"Engedély nélkül is ki lehet állni – vagy megbüntetnek, vagy nem"

Zanza!

Nem bírom az utcazenészeket. Hangosan és erőszakosan koldulnak - ütötte meg a fülem ez a jellegzetes negatív sztereotípia Swansea belvárosában nézelődve, ahol épp az aktuális kedvencem, egy nagydarab, fekete szaxofonos srác fújta a Beat It-et. A sétálóutcán gyakran megfordul egy törékeny, elképesztően jó hangú lány, Jemma is a gitárjával, és egyre több kezdő utcazenészt látni, akik szorgalmasan gyakorolnak a hidegben, hogy az adventi vásár idejére megedződjenek és többórás repertoárral állhassanak ki szórakoztatni a nagyérdeműt – és természetesen pénzt kereshessenek ebből. Mert van, aki jóformán csak ebből él, akár egyhelyben, akár vándorolva. De vajon mitől függ, hogy jól keresnek-e az utca muzsikusai, és mi minden nehezíti meg a dolgukat? Hazai és külföldi (utca)zenészeket kérdeztünk személyes élményeikről.

Szigorúbb játékszabályok

Magyarországon néhány éve erősítő nélkül még mindenhol szabad és ingyenes volt az utcazenélés, ma a fővárosban viszont súlyos bírsággal jár, ha valaki csak úgy kiül a Váci utcára kalapozni. Egy 2011-ben elfogadott rendelet pénzbüntetés terhe alatt megtiltja a budapesti aluljárókban való zenélést, a felszínen pedig különböző feltételekhez köti azt, mivel "az utcazene túlzott zajjal jár, ami zavarja a járókelők nyugalmát". Engedélyért és tájékoztatásért egyébként mindig a területkezelő önkormányzathoz kell fordulni, hiszen a szabályozás kerületenként és területenként változó.

Ehhez hasonlóan a hazai nagyvárosokban is valamilyen feltételhez kötik az utcazene engedélyezését. Így ha valaki átutazóban van és kedve támad egy kis zsebpénzért zenélni, de az engedély kiváltása túl körülményes, akkor leginkább a közterület felügyelők jóindulatán múlik, hogy valóban megéri-e kockáztatni.

480000463
Fotó: Sean Gallup / Europress / Getty

"2010 és 2012 között a bevételi forrásaim az utcazenélés, néhány tanítvány és ritkán fellépések voltak. Amikor még naponta kiálltam zenélni, a frekventált helyekre nem kaptam engedélyt, ha pedig kaptam volna, akkor irreális áron. Ma a legtöbb helyre már lehet pályázni, viszont ettől a procedúrától elvész a dolog spontaneitása. Persze engedély nélkül is ki lehet állni. Vagy megbüntetnek vagy nem" – állítja Hangácsi Marci, a 2012-es Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díjának nyertese. "Néha hátráltató tényező a területüket féltve őrző hajléktalanok tiltakozása is. De ha kalkulálunk azzal, hogy pár száz forintot adunk nekik is, akkor szent a béke..."

Ahány város, annyiféle előírás

Egerben az utcai előadóknak óránként kell helyet változtatniuk, újabb területet keresve a produkcióhoz, Pécsett, a kultúra városában pedig a zajrendelet szerint munkanapokon 8 és 16 óra között tilos a zene iskolák, bíróságok és közhivatalok előtt, egészségügyi intézmények ötven méteres körzetében pedig egész nap. Szeged forgalmas sétálóutcája, a Kárász utca sem a régi már, akit ott zenélésen kapnak, azt meg is büntetik. Nem csoda, ha a szenvedélyüknek - illetve szenvedélyükből - élő zenészek külföldre mennek szerencsét próbálni.

A szomszédos Bécsben néhány éve még pörgött az utcazenélés, a 2012 nyarán történt szigorítás óta azonban itt is idő- és helybeli korlátozások, valamint még több papírmunka keseríti meg a zenészek életét. Ha pedig a törvények valakit mégsem riasztanának el, azt majd elkergetik a Stefansplatz üzleteinek és éttermeinek a dolgozói. "Egyszer jártam egy szájharmonikással Bécsben, ami elég rosszul sült el. Nem büntettek meg ugyan, de pont annyi pénzzel sikerült hazajönnünk, mint amennyivel elindultunk. Olaszországról viszont nagyon jó tapasztalataim vannak; kétszer jártam Ferrarában, ahol nyaranta egy hatalmas fesztivál keretein belül ünneplik a tehetséges utcazenészeket" - mondta a Díványnak Hangácsi Marci.

Londonban egyedül Camden Town területén lehet engedély nélkül zenélni. Akik viszont a folyton nyüzsgő Covent Gardenben szeretnének dolgozni, azoknak évente négy alkalommal tartanak castingot. Szerencsére a stílus és a hangszerhasználat kötetlen, így a rostán nem nehéz átmenni. Dublinban legalább húsz dalból álló repertoárral szabad csak kiállni, Münchenben pedig egy délelőttre vagy délutánra szóló engedély 10 euróba kerül és egy héten szigorúan csak két napra adják meg akkor, ha a zenészek egy bizottság előtt szerepelve sikerrel felvételt nyernek az utcazenész pozícióba. "Én magam ugyan még nem próbáltam szerencsét külföldön, de amit Párizs utcáin, metróin és aluljáróiban láttam, az nagyon motiváló volt. Nem éreztem, hogy akkora törvényi nyomás lenne a párizsi utcazenészeken, mint az itthoniakon" – árulta el Gunyhó Kolos, az idei Utcazene Fesztivál győztes csapatának, az Edi & Kolos duónak a gitárosa.

454772553
Fotó: Jeremy Sutton-Hibbert / Europress / Getty

Ki számít színvonalas utcazenésznek?

Sokan egy kalap alá veszik az utcazenészeket az otthontalan kéregetőkkel. Tény, hogy léteznek túl nagy önbizalommal megáldott csapnivaló utcai muzsikusok, de a negatív sztereotípiák ugyanúgy csattannak a tehetségeseken is.

Érdemes megnézni a Velvet utcazenész tehetségkutatója, a Kalap kabát indulóit, de különösen a díjazott három produkciót, hogy egyrészt mennyire különböző műfajokból érkeztek, másrészt hogy mennyire kidolgozott produkciókkal állnak ki minden alkalommal az utcára játszani.

"Az én szememben az a színvonalas utcazenész, aki ért a hangszeréhez, igényes magára  - annyiban, hogy nem ugyanazt a néhány dalt játssza órákon át -, és hagy más kollégákat is érvényesülni. Az utcazenész látszólag csak egy hippi, aki önszórakoztatásból kiáll hangoskodni, miközben a szeme sarkából lesi a napi betevőt jelentő forintokat. Ha valaki elhivatott, és közben élvezi is azt, amit csinál, akkor valóban megteremthet magának egy megélhetést, de emögött több van, mint puszta szereplési vágy: hangszerekre, zeneórákra is költeni kell, gyakorolni, engedélyt szerezni, lámpalázat leküzdeni és elviselni a türelmetlen járókelők bántó megjegyzéseit" - állítja Ádám Kornél.

"A részegen üvöltöző, vagy a két húr van a hegedűn, az is hamis szintű, teljesen vállalhatatlan produkcióktól eltekintve elsősorban a stílus és a műfaj a meghatározó. Egy rockzenén felnőtt embernek nem lesz egetrengető élmény egy csellós, aki Brahmsot játszik, de egy torokból éneklő Guns 'n' Roses feldolgozást daloló fiatalt örömmel végighallgat. Az, hogy az utcazenészeket gyakran párhuzamba állítják a koldusokkal, talán annak is köszönhető, hogy a társadalom egy igen nagy részét kiteszik azok az emberek, akik a művészetekre egyáltalán nem tudnak hivatásként tekinteni. Nem beszélve arról, hogy ha emellé párosul egy szegényes életvitel, akkor még kedvezőtlenebb helyzetbe kerül egy utcazenész. Kívülről nem tűnik nagy erőfeszítést igénylő pénzkereseti megoldásnak, pedig igen kiszolgáltatott helyzetbe szoktak kerülni az utcai muzsikusok" – mondja Hangácsi Márton.

"Sokkal magabiztosabb vagyok és oldottabb a hangulatom, amikor a barátaim velem tartanak és együtt énekelünk, így egy kíváncsiskodó kis tömeget is magunk köré gyűjthetünk. Az évek során megtanultam, hogy nem árt, ha vannak olyan dalok is a tarsolyomban, amiket jól ismernek a helyiek, az egy biztos csalogató eszköz" – mondja a lengyel Slupsku városában hobbiból utcazenélő Roksana Klasa.

"A zeneiségen túl fontos az is, hogy meg tudod-e ragadni az utca emberét és tudsz-e vele kommunikálni. Az utcazenész fő feladata, hogy szórakoztasson, hogy az embereket megállítsa egy pillanatra a hétköznapi forgatagban és mosolyt csaljon az arcukra. De kell a széles repertoár is, hiszen rétegzenével nem tudsz mindenkinek a kedvére tenni. Nincs külön személyes praktikám, de talán egyszerűen csak egy karizmatikus figurának kell lenni, aki őszintén élvezi, amit csinál és már a személyével megfogja az utca emberét" – fűzi hozzá Gunyhó Kolos.

Minden egyes nap kiszámíthatatlan

"Az utcazenélés izgalmas és hálás formája a megélhetésnek vagy a szabadidő hasznos eltöltésének. Jól ismert slágerekkel könnyen bevonhatom a járókelőket az éneklésbe, és olyan embereket ismerhetek meg, akikkel közös az érdeklődési körünk és egyezik az ízlésünk. Ugyanakkor előfordul az is, hogy a nagy rohanásban – talán szándékosan – észre sem vesznek, vagy épp lenézően elsétálnak előttem és odaszólogatnak, hogy “kussolj már el és keress egy rendes munkát!”. Megértem, hogy nem mindenki rajong a pop-rock dalokért, amiket játszom, de az ilyen hozzáállás nagyon lehangoló tud lenni" – mondja a walesi Jemma Krysa, aki öt éve napi szinten gitározik Cardiffban, Carmarthenben és Swansea-ben. "...ahogy az időjárás is. Nálunk az advent az év leggyümölcsözőbb időszaka az utcazenészek számára, ugyanakkor a téli fagyban nehéz a megszokott formádat hozni: kesztyűben nem tudsz a hangszereden játszani, a hidegtől begörcsölnek az ujjaid, szipogsz, berekedsz, az üzletekből kihallatszó zene hangereje elnyom és gyakran kell szünetet tartanod, hogy felmelegedj a közeli kávézóban, mialatt más utcazenészek elhappolhatják a helyedet. Szóval ez a szabadság néha tud egy kicsit fájni is..."

Meg lehet élni belőle?

Van, aki szerint igen, ha erre elegendő időt áldozunk, de hazai terepen inkább csak mellékes jövedelemforrás lehet az utcazenélés. "Elég hetente háromszor eljárnom másfél-két órát zenélni, ezzel össze tudok szedni annyi pénzt, amennyire szükségem van. Sokkal jövedelmezőbb egy McDonald's-os diákmunkánál, ha a keresetet lebontjuk órabérre, de sokkal kockázatosabb és izgalmasabb is. Egyszer egy fickó elszaladt a gitártokomból lenyúlt pénzzel, mire néhány punk utánaeredt és visszaszerezték a napi bevételem" – mondja Ádám Kornél, aki egyetemi tanulmányai alatt a zenéből tartja fenn magát. A siker és a bevétel azonban nem csak a zenész tehetségén múlik.

A helyszín, az időpont, a járókelők hozzáállása és az időjárás mind olyan befolyásoló tényezők, amik sokszor ellehetetlenítik, máskor viszont fellendítik az utcazenészek munkáját.

"Az, hogy mennyire vagy jó, nem mindig elég. Budapesten esténként fiatalok körében népszerű környékeken zenéltünk a párommal, és olyankor 3-5 ezer forinttal a zsebünkben tértünk haza, de az is előfordult, hogy egy óra alatt nagy nehezen gyűlt össze ötszáz forint kettőnknek. Ekkor még megvolt a munkahelyem és nem a pénz miatt csináltam, csak azért, mert jól esett kiénekelni magamból a napi hajtás alatt felgyülemlett feszültséget. Kétéves európai körutunk során azonban rájöttünk, hogy Svájc például nemcsak egy aranybánya, de az emberek adakozóbbak is" – meséli Chounramany Sengsavane, aki barátjával, Francu Valentinnal 2012-ben döntött úgy, hogy egy időre elhagyják Budapestet és egy-egy gitárral a hátukon bejárják Európa nagyvárosait. Az ígéretes terv bevált; a duó az egyes állomásokon összemuzsikált pénzéből, valamint a dalaikat és történetüket nagy érdeklődéssel hallgató emberek hozzáállásának köszönhetően egy életre szóló kulturális élményben részesülhetett. A zenész pár blogjában számolt be az egyes országokban szerzett tapasztalatairól, a külföldi utcazenészek lehetőségeiről és viszontagságaikról.

Önnek mi a véleménye az utcazenészekről?

  • Mindig feldobják a napomat! 265
  • Kár, hogy olyan sokan lenézik őket, én mindig adok nekik aprót 82
  • Csak zajongani és kéregetni tudnak, betiltatnám őket! 33

"Tizennégy évesen kezdtem el zenélni, és otthon, Sao Paulóban évekig egy zenekarban gitároztam, de utcán soha nem játszottam. Azóta vagyok utcazenész, mióta egy nyelvkurzus miatt Dublinba költöztem. Emellett gitárórákat adok, ami bőven elég a lakbér és a csekkek rendezésére, és arra, hogy ne éhezzek" - meséli Pedro Ponciano Oliveira, aki egy SEDA kurzus elvégzése miatt került Írországba. "Többnyire instrumentális brazil dalokat, bossa novát vagy chorinhót adok elő, aminek mindig nagy sikere van. Idén nyáron rekordot döntöttem: hat óra pengetés után 97 euró lapult a gitártokomban. Tavaly édesanyámmal ellátogattunk Portugáliába, Csehországba, Szlovákiába, Magyarországra, Németországba és Olaszországba, és mindenhol lelkes és igényes utcazenészekbe botlottunk. Ekkor határoztam el, hogy amint befejezem a tanfolyamot, egy nemzetközi zenés turnéra indulok, hogy más idegen országokban is próbára tegyem magam."

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Blogmustra