#VILÁGOM

Így tiltakozik a világ Putyin homofób olimpiája ellen

2014. február 8., szombat 11:20

A 2010-ben megrendezett vancouveri téli olimpia mérföldkőnek számított az LMBTQ történelemben: ekkor építették fel először a “Pride House”-t, azaz a “Büszkeség Házát” – amelyet a meleg, leszbikus, biszexuális és queer (azaz önmagukat felcímkézni nem kívánó) sportolók és hozzátartozóik tiszteletére állítottak fel. Az olimpiai bizottság akkor teljes mellszélességgel támogatta a melegek jogait, mondván: az olimpiai stadion mindenkor és minden körülmények között homofóbia és gyűlölködésmentes övezet. Azóta szinte minden rangos sportesemény követte a példát szerte a világban, ám figyelve Putyin elnök melegek elleni hajtóvadászatát, világos volt, hogy Szocsiban más szelek fújnak majd.

Miután a szervezők hivatalosan is bejelentették Pride House építési szándékukat, az orosz igazságügyi minisztérium a következőképpen reagált: “Oroszországban kizárólag a hagyományos családmodellt promotáljuk, és az ettől eltérő propagandákat törvénysértésként kezeljük. Nem engedélyezzük a Büszkeség Házának felállítását, mert ez a szélsőséges deklaráció alapjaiban rengeti meg az orosz társadalmi értékeket és szít vallásos gyűlöletet.”

Morális mocsár, globális feháborodás

Nem kell ahhoz nagyon jártasnak lenni a politikában, hogy az ember pontosan tudja, mi zajlik Oroszországban: akár egy szivárványzászlós kitűző, vagy egy kézenfogva sétálgató azonos nemű pár elég ahhoz, hogy a rendőrség agresszív retorziót alkalmazzon. Csak egy példa: a tavaly Szentpétervárott megrendezett Madonna koncert alkalmával több tucat rajongót vertek bilincsbe, és magát az énekesnőt is bíróság elé kívánták állítani, amiért a színpadon kiállt az LMBTQ közösség jogaiért, és a szabad szerelmet, az elfogadást és a feltétel nélküli szeretetet hirdette. Érthető hát, hogy a világ felvilágosult országaiban óriási ellenérzésekbe ütközik a jelen “homofób” Olimpia: többet között Németország, Franciaország, Svájc, Izrael, és Svédország állami vezetői fejezték ki nemtetszésüket, és jelezték: nem lesznek ott az idei játékokon. Obama ennél is tovább ment: az amerikai delegációt kimondottan úgy válogatta össze, hogy a homoszexualitásukat nyíltan vállaló atléták puszta jelenlétükkel is hírt vigyenek Oroszországba Amerika álláspontjáról.

Valami bűzlik Szocsiban

Ám nem csak az orosz állami vezetés, de a Szocsi Olimpiát támogató cégek is kapnak rendesen: a McDonald's és a Coca-Cola – akik korábban büszkén álltak ki az LMBTQ jogokért – úgy tűnik, fülük botját sem mozdítják, vagy egyenesen gyáván visszavonulnak, ha konfrontálódásra kerülhetne a sor. A korábbi olimpiai játékokon hagyománnyá vált, hogy a szurkolók kólásdobozokon hagyott üzenetekkel biztathatják a sportolókat – idén azonban, tartva a nyílt melegpropagandától, ezt az akciót berekesztették. És bár a kóla és a meki is jelezte: értékrendjükben nincs helye nemi megkülönböztetésnek, rengeteg LMBTQ és általános emberjogi szervezet szólítja fel bojkottra a fogyasztókat. Már csak azért is, mert a melegkérdés nem az egyetlen morálisan megkérdőjelezendő ügy Szocsi kapcsán: a Pussy Riot nevű punkbanda bebörtönzésével világszerte bizonyította az orosz államvezetés, hogy nem hívei a szólásszabadságnak. Az sem tett jót az országimázsnak, hogy az olimpia kapcsán megkezdett építkezések nemzeti parkok és az UNESCO világörökség részét képező területek lerombolásával járnak, végül pedig véres hab a tortán a környékbeli kóbor kutyák brutális befogása és legyilkolása.

Sok orosz már a himnuszt is szégyelli

Minden ország másként tiltakozik a brutális és embertelen bánásmód ellen - Dél-Afrika, Puerto Rico és Algéria például úgy döntött, idén nem küld sportolókat az Olimpiára. Mások szívszorító kampányvideókat készítenek – így tett Svédország is, ahonnan néhány napja indult hódító útjára egy vírusvideó, melyen több ezren éneklik az orosz himnuszt egy stadionban, amelyet lobogó szivárványzászlók vesznek körül. A Live and Let Love (kb. “Élni és szeretni hagyni”) című projekt megálmodója Sean Kelly énekes és karmester azt nyilatkozta: “Az orosz himnusz az egyik legszebb a világon, büszkeséget, melankóliát és erőt sugároz, ám amióta 2000-ben, majd 2009-ben megváltoztatták a szövegét, rengeteg orosz nem képes büszkén végighallgatni országának himnuszát”. A projektet a Facebookon hirdette meg, lehetőséget adva a résztvevőknek, hogy megtanulják a szöveget és a dallamot, a felvételre pedig a stockholmi olimpiai stadionban került sor: a videóban szivárványcsaládok, meleg párok, LMBTQ szülők gyermekei jelennek meg, amint egy emberként állnak ki az orosz törvények ellen, és az ellen, hogy az Olimpiai Bizottság homokba dugja a fejét az ügy kapcsán.

Szocsi bojkott idehaza? Az mi?

Bár Magyarországon egyelőre egyik civil szervezet sem emelte fel a hangját a Szocsi Olimpia visszásságai ellen, tavaly az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság a Melegekért, és más és melegjogi szervezetek demonstrációt tartottak az orosz nagykövetség előtt, ahol szív alakú transzparensekre írt "a szerelem emberi jog", "a szerelem nem bűn" üzenetekkel tüntettek Vlagyimir Putyin Oroszországa ellen. Jenei Orsolya, az Amnesty International Magyarország irodavezetője akkor elmondta: az orosz állam megszünteti az állampolgári egyenlőséget az LMBTQ-közösség számára, hiszen nem fogadja el, hogy a szexuális irányultság az identitás megváltoztathatatlan része. Hanzli Péter a Dívány.hu kérdésére elmondta: egyelőre nincs tervben a svédekéhez hasonló akció, de a Háttér Társasághoz érkezett már megkeresés, hogy csatlakoznának-e petícióhoz és online propagandához. A magyar olimpiai csapat támogatói közül – a teljesség igénye nélkül az OTP, a Magyar Posta, a Szerencsejáték ZRT és a Béres gyógyszergyár – egy sem foglalt állást az ügyben, mi több a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján is csupán néhány, a Nemzetközi Bizottság sajtónyilatkozataiból magyarra fordított hír szerepel a témában, melyek szerint a szervezők határozott kérése, hogy az olimpiára látogatók és a sportolók tartózkodjanak minden "törvénysértő, a homoszexualitást propagáló" viselkedéstől. Hát ennyit az “Egy világ, egy álom” olimpiai szlogenről.

1625526 721629807849894 1780465488 n
Fotó: Amnesty International / Facebook

Ha ön is csatlakozni kíván a bojkotthoz, a "Boycott Sochi 2014" Facebook oldalon rendszeresen olvashat a friss kezdeményezésekről, tüntetésekről, és az LMBTQ közösséget érintő olimpiai hírekről. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta