no

Hentesek és menyasszonyok, ideje kimozdulni!

Január 24. Csütörtök

Hiába na, csütörtök van, ideje belevetni magunkat a kultúrába, kezdjük is igazi mélyvízzel, hiszen mi végre írnánk különben Heti Kimenőket. A mélyvíz az Ernst Múzeumban látható Tükör által homályosan című kiállítás, ami az elmúlt negyven év kortárs művészeinek művei közül válogatott az alapító, Ernst Lajos előtt tisztelegve múzeumának centenáriuma alkalmából. A Tükör által homályosan az arcokra központosít, megmutatja, mit is takar valójában az igazi portré, és igazán jó mezőnnyel készült a feladatra: Joseph Beuystól Cindy Shermanen át Erdélyi Miklósig és Maurer Dóráig itt van mindenki, aki ebben a közel fél évszázadban jó névvé küzdötte fel magát.

tuk

Január 25. Péntek

Ha kikomolykodtuk magunkat, jöhet is a húsimádás, azaz az Első Budai Hentesfesztivál a Millenárison. Ezt valahogy úgy képzeljük el, hogy isteni csülök- és sült oldalas illat terjeng a nagy hodályban, a hentesek vállt vállnak vetve élezik a késeket, miközben arról folytatnak eszmecserét, mennyivel jobb volt a moslékkal tömött liba. Ha mégsem ilyen lenne, tanácsokat akkor is tudnak adni a nagy emberek.

Január 26. Szombat

Romantika volt már a héten? Ugye, hogy nem, és még mondják, hogy Budapest nem pörög. Bár mi soha a büdös életben nem voltunk még itt, a fehér ruháról totyogós kor óta ábrándozóknak azért biztos oltári (bocs) buli lehet a minden évben megrendezett Esküvői Kiállítás. A Papp László Sportaréna ad helyt idén a nagy eseményre még nagyobb elánnal készülőknek, akik, ha könyörületesek akarnak lenni jövendőbelijükkel, inkább a koszorúslányokat vigyék magukkal.

esk
Eskuvo-kiallitas.hu

Január 27. Vasárnap

Visszatérhetünk a normális kerékvágásba, hiszen lassan vége a hétnek. Zárásul jó programnak színházat ajánlunk, azt sose lehet megunni. Pénteken mutatták be a Radnóti Színházban Gogol Holt lelkek című előadását, Rudolf Péter főszereplésével. Ha el akarjuk felejteni Rudolfnak az Ítélet földje című rettenetet, akkor ez jó lehetőség rá.

Január 28. Hétfő

Ugyan jegy már nincs rá, de hátha ön tud még valahogy szerezni: a Müpában ma este Sir Simon Rattle és a Felvilágosodás Korának Zenekara játszik, akik Mozart születésének 257. születésnapjáról emlékeznek meg. Az 1986-ban alakul brit zenekarnak művészeti vezetője nincs, négy muzsikus irányítja felváltva - egyikük John Eliot Gardiner állandó koncertmestere, Kati Debretzeni -, viszont van három úgynevezett vezető művésze (Principal Artist): Fischer Iván, Vladimir Jurowski és 1992 óta Sir Simon Rattle. Szóljanak, ha bejutottak rá!

149363189
Laurence Griffiths

Január 29. Kedd

Szerencse, hogy csütörtökönként frissül a Heti Kimenő, hiszen így ajánlhatunk ismét kiállítást a hétre, méghozzá, Juric Duje tárlatát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A horvát festőművész Memo- Chips ciklusához tartozó festményein azt ígéri, a kép fogalmát, jelentését és lehetőségeit mutatja fel az új informatikai világban. Megnézi?

Január 30. Szerda

Corvintető tíz nap alatt újult meg, állítólag tényleg teljesen, aminek olyannyira örülnek a tulajdonosok, hogy ennek örömére gyorsan összedobtak egy minifesztivált. Aki esetleg pont ma nem érne rá velük együtt örülni a hely újranyitásának, nem marad le semmiről, a parti egészen február másodikáig tart. Aztán józanodjon ki gyorsan, mert addigra jönnek az új programok a jövőHeti Kimenőben!

Mustra