#VILÁGOM

3D-s Peter Gabriel és az átmozizott éjszaka

2013. augusztus 22., csütörtök 14:35

Augusztus 22. Csütörtök

Így nyár vége felé ideje belátnunk, hogy nincs élet méhek nélkül, így a Műcsarnok hátsó teraszán augusztus 22-én 18 órakor bemutatkozik az első városi méhészet Budapesten, Új Múzeum Méheknek címen. Ha mégis túl soknak érzik a zümmögést, akkor viszont a Kobuciban a helyük, ahol nem ér véget a nyár, hiszen az Anselmo Crew zenekar állítólag az urbánus world music legszélesebb palettáját vonultatja fel, amiben "városi tánczenékbe oltják a Föld kontinenseinek autentikus zenei hagyományait Latin-Amerikától Törökországon át Afrikáig".

Augusztus 23. Péntek

Volt egyszer Budapesten egy Peter Gabriel koncert, ami nem kifejezés, hogy lélegzetelállítóan fantasztikusra sikeredett, ezért ha valahova, hát ma este az Urániába okvetlen el kell menni, mert nemcsak a mestert, hanem mellette még negyvenhat zenészt, az egész New Blood Orchestrát lehet 3D-ben látni, ahogy gitár és dobok nélkül hangot adnak a legnagyobb Gabriel slágereknek. Itt szólnak még a dobok:

Augusztus 24. Szombat

Felháborító, hogy mindenhol zárják a nyarat, nem elég, hogy huszadika után az időjárás is elveszítette a nyárias kedvét, de tele az ország nyárbúcsúztatókkal. Ha nem akar ezen stresszelni, üljön be a Corvinba Moziéjszakára, egy karszalaggal végignézheti az idei nyár slágerfilmjeit.

Augusztus 25. Vasárnap

Ugyan három éve volt a bemutató, még mindig tudhat újat mondani a Zsámbéki Színházi Bázis maiSztalkere. A Tarkovszkij klasszikushoz ugyan Peer Krisztián és Jámbor József inkább a Sztrugackij testvérek eredetijét, a Piknik az árokparton című művet vették alapul, és tették ezt nagyon jól, ma ön is lecsekkolhatja, nem kell túl messzire menni érte.

stalker
Fotó: Ilovszky Béla / theater.hu

Augusztus 26. Hétfő

Nagyon úgy néz ki, hogy mi hiába erőltetjük, nem akar összeállni komoly buli mára, lehet, ez már az iskola előszele. Mindenesetre a Fogaskertben ma Food Film Fighters lesz, ami annyit tesz, hogy slammerek előadnak filmeket, amikről csak ők tudják, melyikek, majd az eredményre színészek improvizálnak, és a nézőknek kell kitalálni, hogy akkor miről is van szó.

Augusztus 27. Kedd

Vasárnap kezdődött a Zsidó Nyári Fesztivál, aminek keretében a Budapest Music Centerben ma Sharon Brauner Tango Apassionata című estjét lehet meghallgatni. Műsorában megszólalnak világhírű dallamok és tradicionális zsidó motívumok is, közös bennük, hogy mindegyiket jiddis nyelven adja elő.

Augusztus 28. Szerda

Ma fél nyolctól Balázs József ünnepel az If Caféban a Ráday utcában. A Balázs Elemér Group egész biztos, hogy kellemes estét okoz a jazz- és a szimpla zenerajongóknak egyaránt, így ha nincs programja a hét közepére, akkor sem kell kétségbe esni, lehet menni zenét hallgatni vacsora közben, hajrá.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta