Cseh filmnapok az Örökmozgóban

Zanza!

Ha szereti a cseh filmeket, akkor jövő hét elején három napig élvezheti őket az Örökmozgóban. 1968 augusztusának tragédiája nem csupán a politikai klímát változtatta meg Csehországban (és az egész egykori Csehszlovákiában), hanem a társadalom és az egyén gondolkodását és reflexeit is. A kataklizma után – amit a Burning Bush – Olthatatlan című HBO trilógia mutat be Jan Palach alakján keresztül – a cseh filmesek még a korábbinál is erőteljesebben fordultak a hétköznapok felé.

horici-ker-404389l
Fotó: Dusan Martincek / HBO

A kesernyés, édes-bús hangulat, az élet apró örömeit gyakran sajátos látószögből bemutató alkotások nemcsak a ’68-as generációt jellemzik, hanem a rendszerváltás után induló cseh filmes nemzedéket is, például Jan Svěrákot, vagy a fiatal cseh filmesek másik jeles képviselőjét, az ezredforduló táján elhallgató Saša Gedeont, aki az Örökmozgó egyik vendége is lesz. A két jelentős film után évek óta visszavonult rendezővel a magyar rendező Bollók Csaba (Észak, észak; Iszka utazása) beszélget.

A vetítés Agnieszka Holland 2013-ban készült személyes indíttatású filmjével indul vasárnap fél ötkor, hétfőn Jan Svěrák: Csereüvegek című filmjét láthatják a hatvanöt éves irodalomtanárról, aki biciklisfutárnak áll, majd Saša Gedeon: Indián nyár című tragikomédiáját adják le. A rendezvény utolsó napján pedig újra Saša Gedeonon a sor, este nyolckor A Félkegyelmű visszatért láthatják, amit természetesen Dosztojevszkij Félkegyelműje ihletett. 

Blogmustra