#VILÁGOM

Most a legelborultabb magyar filmet keressük!

2014. március 6., csütörtök 13:53

Első körben a nemzetközi mezőnyből válogattunk, és önök el is döntötték, hogy a Sodoma 120 napja a filmtörténelem a legelborultabb alkotása, nyilván nem véletlenül. Most honi rendezőink alkotásaiban merülünk el, mert szerencsére elborulni ők is tudnak. De kinek megy a legjobban? Ha nem tudna dönteni, az Indavideo jóvoltából párat közülük egészben is megnézhet!

Egészséges erotika

Hogy mit keres egy elborult művészfilmes listán az Egészséges erotika? Hát, például azt, hogy Tímár Péternek 1985-ben nem volt elég egy meglehetősen betegre, és még meglehetősebben viccesre sikerült forgatókönyvet írnia, de meg is spékelte az egészet azzal, hogy majdnem minden mozgást fordítva vett fel, aztán visszafelé játszotta le, így nincs olyan "ladagyári munkás", aki ne járna benne elcseszettül. Szerintünk ez már elég, hogy fent lehessen a listán, az meg, hogy nem elszörnyedünk, hanem őszintén nevetünk csak pluszt ad a filmhez. Vagy nem?

Érzékek iskolája

Keményebb vizekre evezünk, Kaszás Attilával és Gryllus Dorkával. Igen, az Érzékek iskolája című filmet is elborultnak véljük, ami Csokonai Lili (Esterházy Péter) Tizenhét hattyúk című regénye alapján íródott. Sólyom András 1996-os filmje a szórakoztatás minden elemét nélkülözően borus és kiábrándító, 86 perces szenvedés, de Kovács Lajos a nevelőapa szerepében olyan erős benne, hogy ezért talán végig lehet nézni. A kritikák és a nézők se szerették különösebben, nekünk meg egyetlen sokkoló jelenet van csak meg belőle, Gryllus Dorka vécés jelenete. De hátha ön jobban szereti a nehezen értelmezhető, elborult alkotást. Próbálja meg végignézni!

Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten

Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmje nem érthetetlensége miatt elborult. Ez lehet egyike a legkönnyebben befogadható Jancsó filmeknek, ami ráadásul közelebb hozta a rendezőt az egyszeri mozinézőhöz. A története ennek ellenére sem hétköznapi, a néző közben végig azt érzi, bárcsak ott lehetett volna a forgatáson, ahol mindez megszületett, nyilván nagyon jó hangulatú volt. Az improvizálást sem nélkülöző haláltáncnak köszönhetjük például Mucsi Zoltán és Scherer Péter azóta klasszikussá vált kettősét és sejthetjük azt, hogy rágós csirke íze lehet az emberhúsnak. Elég-e ennyi az elborultsághoz? Döntse el ön!

Nincsen nekem vágyam semmi

Mundruczó Kornél filmjeiből sem könnyű kiválasztani a legelborultabbat, így az elsővel kezdjük, ahol nagyjából eldőlt, hogy a rendező nem igazán vágyik közönségfilmes babérokra. A Nincsen nekem vágyam semmi pont annyira beteg, amennyire kell, ráadásul ebben a filmben még tényleg szívdöglesztő Csányi Sándor és Nagy Ervin is, ha másért nem, ezért jó végignézni. Kultfilmként kezeli a szakma, ráadásul valójában ez volt az első melegfilm, nem a gagyi Coming out és nem is a nekünk nem különösebben tetsző Viharsarok. Egy régi kritika szerint a film láthatóan nem akar sem szerethető, sem megrendítő, sem feloldó film lenni. Vajon elborultnak elég elborult azért? Nézze végig, döntse el!

Psyché

Bódy Gábor munkásságától amúgy sem állnak távol látomásos képek, de az 1980-as, Weöres Sándor azonos című verses regénye alapján készült  Psyché-je ezen belül is kiemelkedő. A film egyetlen látványos, romantikus szerelmi vízió, és mint ilyen abszolút belefér az elborult kategóriába. Ha el is tekintünk attól, hogy a filmben maga Pilinszky János olvas fel verseket, vagy attól, hogy tele van csodásnál csodásabb (esetleg lázálomszerű) képi elemekkel, és mondjuk csak a vér és vérzés motívumot vesszük alapul, no meg ennek képi megjelenítését a vásznon, máris érthető, mit keres a Nárcisz és Psyché az elborult alkotások között. Vagy nem?

Sátántangó

Na, majd pont Tarr Béla fog hiányozni az elborult filmes listáról, mi? Szó sincs róla, hiszen a Sátántangó nemcsak attól elborult, hogy 421 perces, vagy attól, hogy a legenda szerint a rendező tényleg leitatta a szereplőit bizony felvételeknél, de a képi világa és zenéje miatt is, meg azért, mert Tarr mesterien ért hozzá, hogy beemeli a nézőt a szereplők idejébe és terébe, ezért a hét óra alatt akaratlanul is a történet részeseivé válhatunk, és ezen még az sem változtat, hogy macskát kínoznak benne. Itt megnézheti a hét órát hét percben.

Szédülés

Tulajdonképpen a '80-as, '90-es évek szinte összes magyar alkotására ráhúzhatjuk az elborult jelzőt, ebben az időben még nem sikerült megbírkóznia a filmes társadalomnak a kommunizmus hanyatlásával, a kor rendezői mintha többet akartak volna markolni, mint amennyit valójában meg tudnak fogni. Szász János Szédülés című első filme egy művilágban játszódó rémálom, olyannyira, hogy még egy apró részletet sem találtunk róla a neten. Szásznak van önkritikája: "Nem szégyellem, imádom azt a filmet, végtelenül szar, de az enyém" – mondja alkotásáról. Ön látta? Mi szerettük a kezdő jelenetet, de több jót aligha tudunk mondani erről a filmről. Ja, de. Annyit, hogy iszonyúan elborult... 

szasz

Tamara

Hajdu Szabolcs második nagyfilmje az azonos című színdarab alapján készült, szóval valami története kétségtelenül van, de hogy mi, azt sokadik megnézés után se tudnánk biztosan elmesélni. Alapfelállása a szerelmi háromszög, ami önmagában nem túl elborult ötlet, csakhogy a bájosan papírmasé karakterek gegszerű párbeszédei, a cselekmény helyett inkább hangulatokat elkapó jelenetek az egészből egyfajta bizarr tündérmesét csinálnak. Hozzájön mindehhez az élénk színekkel köréjük vázolt látványvilág, a különleges hangulatú kísérőzene, meg az, hogy tulajdonképp az egész filmet a piros disznó (esetleg a kék szamár?) narrálja végig valami szlávos hangzású halandzsanyelven. A végeredmény egy hihetetlenül kedves film, amit akkor is idült félmosollyal bámulunk, ha amúgy idegesítő picsának találjuk a főszereplőnőt, meg tulajdonképp azt se tudjuk, mit miért csinál épp és miért úgy. A Tamarának tulajdonképp csak egyetlen óriási hibája van: az, hogy még nem jelent meg DVD-n. 

Taxidermia

Pálfi György Taxidermiája Parti Nagy Lajos novellái alapján készült, és nem kizárólag Trócsányi Gergő miatt lett elborult. Voltak akik szerint ez a világ legundorítóbb filmje, hát ezt azért mi barokkos túlzásnak érezzük, és legjobb esetben is csak elborultnak neveznénk a mozit, amiben a "nemi szervek, hányás, zabálás és pszichés eltévelyedések még annak is okod adhatnak a felháborodásra, akit nem valamelyik heccszervezet irányítana a moziba". Mindezek ellenére elég jól sikerült darab lett a Taxidermia, de szavazza meg, mennyire elborult!

Vattatyúk

Hogy Szőke András mikor borult meg teljesen, vagy hogy mindig is kissé elborult volt-e nehezen eldönthető, de ha 1990-es Vattatyúk című alkotását vesszük alapul, akkor sejthető, hogy mindig is ilyen volt. A Vattatyúk legjobb sztorija persze az, hogy eredetileg Vadhattyúk lett volna a címe, még akkor is, ha ez csak urban legend. Így vagy úgy, a Vattatyúk igazi kultfilm lett bizonyos körökben, mert iszonyú beteg és nagyon vicces egyszerre. Most mondják, hogy nem elborult, ahogy Szőke elképzeli a szexet a vásznon: 


Blogok, amiket olvasunk

SZUBKULT 3 világhírű márka, amit migránsok virágoztattak fel

Három olyan világhírű márka pálfordulását mutatom be, amelyeket a közelmúltban bevándorló tervezők keltettek újra életre.

PSZICHOLIGHT Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat.

LINGOHOLIC Két szuper trükk német (vagy más) névelőkhöz

Ha sosem értetted, hogyan lehetséges megtanulni minden egyes főnévről, hogy milyen nemű, most mutatok két olyan módszert, ami sokszorosára növeli az esélyeidet!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta