#VILÁGOM

Téglás Zolinak Buda is csak egy falu

2014. november 22., szombat 18:17

Téglás Zoltánt a legtöbben az Ignite nevű dallamos hardcore zenekar frontembereként ismerik, aki szabad idejében pelikánokat ment, vagy - mostanában - egyre többet forgat. Az Amerikában született, de magyarul folyékonyan beszélő énekes-színészt a filmek világáról és az új Ignite-lemezről is kérdeztük, sőt kiderült, hogy hamarosan a Zoli Band is visszatér. 

Hogyhogy most filmekről is beszélhetünk, és nem csak zenéről?

Régóta filmezek, és most, hogy éppen nem turnézok, be tudok vállalni többet is. Az Ignite éppen az új lemezén dolgozik, így van időm arra, hogy a filmekre koncentráljak. Korábban is volt már hat vagy hét szerepem Amerikában, még egy Jackie Chan-filmben is dolgoztam. Aztán majdnem két éve csináltam az Argó 2-t itthon, ami majd márciusban jön ki. Szerepeltem egy amerikai készítésű filmben is, és van még egy, amiben szintén feltűnök. Nagy nevekkel, klassz filmek, de olyan szerződést íratnak alá az emberrel, hogy szinte semmit nem szabad róla mesélni, mármint hogy miről szól, vagy hogy kivel dolgozol, semmit.

Honnan jött a szereplési vágy? Ültél a koncerten a backstage-ben és kitaláltad unalmadban, hogy a filmes világba is belekóstolnál?

Kaliforniában, Los Angelesben születtem és ott is nőttem fel. Ott mindenki ezzel foglalkozik, de olyan szinten, hogy az étteremben is mindig filmesekbe futsz, így természetesen lettek olyan barátaim, akik filmszínészek voltak, és addig mondogatták, hogy menjek, hogy elvállaltam.

Jártál bármilyen színészképzésre?

Én erre csak azt szoktam mondani, hogy az élet adott pofonokat, azokból meg jobb esetben tanultam, ez az én iskolám. Talán ennyit elmesélhetek az egyik filmből, amit nemrég forgattam, hogy volt egy olyan jelenetem, amikor ki kellett szállnom egy tankból. Az érdekessége a tanknak az volt, hogy kívülről amerikai tanknak nézett ki, de belülről meg egy öreg T-55-ös volt. Mindez fent volt a Várban, én meg belegondoltam, hogy olyan környezetben vagyok, ahol ilyen tankok okoztak nagy pusztításokat. Amíg ültem a tankban a jelenet alatt, mindezt feldolgoztam, hogy egy ilyen orosz tankból egy magyar embernek kiszállni mit jelent. A jelenet felvétele közben pedig látszódott rajtam, hogy valami nem oké, valami fáj. Utána odajött hozzám a rendező, hogy megkérdezze, milyen iskolába jártam, mert nagyon jó volt a jelenet. Én meg mondtam neki, hogy a School Of Hard Knocks (kb. A Nagy Pofonok Iskolája - a szerz.) volt az én iskolám. Valaki mondta nekem egyszer, hogy az egész film úgyis hazugság, csak te vagy benne igazi. Úgyhogy, ha mondjuk azt szeretném eljátszani, hogy orvos vagyok vagy tanár, akkor arra gondolok, hogy Téglás Zoli milyen lenne, ha tanár lenne. Ezért én mindig úgy nyúlok hozzá egy szerephez, hogy én ott milyen típus lennék.

Mennyire jellemző rád ez a mentalitás, mikor a zenekaroddal állsz a színpadon? Akkor is az a cél, hogy megmutasd, milyen egy jó rockzenész?

El lehet képzelni, mennyire fárasztó az, ha az ember már három hete turnén van, vagy éppen nem láttad a családodat már hónapok óta. Tegyük fel, ha mindez még egy esős vagy havas kedd este történik, valahol a világ végén, ahol épp megáll a busz - ilyenkor nem mondhatom, hogy jajj, ez egy kisebb klub, vagy de rossz az idő, nincs semmi kedvem semmihez. Ilyenkor is fel kell menni a színpadra és elő kell adni magad. Persze, ez nem megjátszás, de vannak olyan napok, amikor nem érzem jól magam, vagy beteg vagyok, de ezt a közönségnek akkor sem szabad megérezni. Az emberek dolgoznak a pénzükért, megveszik a jegyet, koncert közben isznak egy sört, tegyük fel elhozzák a feleségüket vagy a gyereküket, vagy vesznek még egy pólót, esetleg egy lemezt, szóval összesen elkölt egy este mondjuk száz eurót (nagyjából harmincezer forint – a szerz.). Ez a rezsi kifizetése után nagyon sok pénz, éppen ezért nekem az a feladatom, hogy aki eljön egy koncertre, az abban a másfél-két órában jól érezze magát és elfelejtse a problémáit. Nekem kell őket felpörgetni, hogy úgy menjenek haza, hogy milyen jó volt ez az este.

A különbség a zenélés és a színészkedés között, hogy a színpadon érzem az energiát, ami a közönségből árad, és ezt tudom használni, ha tegyük fel rosszabb napom van. Mikor filmekben dolgozom, ott tizenegyszer játszom el ugyanazt egymagamban egy green screen előtt,, mindig ugyanazt mint valami robot.

Melyik ijesztőbb? Több ezer ember előtt fellépni vagy egy kamera előtt állni egyedül?

Abból a szempontból mindkettő ugyanaz, hogy egyik sem arról szól, hogy én jól érezzem magam. Az a munkám, hogy adjak egy jó koncertet, amiről az emberek úgy mennek haza, hogy jobban érzik magukat, vagy hogy aki nézi a filmet, az együtt éljen azzal, amit a mozivásznon lát, részese legyen a cselekménynek és kapcsoljon ki egy kicsit. A cél mindkettőnél ugyanaz, és nekem csak arra kell koncentrálnom, hogy az emberek szórakozzanak. Hogy én mit érzek vagy mennyire félek, az nem számít.

Statisztaszerepkkel kezdted vagy azonnal a mélyvízbe kerültél?

A veresegyházi gyerek egyből Hollywoodba került. Rögtön szöveges voltam, úgy, mint zenében, ahol az első koncertemre 3000-en jöttek el. Persze pontosan tudom, hogy ez nem egy általános dolog és nagyon nagy szerencse kellett hozzá. Nemrég a zenekarral 65 ezer ember előtt léptünk fel, de tudom, hogy 300 embernek is ugyanazzal az energiával énekelnék. Hálás vagyok, mikor egyre nagyobb szerepek jönnek, vagy többen vannak a koncerteken, jobbak a szállodák vagy több pénzt kapok. Kényelmessé is tehetne mindez, de inkább keményebben dolgozom, mert látom, hogy minél többet rakok bele, annál tovább tudok nőni.

Szerinted fognak azért Ignite-koncertre menni emberek, mert láttak egy filmben, vagy fognak azért beülni rajongók egy moziba, hogy megnézzék az Ignite énekesét?

Mennyi színész van, aki igazán jó zenész? Nem sok. Nincs igazán senki, aki nagy színész volt és aztán ugyanolyan sikeres zenész lett. Viszont sok énekes és zenész van, akik sikeres színészek. Ott van Marilyn Manson, aki a Sons Of Anarchyba (Kemény Motorosok címmel fut a sorozat itthon – a szerz.) szállt be, vagy Sting is feltűnt többször mozivásznon. Hiszem azt, hogy a zenélésből nagyon sok mindent megtanulsz. Kicsit olyan ez, mint az amerikai foci és az ausztrál rugby: szegről végről ugyanaz a sport, csak az egyikben nincs semmi védőfelszerelés és úgy mennek egymásnak, míg a másikban ki vannak párnázva.

Van olyan karakter vagy konkrét szerep ami nagy álmod?

Olyan van, ami közelebb áll hozzám, ezért szívesen eljátszanám. Most dolgozok például egy filmen, ami a 70-es évek magyar rockereiről szól, hogy milyen nehéz volt abban az időszakban rockernek lenni, mikor csak azért lenézték őket, mert hosszú volt a hajuk. Amikor nem volt pénzük, rossz volt a foguk, semmi kilátása nem volt senkinek. De nekik mégis ez jelentette a mindent, maguknak csinálták a hangszereket, próbáltak húrokat szerezni a gitárokra, és valahogy mégis összeraktak egy zenekart és elmentek játszani. Ezt csinálta az Omega vagy az Edda, és ezt én nagyon szeretném filmre vinni. Az Omega volt az Scorpions előzenekara, sokkal jobbak voltak, de sajnos a világ mégis a Scorpionst ismerte meg és nem az Omegát, mert ők nem turnézhattak. Elég negatív dolog van anélkül is a világban, én már nem szívesen lennék gyilkológép vagy főgonosz. Ezért jó, hogy zenész vagyok, mert le tudok mondani olyan szerepeket, amik nem igazán tetszenek.

Ehhez képest az Argó 2-ben mégis bérgyilkost játszottál...

Le is vágták a fejem 15 percen belül. Nagyon kemény munka folyt ott a forgatáson, mindenki kihozta magából a maximumot, és ha kellett, 16-18 órákat dolgoztunk. A magyar filmesek nagyon ügyesek, olyan jól fog kinézni ez a film, hogy bármelyik Bruce Willis mozi elbújhat mögötte. Árpa Attilával hasonlítunk, hiszen ő meg Németországban született és aztán jött ide dolgozni. Vagy ott van Andy Vajna, aki kiment Amerikába, megcsinálta a sikerét, de aztán hazajött és itthon foglalkoztat embereket. Én is ilyen vagyok, ezért szimpatikus ez nekem, hogy visszahozza valaki a kapcsolatait ide, és ezzel sok embernek ad munkát. Nem csak a színészekre gondolok, hanem azokra is, akik etetik őket, a sofőrökre, az öltöztetőkre, a kamionosokra, bárkire, aki ilyen szuperprodukciókon dolgoznak és ebből meg tudnak élni.

Ott van például az Arriba étterem, amit az egyik barátom csinál. Együtt voltunk cserkészek, én a hollywoodi cserkész, ő meg a Los Angeles-i belvárosi cserkész. Ő is eljött ide, látta hogy nincs jó mexikói kaja, ezért nyitott egy éttermet, most meg már a környező országokban is terjeszkedik és közben egyre több embernek ad munkát. Én ezt becsülöm és követendő példának tartom, hogy segítsek az embereknek ebben az országban.

A filmszerepek válogatása között akkor az egyik fő szempont, hogy legyen köze Magyarországhoz?

Pontosan. És már vannak tervek jövő év elejére is, csak közben nehéz, mert indul a zenekarral a turné. Most kicsit olyan ez a helyzet, mintha két feleségem lenne, az egyik a zene a másik meg a filmezés. Sokkal könnyebb filmet csinálni mint turnézni, fizikailag sokkal kevésbé visel meg, mint egy turnézás.

Pedig én azt hinném, hogy egy turné igazából unalmas, mert lemegy a koncert, előtte meg utána meg nem történik semmi.

Persze úgy néz ki, mintha egész nap csak ücsörögnénk, de nagyon nehéz egy turnébuszban lakni. Elvittem a szüleimet is turnéra, megmutatni nekik, milyen is ez, három napnál tovább senki sem bírta. A buszban egy koporsó méretű polcon alszol, rosszabb mint egy táborban. Sokszor három zenekar van egyben, 16-an élnek egy buszban, amivel minden éjjel 600 kilométereket utazol, a zötykölődés közben próbálsz aludni az emeletes ágy szerű polcokon a büdösben, mert azért ha 16 ember él néhány négyzetméteren, ott büdös van. Van, aki néha bulizik is, akkor az hangos, és még a szokásosnál is büdösebb, de így is hálás vagyok azért, hogy ki tudunk gazdálkodni egy ilyen buszt. Annál szebb látvány viszont nincs, mikor reggel felébredsz, kinézel az ablakon, és látod ahogy felkel a nap az Alpok közül, vagy a spanyol tengerpartot. Ilyenkor megéri az az 1200 euró (kb. 370 ezer forint), amibe egy ilyen busz kerül egy napra, és hálás vagyok azért, hogy az emberek annyira szeretik a zenénket, hogy megtapasztalhatom mindezt.

Le tudnál mondani bármelyik „feleségedről” a másik javára?

Őszinte leszek: a filmben nagyon nagy pénz van. Egy hónap alatt keresek annyit, mintha egy évig turnéznék. Ha üzleti részről közelítem meg ezt a kérdést, akkor azt mondanám, hogy filmsztár lennék szívesebben. A rocksztároknak mindig dolgozni kell, a Rolling Stones is hosszú turnékra megy, hiába 70 évesek a tagok. Vagy ott van Ozzy Osbourne, aki sokkalta többet keresett a reality showjának egy részével, mint egyetlen hónapnyi turnézással. De az igazi zenész, ha nem koncertezik, megbolondul. Mikor turnén vagyok, haza akarok menni, mikor otthon nem csinálok semmit, akkor meg alig várom, hogy újra turnén legyek. Az az érzés, amikor hatvanezer ember énekli vissza azokat a sorokat, amiket én írtam egyik este a konyhában, az valami elmondhatatlan érzés. Azt az érzést, amikor Japánban a helyi emberek magyarul éneklik nekem vissza azt, hogy „A csitári hegyek alatt...”, nem kapod meg egy kamerától. Ha kiveszem belőle az üzleti részt, akkor sokkal többet kapok a zenei színtértől és a közönségtől. A zenében pontosan olyan jó vagy, mint amilyen a legutóbbi koncerted vagy lemezed volt, hiszen pár órán belül kikerül az egész Youtube-ra és mindenki látja és hallja. A filmes világban egyszer csinálsz egy jó filmet, és utána zsinórban hat katasztrofálisat, attól még senki nem ír le, hiszen ott van az az egy, ami nagyon jó.

A hollywoodi szuperprodukciók forgatásán hogyan érzed magát?

Elmesélem a legutóbbi sztorit, azt a filmet ami miatt most is itthon vagyok. Szóval ideröptettek Los Angelesből, hogy lesz egy rész, amit fel kell venni. Aztán valaki elment Londonba, ott összejött egy szupermodellel és úgy átírták a filmet, hogy –  hogyhogy nem – már az a szupermodell játssza az én egyik jelenetemet. Idehoztak, kifizettek, de egy csaj lesz benne helyettem, mert összejött a producerrel. A zene a tiéd, de a filmet nem tudom befolyásolni, nem tudom erre alapozni az életemet.

A szuperprodukciók backstage részét hogyan képzeljük el? Ott is jönnek a rajongólányok?

Hála Istennek igen. De ott sokkal kulturáltabbak és kifinomultabbak. Sokkal jobbak a sörök. Csináltam egy filmet most, ami 120 millió dollárba került, és sokáig nem értettem miért. De kezdek rájönni. Szerintem 1 millióból meg lehetne csinálni, de annyi pénzt elszórnak hülyeségekre, hogy az őrület. Ide röptetik ezt az ember, a másikat amoda, meg elköltik hülyeségekre. A búcsúajándékok is kerülnek vagy százezer dollárba. De minek?

Mi van egy ilyenben?

Egy nagy doboz mindenfajta parfümmel, drága borok, masszázsutalvány, meg ilyesmi hülyeségek, és hatalmas dobozokban hordják ezt a sok vackot a színészeknek. Megláttam és megértettem, miért akar minden csaj híres amerikai színésznő lenni. Meg a sok kaja, mikor 10 percenként hoznak steaket meg homárt, én meg ott állok, hogy miért kell nekünk ennyit enni, tíz perce ettem, most megint kell? A forgatáson egyébként mindenki nagyon kedves veled és körbeudvarolnak, az mondjuk jó kontraszt, hogy ott elmegyek enni és mindenki mosolyog, megkérdezik hogy vagyok, milyen napom volt. Aztán vége a forgatásnak, hazafelé bemegyek egy boltba, ahol meg úgy néznek rám, mintha valami bűnt követtem volna el azzal, hogy vásárolni akarok. Az mondjuk jó lenne, ha az emberek az igazi világban is többet mosolyognának és kedvesebbek lennének.

Mi alapján válaszod ki filmeket?

Ismerek nagyon sok írót és megkeresem őket. Most éppen kitaláltam, hogy tetszenek az északi, vikinges mozik és szeretnék egy olyanban szerepelni. Filmes karriercélom nincs, már félek tervezni bármit is. Próbálom most spirituálisan megközelíteni az életet és nem tervezek. A zene világa egyébként is nagyon önző, de próbálok kicsit ebből visszaadni a világnak. Ezért is jótékonykodom meg önkénteskedem. Részt veszek pelikánmentésben például, és hiszek abban, hogy ha sok jót teszek, akkor abból kapok vissza is. Az élet meg majd kitalálja mi legyen. Ha arra sodor, hogy Oklahomában legyek használtautó kereskedő, akkor az leszek, de arra fogok törekedni, hogy a legjobb legyek benne. Ha a világ azt szeretné, hogy színész legyek, akkor az leszek, de hagyom hogy ez magától dőljön el. Ha valamit nagyon görcsösen szeretnék, az biztos, hogy nem fog bejönni.

19 évesen, mikor abban a Jackie Chan filmben szerepeltem, megsérült a hátam. Aztán 20 évvel később a színpadon újra megsérültem, majd még egy harmadik alkalommal is, amikor a színpadon még csak azt éreztem, hogy nagyon fáj a lában, aztán mikor lejöttem, lebénult a fél oldalam. Egyből vittek a kórházba és azonnal megműtötték a hátam Lipcsében. Akkor jöttem rá, mi az az egészség. Tök jó, ha van pénzed a bankban, szuper ha ismerik a zenédet vagy láttak filmben, de ha nem tudok járni, nem érzem semmimet, akkor mindegy, mi van. Lehet bármid, semmi sem ér annyit, mint az egészséged. Azóta teljesen átértékeltem mindent és rájöttem, hogy nincs annál jobb érzés, mint mikor egyedül tudsz elmenni a WC-re.

Mi a helyzet a zenekarokkal, ott mik a jövőbeni terveid?

Készül az új Ignite, és jövő év elején turnézunk is Európában. Budapestre is jövünk, lesz egy koncert a Barba Negrában, meg egy akusztikus buli az A38 hajón. Ezzel párhuzamosan a Zoli Banddel is dolgozunk, írtam egy új dalt, illetve feldolgoztam Petőfinek a Falu végén kurta kocsma című versét. A választásom azért esett erre a műre, mert a nagynéném, Erzsó kocsmárosné volt Veresegyházon a férjével, Feri bácsival. Ez a vers olyan, mintha róluk szólna, mert ott is reggel ötkor még könyörögtek neki, hogy „Erzsike, aranyvirágom, adjál még egy italt!” ő meg mindig azt mondta „Húzzál innen, menjél haza!” úgyhogy ez a dal róla szól. Mint a Falu című dal, az is arról szól hogy vidékről jöttem.

Annak a dalnak a mondanivalója valószínűleg teljesen más egy vidékinek mint mondjuk annak, aki Budapesten nőtt fel.

Nagyon szeretem Magyarországon a régiségeket, a vidéket, hiszen Veresegyházon töltöttem minden nyaramat a nagymamámnál. Megismerkedtem egyszer egy budai klubban egy lánnyal, kérdezte honnan származom. Mondtam Veresegyházról. Az egy dolog, hogy fogalma sem volt, hol van, de megvetéssel a hangjában kérdezte, hogy az egy falu? Mondtam igen, falu. Erre mondta a lány, hogy ő még életében nem volt faluban és Budáról se szívesen mozdul ki. Mondom neki, kicsikém, tízmillió ember lakik az egész országban, míg Los Angelesnek csak a vonzáskörzetében vannak húszmillióan, onnan nézve az egész ország egy falu. Meg szerinted Buda akkor mi? Hány ember lakik ott százezer? Az is csak egy falu. Faluból származni a legjobb, ott mindenki segít mindenkinek, imádom a pletykákat, bandázni az öreg nénikkel és megtudni mindenkiről mindent, a beszélgetéseket a kocsmában, vagy hogy szólok, hogy kéne egy kis segítség és jönnek, vagy én megyek másoknak segíteni. Én mindig veresegyházi gyereknek tartom magam, hiába, hogy most már sajnos egy hatalmas ipari park lett az egész. Itthon a politika nem tanulta még meg, hogy a természet és a környezetvédelem is fontos, nem csak az, hogy teletömje valaki a zsebét, mert a természet az könyörtelenül visszakér mindent. Nálunk Amerikában már nem lehet csak úgy halomra vágni a fákat vagy szennyezni a vizeket, és mindent iparosítani, mert nem lesz mit innunk és nincs már fánk. Ez pedig sokkal fontosabb mint hogy legyen a politikusnak egy új Mercedese.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta