Betiltottak egy kiállítást Budapesten

Zanza!

Alig pár nappal a hivatalos megnyitó előtt betiltották Dés Márton Friss bontás című kiállítását a ferencvárosi Pincegalériában. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő szakos hallgatója május 22-én szerdán mutatta volna be a Festmények az év minden hónapjából alcímű kiállítását, amire a meghívók ki is mentek annak rendje és módja szerint. Ezzel szemben a Facebookon ma félhivatalos közleményt adtak ki, amiben nyilvánosan tiltakoznak a képzőművészet állami cenzúra alá vonása ellen.

"A kiállításhoz meghívó készült digitális formában, amit május 16-án csütörtökön a galériát fenntartó intézmény, a Ferencvárosi Művelődési Központ emailen szét is küldött" - áll festő Facebook oldalán. "Másnap, május 17-én délelőtt a Ferencvárosi Művelődési Központ megbízott igazgatója telefonon tájékoztatott, hogy a csatolt meghívó képi és poétikai anyaga botrányos és erkölcstelen. Konkrétan: Pünkösd idején nem való félmeztelen bennszülöttekkel, pénteki gyomorrákkal, valamint a testnevelésórák komolyságának megkérdőjelezésével megzavarni a megtisztulni vágyó Nagyérdeműt."

Dés a Díványnak elmondta, hogy mivel már kiküldte a meghívókat, az eredeti helyszín előtt az utcán mégis megtartják a kiállítást, ami inkább lesz demostráció, ahol a művészi szabadság megsértése és a cenzúra ellen is megpróbálnak fellépni a szervezők. A festő külön nehezményezi, hogy a kiállítási anyagot végig sem nézték, pusztán a meghívóból vonták le messzemenő, a Pünkösd szellemiségéhez illetlennek tartott következtetéseiket. Sajnos a galéria vezetősége elérhetetlennek tűnik, így nem tudjuk, mivel magyaráznák, hogy lefújták a programot, mint ahogy arra se találunk épeszű választ, hogy pusztán egyetlen képből miért is ítélkeznek egy egész tárlatról.

Blogmustra