"Én szeretem a kalandokat!" - elhunyt Margitai Ági

A család rövid közleményben tudatta az MTI-vel, hogy Margitai Ági, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész rövid, súlyos betegség után november 4-én otthonában, szerettei körében elhunyt. 

A színésznő 1958-ban végezte el a főiskolát, osztálytársa volt Törőcsik Marinak és Bodrogi Gyulának is, tanárai pedig Básti Lajos, Gellért Endre, Várkonyi Zoltán voltak. Közel ötven filmben szerepelt, és több mint ötven évig játszott színpadon; nem véletlenül írták róla, hogy "mindig megújulásra képes tehetsége, szakmai alázata, varázslatos nőiessége és kifogyhatatlan energiái közel hatvan éven át szolgálták a magyar színház- és filmművészetet”.

Állítólag fiatal korában bohócarcúnak hívták, de hasonlították Fellini feleségéhez (Giulietta Masinához) is, amiben közrejátszott első komoly filmszerepe az 1967-es Fiúk a térről című filmben, Szász Péter rendezésében.

Margitai az elsők között lett szabadúszó a kétezres évek elején, aminek köszönhetően rengeteg színpadon feltűnt. Saját bevallása szerint is nagyon szerette a független, alternatív előadásokat, mert úgy gondolta, hogy mivel ezek egy szűkebb rétegnek szólnak, merészebben és bátrabban lehet bennük kísérletezni.

77 éves kora ellenére is fantasztikus fizikuma volt, ezt legutoljára Török Ferenc frissen bemutatott Senki szigete című filmjében kamatoztatta, ahol fiatalokat megszégyenítő hajlékonysággal jógázott a gazdag vénasszony szerepében. Török (lehet csak titkon, de) saját fiatalságának emlékére készíthette vízióként is remekül funkcionáló filmjét, így az sem lehet véletlen, hogy pont Margitait választotta a szerepre, aki nem mellesleg kultikus figurája volt a nyolcvanas-kilencvenes évek éjszakai életének.

A Senki szigetéről szóló werkfilmjben Török Ferenc arról is mesél, mennyire jó volt a színésznővel dolgozni, Margitai pedig azzal zárja: "Adjon az Isten nekem még sok ilyen lehetőséget!"

Margitai idén októberben kényszerült visszaadni a szerepeit a váratlanul jött betegség miatt, amiből már nem tudott felépülni. Hetvenhét éves volt. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra