csinálja, ő egyébként díszlettervező, és amióta az eszét tudja szenvedélyesen gyártja a zenét, ami egyfajta akusztikus hangrend, amit létrehoz a számítógépen. 

A jelmezeid elnézve elég költséges hobbinak tűnik ez nekem, nem borzasztó drága egy-egy ilyen minőségi anyagból készült jelmez elkészítése?

Jó, hogy ezt mondod, az az igazság, hogy ezek általában nem drága anyagok, csak úgy néznek ki. Nagyon sok munka van bennük, hogy így nézzenek ki. A finanszírozásuk amúgy egyrészt a családi kassza segítségével, másrészt meg különböző pályázatok lévén jön létre, ami elég bonyolult, hiszen ritkán kap az ember annyit, amiből ténylegesen létre tud hozni valamit. Kell hozzá a Trafó is, aki mint valami szélmalom harcot folytatva képviseli azt, hogy igenis be kell mutatni kortárs darabokat. Nem tudom, hogyan csinálják.

Lehet vinni vidékre vagy külföldre ezt az előadást?

Tudnánk, de ahhoz már kellene komoly befektető. 

Említetted, hogy tanítasz a MOMÉ-n, mi a legfontosabb dolog, amit át akarsz adni a fiataloknak?

Nagyon szeretek tanítani, azt a fajta gondolkodást képviselem, hogy a legkisebb gesztust is át kell szellemileg itatni. Azaz bizonyos témát tetőtől talpig át kell gondolni, vagy egy tárgyat a teljes három dimenziós valójában, az anyagépítéstől kezdve a befejező varratig át kell látni. Tehát ebben a szakmában fontos a komplexitás, amihez viszont elengedhetetlen szükség a szakmai alap és az alázat. Talán ez a legfontosabb, meg a szakmai döntésképesség. Ezt is meg lehet tanítani az által, hogy számtalan választás elé állítjuk őket, és ezzel a gondolkodásuk, kreativitásuk fejleszthető. Soha nem megoldási képleteket állítok eléjük, hanem megtanítom őket átfogóan gondolkodni egy-egy témáról. Azt gondolom, hogy ez csak így működőképes.  

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra