"Nem az a vágyak természete, hogy elégedetté tegyenek"

Zanza!

Boross Martin rendező és színész, de papíron dramaturg, mégsem szeret hozott szövegből dolgozni. A hagyományos színházi körülmények sem vonzzák, előző darabját, a Promenádot a nézők egy buszon utazva, az ablakon kitekintve nézhették végig (júniusban újra látható). Most a Trafóban rendez a bakancslistáról, de ez sem hétköznapi előadás lesz.

Május 29-én mutatták be a Trafóban a STEREO Akt nevű társulatodnak a Felülről az Ibolyát című előadását. A produkció a 2013-as TITÁNium Színházi Szemle Trafó-díjas előadása, és az emberek bakancslistájáról szól. Mesélnél kicsit arról, mire számíthat, aki bevállalja?

Tartalmilag és formailag is érdekes lesz. Kevert műfajú előadásról van szó, hiszen félig filmes, félig színházi projekt. Az előadást egy videoinstalláció kíséri végig, amin a szereplők emlékeihez kötődő képsorokat látunk. A színpadi események nem egy dramatikus alapú történetet jelenítenek meg, nincsenek szerepek, mindenki saját magát játssza. Van két kiemelt szereplő, plusz egy zenész a színpadon. Maga a szituáció a mesterséges, ami a projekt kedvéért jött létre, hogy ők utánamennek a bakancslista jelenségének. Körülbelül másfél éve tudok arról, hogy van egy ilyen - elsősorban online felületen szerveződő - kvázi mozgalom, hogy az emberek listát vezetnek azokról a dolgokról, amiket szeretnének megcsinálni, mielőtt meghalnak.

A Felülről az ibolyát formátuma enged improvizálni?

Többször fordulunk a nézőkhöz párbeszédet kezdeményezve, tehát az mindig a pillanat műve, hogy mi sül ki. Ezenkívül a szereplők személyes történetei, azok elmesélése, a pillanatok alatt általuk létrehozott álomképek mind nagyon spontánnak ható lesz – még ha nem is lesz az valójában.

Hogyan szerveztek közönséget erre, hiszen ez a fajta színházcsinálás egy igazán szűk rétegnek eladható dolog? Miért erre menjen a néző egy hagyományos Rómeó és Júlia helyett? 

A megszólítottság foka miatt, ahogyan a nézőket tudomásul vettük, vagy az, ahogyan beszélünk majd hozzájuk, különleges élmény lehet. Nem aktivizálásról vagy különösebb interakcióról van szó, hanem inkább hozzáállásbeli kérdésről. Meg talán azért, mert formailag is izgalmas lesz, és önmagában is érdekes, hogy mások, hogyan állnak a bakancslistával. Mindenkinek vannak vágyálmai, és önmagában érdekes, hogy mások hogyan fogalmazzák meg ezeket. Részben ezzel foglalkozik az előadás, hogy milyenek az egyedi, személyreszabott vágyaink, és mik a nagyon általánosak.  

Gondolod, hogy mindenki könnyen meg fogja érteni? 

Ez egy jól fogyasztható dolog lesz, mert sok minden történik, de közügyszerűen, közérthetően. Mintha egy fiatal párt néznénk, aki most költözik be, és dobozokból barkácsolják össze azt, ami majd most jönni fog. Másrészt a filmes rész sem olyan, hogy dokumentáltuk, ahogy a szereplők bungee-jumpingolnak egyet, hanem ennél asszociatívabb, ettől mindenkinek más juthat róla eszébe. Szerintem mindenki találhat benne valamit, ami őróla szól.

Nehéz eldönteni nekem, hogy te mi vagy. Dramaturg, színész, rendező? Vagy az már általános bevett dolognak számít, hogy keverednek ezek a mesterségek? 

Egyrészt az a természetes, ha több lábon tudnak állni az emberek, másrészt jó lenne, ha az oktatás át tudna szerveződni olyan szinten, hogy univerzálisabb alkotókat próbálnának képezni. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek univerzálisnak kellene lennie, hanem csak annyit, hogy ne skatulyázzák be az embert 18 vagy 23 éves korában, amikor elkezdi az egyetemet. Én elsősorban rendező vagyok, de van előadói tapasztalatom is, hiszen az Artus társulatnak vagyok már majdnem négy éve alkotó-előadói tagja. Képzettség szerint színházi dramaturgia szakra jártam, de dramaturgként soha nem dolgoztam, hacsak azt nem nevezzük dramaturgiai munkának, amiket a saját előadásaimban csinálok. 

Mégis említetted korábban, hogy nem nagyon tudsz mit kezdeni az írott szöveggel, szerintem, ez vicces, tekintve az eredeti szakmád...

Nem szó szerint kell venni, csak nem érdekel az újrainterpretáló jellegű színházcsinálás. 

A Promenádot is te találtad ki, amiben a közönség egy buszon ülve nézi a cselekményt a város különböző pontjain. Idén júniusban ezt is újra műsorra tűzik. Honnan jött, hogy ez legyen a forma? 

Szcenírozni akartam az utazás élményét, azt, hogy miközben valaki néz ki egy járműből az ablakon, kilép abból a vonalból, ami felé halad, és holisztikusabb gondolatai támadnak. Érdekelt, hogy hogyan keveredik azzal, hogy pörgeti az ember valamin az agyát, és ahogy kinéz, valami odakint pont arra reflektál. De az előadás nem emiatt érdekes, hanem a próbafolyamat közben alakult részletek miatt. Közben derült ki például, hogy nem csinálhatunk olyat, ami a járókelőknek színháznak tűnik. Inkább a valóságszintek keveredése az érdekes. Minden, amit a busz ablakán kinézve látunk, az előadás része lesz, tehát színházként értelmezhetünk valóságos eseményeket. Másrészt az utca valóságává válik az is, ami igazából jelenet, fikció. És persze történnek találkozások járókelőkkel, amikből mindig érdekes dolgok sülnek ki.

Színházújító gondolataid vannak. Ez valamiféle küldetés számodra, mert nem jó úgy, ahogy van? Vagy csak arról van szó, hogy inkább az alternatív színházcsinálás izgat?

Ez inkább a személyes érdeklődésemről szól, mindenfajta formának tud lenni létjogosultsága! Vannak olyan színházi kultúrák, ahol egészen máshol tart a színházcsinálás, mint Magyarországon. Az arányok ugyan eltolódnak, de azt nem gondolom, hogy másoknak mással kéne foglalkoznia. Engem inkább az eseményszemléletű előadások érdekelnek, és abból a kérdésből indulok ki, hogy a nézőket mi érdekli: Mi történik velük attól kezdve, hogy elkezdődik egy előadás, addig amíg befejeződik, vagy esetleg utána. És az is, hogy hogyan tegyem közüggyé az egészet. Nem újjító szándékkal jönnek az ötletek, de nem tudja befolyásolni az ember, hogy mikor mi jut az eszébe. Most szeptemberben például lesz egy  katalán fesztivál, ahova felkértek, hogy csináljak egy helyszínspecifikus munkát. Fekete afrikai és muszlim marokkói bevándorlókkal fogok dolgozni. Ez a munka, ami majd létrejön, biztos más lesz.

Sokat jársz külföldön, ezek tanulmányutaknak számítanak?

Van egy praktikus része, hogy hogyan tud működni egy fiatal művész ma Magyarországon kívül. Azzal a struktúrával, amivel dolgozunk, próbálunk a nemzetközi terepen jelen lenni. Vannak fórumok, expók, találkozók, amikből többön is részt vettem már, ez is egy formája a tájékozódásnak, tapasztalatszerzésnek, meg lehet hosszú távú kapcsolatokat is kötni, amiknek később esetleg fesztiválmeghívás vagy koprodukció lehet az eredménye. Voltam két és fél hónapot Berlinben, az is tanulmányút volt, ahol inkább befogadói attitűddel jártam, előadásokat néztem, megismerkedtem emberekkel, társulatokkal.

És voltál két hónapot Guatemalában és Mexikóban egyedül..

Az teljesen magánjellegű út volt, nem nagyon jártam ott színházban. Ha egyedül van az ember egy ilyen utazáson, akkor nem kell alkalmazkodni, van választása, hogy épp egyedül, vagy inkább másokkal van. Kevésszer van olyan lehetősége van az embernek, hogy csak egyetlen hátizsák az élete, illetve az, hogy pár naponta hátat fordíthat egy helynek, ahová soha többet nem tér vissza, és irány vesz egy ismeretlen hely felé.  

Akkor az egyedül utazást kipipálhatod a saját bakancslistádon? 

Abból a szempontból jó tapasztalat volt, hogy semmit nem lehet kipipálni, mert nem történik semmi. Nem lesz nyugodtabb az ember semmilyen vágy teljesülésétől, mert nem az a vágyak természete, hogy elégedetté tegyenek. Az ellentmondana az élet ritmusának, ha egyre kevesebb lenne a motiváció. Akkor egyszer csak el lehetne mondani, hogy kész vagyok.

Blogmustra