Csúcsra ért, ezért hazajön Osvárt Andrea

Zanza!

Osvárt Andreáról itthon nem sokat hallani, legfeljebb külföldi sikerei után kapta fel a sajtó, itthon 2001 óta alig forgatott. Amerikában és Olaszországban viszont sikert sikerre halmozott. Most mégis úgy döntött, hazatér.

Tényleg hazaköltözöl?

Úgy néz ki, hogy egyre többet vagyok itthon, és keresem azokat a helyzeteket, hogyan tudnék itt lenni többet úgy, hogy ne csak nyaraljak, hanem valami értelmeset is csináljak. Elkezdtem keresgélni, és ezzel be is vonzottam több lehetőséget, ezek most vannak alakulóban.

Azon kevés színészek egyike vagy, aki mind Olaszországban, mind az Egyesült Államokban karriert tudott építeni.

Tisztességen, munkával el lehet érni eredményeket, szerintem máshogy nem. Duplán megerősít, hogy Olaszországban is, és Amerikában is, két nyelven, két piacon is elismertek, míg itthon nem.

Nem lehet ennek az az oka, hogy túl drágának gondoltak?

Meg sem kérdeztek. Onnan ered, hogy az elején modellként voltam itthon ismert, a magyarok pedig nem a rugalmasságukról híresek, és nem is a jóindulatukról ismeretesek. Úgy könyveltek el, hogy jaj, ez egy modell, és nem egy színésznő. Esélyt sem kaptam, vagyis ez nem igaz, mert az Első generációban kaptunk esélyt, de az pont egy nem jól sikerült produkció volt, és onnantól  leírtak minket. Pedig ez nem a mi hibánk.

Olaszországban ezzel szemben nem volt hátrány a modellmúlt?

Titkoltam, tanulván az előzményekből. Ott már úgy akartam bemutatkozni, mint színésznő, mert rájöttem, hogy az emberek nem tudják elfogadni, ha valaki egy szakmában sikeres és utána vált. Nem lehetsz először zongorista, aztán teniszező vagy mindkettőben sikeres. Vagy először modell, aztán feltaláló. És amiben az emberek először megismernek, az maradsz a fejükben. Még mindig modellként élek a fejekben, pedig több mint 10 éve abbahagytam. Elköltöztem Olaszországba, ott évekig spórolnom kellett, de nem vállaltam el modellmunkákat, hogy az első benyomás vagy kép, amit rólam kap a közönség, az színészi munka és ne modellmunka legyen.

 
167868214
Fotó: Joe Scarnici / Europress / Getty

Mennyiben vált be ez a technika?

Teljesen. Engem Olaszországban nem szoktak modellezni, úgy hívnak attrice, azaz színésznő.

Hogy került a képbe Amerika?

Úgy, ahogy nálam lenni szokott: minden nagyobb szakítás után országot váltok, menekülök. Akkor túl sok csalódáson nem vagy túl. Úgy éreztem, most vagy soha, van elég szakmai tapasztalatom, és még nem vagyok annyira öreg. Tudtam, ha most nem lépek, akkor késő lesz. Sok munkával járt, hogy felhozzam az angolomat, ami azt jelenti, hogy egy amerikai is tudjon velem úgy hétköznapi szinten beszélgetni, hogy ne zavarja az akcentusom és befogadjanak - az is egy munka, és akkor még itt van a színészi képzés, az ügynökkeresés, minden, ami ezzel jár. A meghallgatásokon való folyamatos részvétel, a visszautasítások, eleinte rengetegszer megkapja az ember, hogy viszlát, közben költi a pénzt, befektet, és hisz önmagában.

Végül másfél év után jött a Szállító sorozatban a női főszerep, amiről úgy éreztem, végre a befektetett energia meghozza a gyümölcsét, és erre fel kaptam egy másik főszerepet egy mozifilmben (Afterschock - Utórengés). Én magam sem gondoltam volna, hogy el tudom érni ezt, azt hittem, kisebb szerepeket fogok kapni, és ki kell járnom a szamárlétrát, de lehet, hogy a szakmai múltamnak köszönhetően -mert már volt 30 filmem - egyből rám bízták a főszerepet.

A visszautasítások mennyire voltak frusztrálóak? Nem akartál elmenekülni?

Nem, mert az kudarc, és én nem engedhetem meg magamnak a kudarcot. Addig maradtam volna, ameddig fel nem tudok valamit mutatni, mert én úgy mentem ki, hogy megmutatom meg bebizonyítom. Muszáj volt valamit felmutatnom, és ez volt a hajtóerő. Nem jöhettem volna haza behúzott farokkal, visszasomfordálva.

Mindenben ennyire maximalista vagy?

Igen, a munkában rettenetesen, de azért az életben is. Nálam rend van otthon is. Muszáj így élnem, mert három életem volt sokáig, Los Angelesben, Rómában és Magyarországon. Három lakást nem könnyű észben tartani, hogy épp melyikben mi van, három telefon, annak milyen töltője, a számítógép, a kamera, melyik országnak milyen átalakítója van, honnan hová fogok utazni... Minden szinten precíznek kell lennem az életben, mert ha nem, saját magamat szívatom meg. Tudatos vagyok mindenben.

Mennyire nehéz ez a három laki élet?

Annyira, hogy már nem tartok fenn Los Angelesben lakást, mert évente 2-3 alkalommal megyek csak ki, és ezért felesleges az az agyi stressz, ami ezzel jár. Hogy minden rendben van-e, nincs-e csőtörés, milyen levelek jöttek, amikor odaértem, akkor minden tiszta por volt, és lassan eljutottam oda, hogy full time job volt az életem menedzselése.

Van menedzsered ?

Van, de nem nagyon tudnak segíteni, mert a kezemben tartom a dolgokat. Van itthon ismerős, aki mondta, hogy segít, és szervezett is valamit, de valójában dupla munkát végeztünk, mert mindent meg akartam nézni, el akartam olvasni, én akartam megmondani, mit válaszoljon, így nem sok értelme van.

Miután sikeres lettél kint, mennyire haraptak rád az itthoni producerek, hívnak-e a kereskedelmi tévék a reggeli műsoraikba?

Igen, szeretnének, de én a színvonalat szeretném megtartani. Nem azért dolgoztam 10 évet külföldön, hogy ezt elherdáljam, most tényleg meggondolom, hová megyek el, milyen műsorba. Magyarországon nagyon kevés az olyan produkció, ami minőségileg felvállalható, vagy bizalmam van benne, de mint mondtam, felkértek valamire, augusztus 10-én egyedüli műsorvezetőként vezetem majd élőben a budavári palotakoncertet a budai vár Oroszlános Udvarában, amit a köztévén augusztus 19-én láthatnak majd a tv nézők is.

Osvárt Andrea a 45. Kékszalagon, a VinCE Balaton hajóján
Osvárt Andrea a 45. Kékszalagon, a VinCE Balaton hajójánFotó: Vanik Zoltán / Velvet

Mi alapján szelektálsz?

Én a Poligamynál - ami Orosz Dénes első filmje volt - is elolvastam a forgatókönyvet, és úgy gondoltam, eredeti ötlet és jó dolog, és igazam lett. Most is kaptam egy forgatókönyvet, ami nagyon elszórakoztatott. Fenntartásaim voltak, mert itthon ritka a jó forgatókönyvíró, és persze ezt még el lehet rontani, de az alapanyag jó, úgyhogy erre is igent mondtam, hamarosan kiderül erről is, mi lesz, egyelőre hírzárlat van.

Meg tudnak fizetni a rendezők?

Attól függ. Ha valami nem tetszik, akkor magas árat kérek érte, mert nem érdekem, hogy magamból hülyét csináljak. Ha viszont olyan ember kér fel, akivel szívesen dolgozom, akkor bevállalom a magyar körülményeket is. El kell fogadnom, hogy nem tudnak annyit fizetni, mint Nyugaton. De már nem is az a cél. Most már azért szeretnék dolgozni, mert élvezem a munkát. Sokkal szívesebben csinálok kevesebb pénzért jó munkát, mint a világ másik oldalán valami olyat, amivel nem tudok azonosulni, vagy nem kedvelem az alkotókat, a kollégáimat, nem érzem magaménak a filmet.

Mi a különbség az itteni és a kinti munka közt?

Forgattam itthon egy rövidfilmet (jelenleg az utómunka zajlik - a szerk.) M.Tóth Gézával, aki főleg animációs rendező, jelölték Oscar-díjra is. Meglepő volt a forgatás egy picit, máshoz vagyok szokva.

A teljes hazaköltözés azt jelenti, hogy új fejezetet nyitottál az életedben?

Már korábban eldöntöttem, hogy hazajövök. Az élet nem adja ingyen, neked kell meghozni a döntést, és ahhoz képest alakulnak a dolgok. Nekem először el kellett döntenem, hogy itthon, Olaszországban vagy Amerikában akarok-e élni, mert 4 éve nem találtam a helyem. Egy-két évig erősen gondolkodtam, és a végső elhatározásom az lett, hogy itthon, Magyarországon szeretnék élni. Tettem lépéseket ebbe az irányba, és ki is találtam, mi hogyan legyen, és ahogy magamban eldöntöttem, onnantól kezdve olyan embert tudtam bevonzani magam mellé, aki ebben partner. Aki itthon van, és nem Los Angelesben furikázik egy Rolls Royce-szal Beverly Hillsben. El kellett döntenem, akarom-e ezt a hollywoodi életet, és én eldöntöttem, hogy nem.

Vannak távolabbi és komolyabb tervek?

Nem kapkodjuk el a dolgokat, de nem vagyunk olyan fiatalok se, hogy évekig várjunk. Pár hónapja tart ez a kapcsolat.

Mennyire jött be neked a hollywood-i életstílus?

Aki egy picit is érdekes Hollywoodban, azt mindenhová elhívják. Ismerem a szakmát, van ügynököm, menedzserem, sajtósom, magyar és olasz filmesekkel is tartom a kapcsolatot kint, rengeteg BBQ vagy kerti partira vagyok hivatalos, amikor kint vagyok. Örülök, hogy ezeken részt vettem, és elmnodhatom, hogy csak messziről tűnik úgy, hogy ez milyen csodálatos. Rengeteg az idegbeteg ember, aki nyugtatókon él és altatóval alszik. Mindenen megy a stressz. Valójában egy húsdaráló, ami ledarálja az embereket, és én erre mondtam nemet. Nem kudarcból jövök haza, hanem azért, mert én akarom irányítani az életem, és nem akarom, hogy a rendszer irányítsa azt.

A cigarettához szoktam hasonlítani. Lehet dohányozni, de van egy pillanat, amikor már rászoksz, kívánod, és nem tudsz róla lemondani. Ott kell megfogni, ahol te vagy az irányító. Éreztem, ha így folytatom tovább, akkor előbb-utóbb nem leszek a magam ura, egyszer el kell majd vállalnom rosszabb szerepeket is. Úgy döntöttem, inkább a csúcson abbahagyom. Nekem ez a csúcs, nem fogom a karrierért tönkretenni az életemet.

Mit tervezel itthon?

Filmprodukciós céget alapítok, és most toborzom az embereket, hogy kikkel tudok együtt dolgozni, remélem, jövőre már forgatni is fogunk. Végiggondoltam ugyanis, hogyan ne herdáljam el a befektetett időt és munkát, meg a nyelvtudásomat. Az ember színészként nem lehet mindig a képernyőn, kellenek az új arcok, ezt be kell látni, ez a munka ilyen. De producerként ki tudom élni a kreativitásomat, fejlesztek projekteket, kiajánlok szponzorálásra meg támogatásra filmeket. Hiszek a saját ízlésemben és abban, hogy jót akarok csinálni, és akkor biztos, hogy sikerülni fog.

Te akkor azon kevés színészek egyike vagy, aki nem akar rendezni?

Néha van bennem olyan érzés, hogy egy jelenetet én nem így forgatnék, hanem úgy, de nem tudom, eljutok-e valaha a rendezésig. Producerként azt gondolom, magamat is "megprodukáltam" jól, a brandet úgy hoztam létre, hogy tiszta maradt a nevem, és lineárisan felfele ívelő sikeres karrierem van, nem herdálom a pénzt, odafigyelek, mire költök, és azt gondolom, egy producernek ehhez is értenie kell. Van bennem művészi véna, de ugyanakkor racionális is vagyok.

Honnan ez a tudatosság?

Szerintem attól, hogy nagyon korán magamra maradtam. Először elváltak a szüleim, akkor rájöttem, hogy nem számíthatok arra, aki eddig mindig ott volt az életemben, akár a nap az égen. Később kollégista lettem, 14 éves koromtól csak magamra számíthattam, senki nem vigyázott rám. Ez azzal is járt, hogy megkeményedtem, illetve összeadódik a kettő. Igyekszem előre gondolkozni. A modellkedést 24 évesen abbahagytam, mert nem akartam megvárni, hogy 30 évesen már ne hívjanak. Akartam egy karriert, ami nem a külsőségekre épül, de a színészetben is azt láttam, hogy a fiatal nőkre írják a szerepeket. El kell fogadjam, hogy ez a rendszer, és magamnak kell kitalálni, mi lesz velem, ha majd nem kellek. Erre nem figyel senki, mert ez az én életem, a karrierem, senkinek nem érdeke, hogy jól menjen, csak az én érdekem, úgyhogy kitalálom magam, hol tudom kiélni a kreativitásomat úgy, hogy ne függjek senkitől.

Blogmustra