#VILÁGOM

Jennifer Lawrence és Chloe Moretz lenyomta Johnny Deppet

2013. december 18., szerda 16:01

Az IMDB 160 millió felhasználójának kattintásai alapján Jennifer Lawrence és Chloë Grace Moretz a két a legnépszerűbb színész jelenleg a világon. Előbbi idén Oscar-díjat kapott a Napos oldal című filmjéért, egyébként pedig az év egyik legjobban jövedelmező, kritikus kedvenc dobásában, az Éhezők viadalában is ő játssza a főszerepet. Utóbbi pedig mindössze tizenhat éves, mégis tisztes színészi múltja van már: a Kick Ass 2-ben és a Carrie horror remake-ben is szerepelt ebben az évben, korábban pedig többek között a Leleményes Hugóban és az Engedj be svéd kulthorror amerikai feldolgozásában tűnt fel.

A két fiatal színésznőnek olyan jól bejáratott neveket is sikerült beelőzniük, mint Leonardo DiCaprio vagy Johnny Depp, akik mindketten a legjobban fizetett színészek között vannak. Előbbi ráadásul idén elvileg visszavonul, míg utóbbi azzal került rengetegszer a hírekbe, mekkorát bukott legutóbbi filmje, A magányos lovas. Ráadásul olyan nevek, mint Robert Downey Jr. és Tom Cruise be sem kerültek a legkattintottabb tízbe, pedig Downey Jr. volt a tavalyi év legjobban fizetett színésze, Cruise pedig 2011-é, írja a Guardian.

Bent és kint

Abban persze semmi meglepő nincs, hogy Jennifer Lawrence került az élre, hiszen majdnem minden napra jut legalább egy vicces nyilatkozata vagy egy csetlés-botlása. A legnagyobb felhajtás természetesen akkor volt körülötte, amikor megnyerte az Oscar-díjat. Akkor nem csak arra futotta az erejéből, hogy hasra essen a díjátadó ceremónián, hanem még arra is, hogy bemutasson valakinek a díjjal a kezében, amikor nem vette észre, hogy fotózzák. Ehhez képest Moretz egy kicsit természtesen visszafogottabb, leginkább az elhivatottságáról szeret beszélni. 

Az IMDB azután állt elő egyébként a listával, hogy a New York-i Filmakadémia közzétett egy tanulmányt a nemek közti egyenlőtlenségekről a filmiparban. Eszerint 20 forgatókönyvíróból mindössze kábé három nő, a rendezők között pedig még a tíz százalékot sem éri el az arányuk. Ennél is érdekesebb, hogy a filmekben a fontosabb (ún. "beszélő") karaktereknek csak a harmada nő, és mindössze a filmek 10 százalékáról mondható el, hogy legalább úgy-ahogy kiegyensúlyozott bennük a nemek aránya - annak ellenére is, hogy a moziba járó közönségnek nagyjából a fele nő.

A tízes listán szerepel még többek között Ryan Gosling, Tom Hardy és Henry Cavill, az új Superman alakítója is. Igazi meglepetéssel ezek a nevek nem szolgálnak. Sokkal inkább Anna Kendrické, aki úgy kapaszkodott idáig, hogy 2013-ban tényleg csak egy-két filmben szerepelt. Nekünk, bár benne volt az Alkonyat-filmekben is, inkább a 2012-es Utolsó műszakban akadt meg a figyelmünk rajta. David Ayer filmje a tavalyi év egyik legjobb élménye volt, és külön kiemelkedett belőle a Jake Gyllenhaal karakterének barátnőjét alakító Kendrick, aki egy kis kedvességet tudott csempészni a filmbe.

Akik nagyobbat léptek

Emellett kiadtak még egy listát a legnagyobbat előre ugró színészekről is. Ezt Charlie Hunnam vezeti, aki a Sons of Anarchyból és a Tűzgyűrűből lehet ismerős. Ő összesítésben a tizennegyedik helyen áll. 2013 leginkább talán a sorozatokról szólt. így bőven akadnak itt sorozatszínészek, mint például Aaron Paul, aki a Breaking Badben szerepelt, és Shailene Woodley, aki a Secret Life of the American Teenagerben játszik. Szomorú meglepetés Paul Walker felbukkanása, akit a nemrég bekövetkezett halála egészen a lista harmadik helyére, egyébként pedig a 61. helyre dobott.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta