Retro Chacha és a forradalmi Rájátszás a Nemzeti Ünnepen

Március 13. Csütörtök

Szupermenő kispénteket ígérnek az Iskola programszervezői, akik a kilencvenes évek egy legfontosabb progresszív hiphop bandjával a Beatnutssal hirdetik hajnalba nyúló programjukat. A két queensi rapper, Psycho és Ju-Ju annyira menők hazájukban, hogy a kilencvenes évek közepe óta működött már együtt velük többek között a Stereo MC's, Fat Joe, Method Man vagy Big Punisher is. Ennek tudatában szinte kötelező a megjelenés a város összes rapmániásának, annyira, hogy a szervezők szerint érdemes a fél tízes kapunyitásra érkezni.

Március 14. Péntek

Ugorjunk egy tízest vissza az időbe, máris újra tombolhat a ChaChaCha Classic láz, ami jelen esetben azt jelenti, hogy az egykori Kálvin téri szórakozóhely egykori DJ-i (Toonite, aka 45/33, Superman, Infragandhi, Discotrabant és Izil) nyomulnak azokkal a zenékkel, amikre akkor roptunk. (Ki is lopták a zsebemből a fényképezőgépem!!)

ccc

Aki már rég túlvan ezen, az menjen a Müszibe, ahol Marcus Henriksson aka Minilogue, a duó egyik pillére ad koncertet. A zenekar két tagja “Blomma” albumuk tavalyi megjelenését követően a közös munkát szüneteltetve önálló projektbe kezdett. Ma a Nobody Home projekt debütál, melynek keretében több mint húsz évnyi, példaértékű aktív zenei múltból és a Minilogue életműből táplálkozó, több órás inspiráló utazásra invitálnak mindenkit!

Március 15. Szombat

Pegazusok Nem Léteznek koncerttel lehet felpörögni, ha nem sikerült elég forradalmira a délelőtt. A Gozsduban lépnek fel majd fél tíztől, előttük meg a pécsi Rokokó Rosé lép fel. A zenekar ráadásul új albumot ígérget, tehát akár ismeretlen számok is felcsendülhetnek. A Magashegyi Underground is a nemzeti ünnepet választotta a fellépésre az A38-on, de ide csak akkor jut be, ha már van jegye. Ha viszont lazán akarna ünnepelni, akkor nincs is jobb alkalom egy jó Rájátszás koncertre, ami a különleges nap alkalmából a Van egy ország címet választotta ma estére.

Addig is egy kis laza Pegazusok Nem Léteznek:

Március 16. Vasárnap

Akár esik, akár fú, tessék kivonulni a szabadba, mer' az jó. Alkalom is van, hiszen Szent Patrik Napi Fesztivál van az íreknél, mi meg ennek már nem először örülünk. Szent Patrik Írország egyik (és kábé a legfontosabb) védőszentje, és az ő tiszteletére március tizenhét az írek nemzeti ünnepe, így az érdeklődők a program során betekintést nyerhetnek az ír történelembe és kultúrába. A budapesti Szent Patrick Napon a résztvevők a "Green for the Day" apropóján zöldbe öltözve, zöld lufikkal ír zenei kíséretben vonulnak végig Budapest belvárosán. Utána lehet afterozni az Instantban.

stp

Március 17. Hétfő

Ha szeretne végre fontos dolgokkal is foglalkozni, akkor merüljön el a Katona József Színház Kultúrpolitikusok vitája a Katonában című előadássorozatában. A sorozat második részében a választásokon induló demokratikus pártok kultúrpolitikusait ültetnék egy asztalhoz, hogy ismertethessék és megvitathassák a területtel kapcsolatos elképzeléseiket. A Fidesz/KDNP részéről még nem derült ki, ki megy el, bár lehet, hogy kultúrpolitika hiányában senki. Mondjuk, mi azt is megértjük, ha ön inkább választja Jarmuscht és a Szellemkutyát az R.S.9 Vallai Kertjében.

Március 18. Kedd

Ha valami szerencsétlen véletlen folytán nincs Budapesten május hatodikán, akkor elkulloghat ma este az Urániába, hogy megnézze Peter Gabriel So című koncertjét a vásznon. Csak sajnálni tudjuk, hogy lemarad az élőről, viszont az se rossz, ha azért megy el megnézni, hogy tudja, hova kell majd álljon a budapesti koncerten. Rendben, rémesen elfogultak vagyunk, de nem véletlenül, mert ez az a koncert, ahol Mr. Manu Katché: shaking two trees...

Március 19. Szerda

Ha a hét közepe, akkor legyen mondjuk a Jurányi, ahol ma este Színházi Jam lesz a Titkos Társulat előadásában. Az előadás játék is egyben: "A nézők bepillantanak a szereplők életébe, majd az improvizációs előadás egy váratlan ponton megszakad, és egy beszélgetés következik. A színészek és a játékvezető-dramaturgok a nézőkkel együtt gondolkodnak a történet folytatásán. Ezután újra játék." A szereplői: Stork Natasa, Stefanovics Angéla, Olasz István, Téri Gáspár.

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Érdekességek