Dafke tavasz jógával és Friss hússal!

Március 28. Csütörtök

Előszeretettel nosztalgiázóknak melegen ajánljuk, hiszen hosszú évek után most látható először újra színpadon Syd, aki a hetvenes évek egyik híres funkénekesnője volt. Őt állítólag maga Láng Annamária vette rá, hogy hosszú évek után újra színpadra álljon. Ugyan néhány éve már lemondott egy koncertet hazánkban, erre most nem kerülhet sor, így a mai napon az Átrium Film-Színházban fellép Sydonie Raawiya Koumba.

Március 29. Péntek

Nagypéntek van, de attól még magyar rövidfilmeket simán lehet nézni, hiszen a Daazo.com  - European Short Film Centre bemutatja Friss hús elnevezésű rövidfilm fesztiválját, ami tegnap kezdődött a Toldi moziban. Több mint 20 új kisjátékfilm látható a két nap alatt, és a látogatóknak olyan pokoli szerencséjük lehet, hogy az alkotókat is elkaphatják, mivel ők is jelen lesznek az eseményen.

Március 30. Szombat

Tessék menni sportolni, mit sem törődve azzal, hogy idén igen sokat csúszik a tavasz. Az Akvárium ad helyet az idei Szevasz Tavasz jógafesztiválnak, ami délután ötig tart. Utána még mindenkinek lehet ideje elmenni, hogy kitombolja magát, de még a családi vacsorára is bőven odaérhet, sőt a körmenetről sem marad le!

160207997

Március 31. Vasárnap

Mi csakazértis várjuk a tavaszt, és higgyék el, mára meg is érkezik, ezt csak úgy reméljük, de hátha. Így aztán kiküldjük önöket a Kazinczy utcába a Tavaszköszöntő fesztiválra. Jó, hátsó céljuk is van a szervezőknek, mert azt akarják, hogy Budapest ezen keskenyke utcáját végérvényesen sétálóutcává nyilvánítsák, aminek mi persze baromira nem örülnénk, mert az egyik hivatalos dugóelkerülő útvonalunk, de ez nyilván kutyát nem izgat.

Április 1. Hétfő

Belehúzott az Átrium Film-Színház (ami sokkal menőbb lenne, ha egybeírná a nevét) a jobbnál jobb programokba, most náluk látható például a Gothár Péter rendezte Vaknyugat, amit meg is lehet nézni ezen a bolondos napon. A darab szereplői: Alföldi Róbert, Ficza István, Mészáros Piroska és Rétfalvi Tamás és ez a tavaly decemberben bemutatott darab a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház első, közös produkciója, hát hajrá!

Április 2. Kedd

Az Uránia hozta el, igaz csak szélesvásznon a londoni National Theatre három előadását, amiből ma Alan Benett People című színdarabján keresztül csempészhetünk egy csipet West Endet Rákócziról elnevezett utunkra. Frances de la Tour a főszereplője a drámának, amiről nem tudjuk, milyen, de a beugró nem olcsó, 3600 forintot kóstál. (Csak 3000, ha mindháromra veszünk jegyet.)

Április 3. Szerda

Ritkán ajánlunk bábprogramot, most viszont sokszorosan aktuális, hiszen április 3 - 5 között rendezik a BÁBU Fesztivál 2013 című rendezvényt. A bábbulira nyolc előadás érkezik határon innenről és túlról, a programok ráadásul rokonságban állnak a Budapesti Tavaszi Fesztivállal is. Csuja Imre például Babits: Jónás könyvét adja majd elő báb- és élőszínházi formában.

csujabab
budapest-babszinhaz.hu
Érdekességek