8 dal korai sötétedéshez

Itt van az ősz, egyre hűvösebb van, egyre gyakrabban borult az idő, egyre többet szakad az eső, és egyre rövidebbek a nappalok. Így aztán sajnos megint ott tartunk, hogy sötétedés után kell hazakeveredni munkából vagy iskolából, aminek a felismerése azért keményen meg tudja ütni az embert. Ehhez az évszakhoz választottunk zenéket idei albumokról, amik valamennyire passzolnak az ősz hangulatához. Vannak köztük persze olyanok, amik pár hónapja jöttek ki, de tudtuk, hogy bizonyos számoknak csak ilyenkor jön el igazán az ideje, úgyhogy eddig tartogattuk őket. Van itt berlini technó, indie gitárszám, és teljesen megbabonázó, vagány női előadók. 

Lapalux - Guuurl

Ki ő?

Egy fiatal essexi srác, akit egyébként Stuart Howardnak hívnak, és úgynevezett indie R&B műfajban alakot. A Nostalchic című lemeze, amin persze ez a szám is szerepel, elég szép kritikai megbecsülésnek örvend, és végig eléggé passzolna az őszhöz.

Mi tud?

Szétesett hiphopos alapok, elszállósnak nevezhető, úszkálós szintitémák, és természetesen R&B-s, fojtott ének. Valószínűleg akkor üthet a legnagyobbat, ha valaki a villamoson vagy a buszon zötykölődve hallgatja, késő van, és nagyon otthon lenne már.

Dj Koze - Nices Wölkchen

Ki ő?

Egy német dj, aki a nálunk is bemutatott berlini Moderat mellett az év talán legmenőbb techno lemezét hozta össze, ami egyébként az első albuma is. Az Amygdala szinte végig hibátlan, emellett Koze élőben is nagyon király, a Balaton Sound egyik legjobb fellépését adta.

Mit tud?

Higgadtan robogó technó, amiben időnként furcsa hangok jelennek meg - ezek egyébként Koze védjegyének számítanak -, miközben végig elektronikus fuvallatnak tűnő szinti hömpölyög. Akkor lehet a legjobb hallgatni, amikor kint szakad eső, szar a tévéműsor, és az ember bámul kifelé a sötétségbe.

MGMT - An Orphan Of Fortune

Ki ez?

Az indie-t játszó MGMT első lemeze, az Oracular Spectacular az egyik legnagyobb durranást jelentette 2007-ben, aki kicsit is foglalkozik zenével biztosan találkozott róla néhány számmal. A legújabb lemezük, az MGMT nem lett sajnos akkora dobás, de így is akad rajta egy-két darab, amit beszippanthatja az embert.

Mit tud?

Az eleje olyan mintha valami detektíves rajzfilmből szedték volna ki, aztán váratlanul beüt a dob, és a refrénszerűség egyszerre megrázó és elképesztően gyönyörű, mintha az univerzum minden szépsége benne lenne. Ehhez gyorsétteremben érdemes ülni, és a világ megváltásáról álmodozni. 

Goldfrapp - Jo

Ki ez?

Egy londoni - leginkább elektronikus zenét játszó - együttes, ami majdnem minden albumát a kísérletezgetésnek szentelte. A legújabb, Tales of Us című lemez is egy újabb állomás, többnyire balladai, úgynevezett reneszánsz zenei hagyományokat felidéző részletekkel, hangszerekkel.

Mit tud?

A karizmatikus énekesnő, Alison Goldfrapp kísérteties erdei nimfára emlékeztet, olyan, mintha egy ködös délután a fák közé indulnánk barangolni, valami melegséget sugárzó hangot követve. Ebből adódóan akkor a legjobb előkapni, ha a természet közelségére vágynánk.

Austra - Hurt Me Now

Ki ez?

Egy háromfős kanadai együttes, aminek nyáron jött ki a legújabb,Olympia című lemeze. Az első, Feel It Break című 2011-ben jelent meg, az év egyik legjobb albuma volt, úgyhogy várakozások bőven voltak. Leginkább szintipopnak lehetne az Austra zenéjét nevezni, de tele van tömve műfajokkal.

Mit tud?

Az album egyik legnyomasztóbb száma, mégis valamennyire légies tud lenni, ami aztán majdnem beindul. Az ősz végére érdemes tartogatni, amikor időnként megjelenik a dér is. A legjobb szolgálatot reggel teheti, ha valaki úgy érzi, hogy csatába kell indulnia. 

Okkervil River - Down Down the Deep River

Ki ez?

Egy amerikai indie zenekar, akik legújabb megjelenésüket már az őszhöz is igazították, ugyanis szeptember legelején hozták ki a Silver Gymnasiumot. Van benne egy kicsi folkos beütés, sok-sok hangszer, a szövegek pedig többnyire mind-mind a műfajhoz passzoló történetmesélős szövegek.

Mit tud?

Ezzel még akkor lehet érdemes próbálkozni, amikor nem köszöntöttek be az esős napok. Nem nyomasztásról van szó, nem  depresszióról, hanem arról, hogy ideje elengedni bizonyos dolgokat és tovább állni. Mintha valaki éppen most vágna neki a végtelen országútnak.

London Grammar - Hey Now

Ki ez?

Ismét egy angol együttes, ők szintén szeptemberre időzítették az If You Wait megjelenését, ami egyúttal a bemutatkozó lemezük is. Nem véletlenül illeszkednek az őszhöz a dalaik, ugyanis az énekesnő általában a magányról és a kétségbeesésről írt szövegeket.

Mit tud?

Hirtelen olyan volt - leginkább a szintinek köszönhetően - mint egy későbbi Radiohead-szám. Aztán persze kiderül, hogy a mára unalmassá vált Radioheadnél sokkal elemibb dologról van itt szó. A legjobb akkor hallgatni, amikor az ember úgy akar egyedül lenni, hogy maga se tudja ezt biztosan.

Eleanor Friedberger - You'll Never Know Me

Ki ő?

Egy Fiery Furnacest nevű zenekarban játszott a bátyjával, de annak már több mint két éve felfüggesztették a működését. Ez Friedberger második önálló nagylemeze, a Personal Record. Érdekesség, hogy járt a Franz Ferdinand frontemberével, Alex Kapranosszal, és egy szám éppen róla szól.

Mit tud?

Friedberger hallhatóan otthonosan mozog a gitárzenében: ez is király rockszám lett, ütős vokálokkal és egy eszetlen gitárszólóval. Akkor érdemes elővenni, amikor összecsapnak az ember feje felett a hullámok, és már semmi másra nem vágyik, csak hogy azt mondja: tudjátok mit? Leszarom. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra