no

Vitorlázzon képzeletben, utazzon összművészetben

Július 25. Csütörtök

Óriás mázli, hogy a lakosság egy része szabad akaratából választja, hogy elindul a Kékszalag nevű, ma kezdődő vitorlásversenyen, mert így a többiek mehetnek a világ másik végére, ahol szintén ma kezdődnek a Debreceni Jazznapok. Mivel azonban vitorlásokat a partról nézegetni menő, így ajánlhatjuk a Balatoni Nyári Halfesztivált is, amiben Keszthely, Boglár és Szemes vesz részt, így szélcsendes kánikulai napokon a tó különböző pontjairól lehet röhögni a friss hideg sör mellett azokon, akiknek az agya eldurran a vízen.

04
Barakonyi Szabolcs

Július 26. Péntek

Teljesen felesleges eljönni a tó közeléből, annál is inkább, hiszen ma kezdődik a Művészetek Völgye Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden, amit a kultúrára nyáron is éhező közönségnek talált ki annak idején Márta István. Idén is az elképzelhető minden típusú program várja őket, a koncertek mellett például a kézművesfoglalkozást is  gyakorolhatják a látogatók, de az irodalomra fogékonyaknak is jut szórakozás.

Július 27. Szombat

Kolor x Toldi buli, azaz most a BVSC strandján lehet felfrissülni a beígért negyven fokos hétvége első napján azoknak, akik mégis Budapesten rekedtek. "A legkézenfekvőbb nyári közhely-helyszín következik: strand. Közeli, kedves, két medencés és hangoskodni ér. Deltástestű BVSC vízilabdások és zuglói szépkorúak kedvelt csobbanója, mexikói beütéssel. Kukorica, vattacukor, Nightdrive szülinap, geodome, kertmozi, függőágyak, Trash_op vetítés, megkérdőjelezhetetlen vízibalett, Toldi pult és hasonló strandjavak várják a fürdeni, lábat lógatni vágyókat" - ígérik közleményükben, de időben érdemes ám érkezni, mert ezer fő után bezárják a kaput!

kolor

Július 28. Vasárnap

Ha csütörtök óta tűkön ül, amiért ma indul a Forma1 Magyar Nagydíj, akkor nyilván örömmel tölti el, hogy van buli, ami egyenesen azt ígéri, hogy itt lazítanak a futamok után a versenyzők. A mulatságot csak így lazán Hungarian Grand Prix Afterparty-nak hívják és a Symbolban lesz, lehet csapatni, ha van szándék. Ennél már csak az lehet jobb, ha inkább nyugiban megnézi a Renoir filmet az este, mi már láttuk, ezért mondjuk, hogy érdemes.

Július 29. Hétfő

A Zsámbéki Színházi Bázisra küldenénk önöket, ahol ma este a Szóló annak, aki a legközelebb van című színdarabot nézhetik meg a D’EPOG Színház előadásában. "Az a darab a magányról, közönyről és megfontoltságról szól. Négy színészről és egy öreg Skoda Favoritról" - írják, és amit még tudni kell róla, hogy ezt a fiatal dramaturgok, színészek és költőkből álló kísérleti színházat három éve hozta létre egy cseh társulat.

1002308 546795372049118 207787414 n

Július 30. Kedd

Ma indul a 6. Ördögkatlan Fesztivál Baranya megyében, több helyszínen, így Kisharsányban, Nagyharsányban, Palkonyán és Beremenden lesznek programok azoknak, akik nem a valamivel híresebb, ám hasonló profilú és indíttatású Kapolcsot választják. Saját ajanlójuk szerint őket nem a nyereségvágy hajtja, hiszen akkor zenei fesztivált csinálnának, sokkal inkább "az emberség, a sokszínűség és a minőség ötnapos ünnepét megteremteni, arra törekszünk, hogy minden értéket felmutató műfaj megmutatkozhasson, és mindezt oly módon, hogy a mainstreamtől a marginális kísérletekig minden helyet kaphasson." Azért nem kell rohanni, a fesztivál augusztus 3-ig tart.

Július 31. Szerda

Ideje elgondolkodnunk az élet nagy dolgain, erre már ajánlottuk a Művészetek Völgyét, de ma konkrétan a Tudatosság Völgye 2013 következik, ami augusztus 4-ig tart Taliándörögdön. "Célunk, hogy olyanok legyünk egy helyen, akik felismerhetjük egymásban magunkat, tudva, hogy ugyanazok a célok vezérelnek életünkben..." - aki ezt érti, az tudja is, miről beszélünk, aki meg nem, az pihenje inkább ki az elmúlt napokat.

egysg
Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek