Zanza!

A héten fejeződik be a Megdönteni Hajnal Tímeát című film forgatása (tudják, ez az, amiben végül mégsem szerepel a névrokon, Vajnáné Palácsik Tímea), és ennek kapcsán a főszereplőkkel tarkított sajtótájékoztatót tartottak a Körszállóban, ahol megjelent Osvárt Andrea, Simon Kornél és Szabó Simon is. Amellett, hogy a producerek profin elsajátították a hollywoodi sajtótájékoztatók filmes frázisait (illetve abból is csak egyet, így lett fergeteges a csapat, fergeteges a munka és fergeteges a forgatás) megtudhattuk azt is, hogy az Andy Vajnához kapcsolódó Filmalap áldásos segítségével létrejött, 334 millióból forgatott romantikus vígjáték elsősorban felnőtteknek szól. Pontosabban a harmincas korosztály problémáival foglalkozik, és a nőknek azért kell megnézni, mert van benne romantika, a férfiaknak meg azért, mert van benne szex.

A rendező, Herczeg Attila ennél óvatosabban fogalmazott, szerinte a film sokkal romantikusabb, mint azt a címből gondolhatnánk, és sajnos nem árulta el, hogy megdöntik-e benne H. Tímeát, de mi azért bízunk benne, hogy valamilyen formában igen. Herczeg leginkább a forgatókönyvet dicsérte, ami - a honi vígjátékok túlnyomó részének ismeretében - bátor húzás, de a remény hal meg utoljára. A Filmalapra ő is meleg szívvel gondol, mivel Divinyi Rékáék nemhogy nehezítették volna a dolguk, de segítették őket, ahol tudták. A rendező megemlítette még, hogy új arcokkal akart dolgozni, és most nem elsősorban Simon Kornélra gondolt, akivel az egész város ki van plakátolva a Társasjáték miatt, hanem a mellékszereplőkre, Jordán Adélra, Szandtner Annára vagy Lengyel Tamásra.

Osvárt Andrea is elmondhatta, hogy örül neki, hogy végre magyar produkcióban gondoltak rá, és hogy hahotázott, amikor a forgatókönyvet olvasta, valamint hogy a kasztingra bizony neki is ugyanúgy el kellett mennie, mint másnak, de nem bánta, mert szerette volna megkapni a szerepet. A hazai körülményeket másnak látja az amerikaiaknál, de nem szenvedett semmiben hiányt, és ez volt a lényeg. Simon Kornél most örül, mint "cseresznye a habon", amit meg is tehet, hiszen úszik a filmszerepekben, a Moszva térből is ismerős Szabó Simon pedig elárulta, hogy ő egy olyan karakter lesz ebben a filmben, akivel soha senki semmilyen körülmények között nem akar találkozni. Így reméli, hogy sok mindenki magára ismer majd benne.

A Megdönteni Hajnal Tímeát című filmet 2014 február 14-én tervezik bemutatni, nem olyan bonyolult megfejteni, hogy miért.

Blogmustra