A Márton napi libabulikat lerázhatja az Egészség napján!

Zanza!

November 8. Csütörtök

Bár már két napja tart, talán még nem késő bekapcsolódni a 9.Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál eseménysorozatába. Nem is szaporítanánk a szót, szerintünk jól fogták meg a lényeget ezzel a két mondattal: A dokumentumfilm arra törekszik, hogy közel vigye a nézőt a múlt eseményeinek elmesélt történetéhez; hogy meggyőzze arról, a vásznon látható történet – még akkor is, ha jó ideje esett is már meg – fontos, időszerű a jelen számára. A fénykép a halállal áll közeli kapcsolatban, a hiteles dokumentumfilm az életünkkel.

November 8. Csütörtök +1

Bár Bánfalvy Ági két éve még mozifilmnek szánta, végül a színdarab formátum mellett döntött, így készült el idén nyárra Szikora János rendezésében Szabó Magda Abigél című klasszikusának színpadi változata. Most az Uránia moziban adják elő, erre látogathat el ma a lelkes érdeklődő, aki hisz Bánfalvy Ági International Stúdiójában. Abban nem vagyunk biztosak, hogy a Barátok közt szinte teljes szereplőgárdájának átemelése milyen művészi színvonalat garantál, de az előadást most mindenesetre Rékasi Károly nélkül játsszák, cserébe viszont ott van Németh Kristóf, Kiss Ramóna, sőt még Körtvélyessy Zsolt is!

November 9. Péntek

Lassan ideje belátni, hogy szeszélyes időjárás ide-oda, azért most már csak beáll a tél. Karácsonyosodnak az utcák, a tél szerelmesei a havat, jeget várják. Ha ön is így van ezzel, ahelyett, hogy téli álmot aludna, akkor nézzen le a Snowattack Warmup elnevezésű rendezvényre a Studio-ba. Ígérnek egy halom dj-t, például a Andro-t, DubFX-et, Dj O'Nealt, vagy éppen a Chase and Status-t, lehet menni rápörögni a télre.

November 9. Péntek+1

Naná, hogy nem felejtjük el idén sem, hogy Márton nap, mit nap, napok!! vannak kishazánkban. Budapesten a Gellért szálló a leglelkesebb Márton nap hívő, a liba mellett ők Tóth Verát, Rúzsa Magdolnát, Jamie Winchestert, Lajkó Félixet és mindenféle kellemes időtöltést tálalnak a három napos ünnepük alatt. Siófokon meg lehet pálinkázni.

November 10. Szombat

Ha önöket totálisan hidegen hagyja a Márton nap, akkor menjenek különleges színházba az Ötvös 10-be. Bácskai Júlia pszichoszínházában ma Parti Nóra és Debreczeny Csaba mérettetik meg magukat, hiszen itt a színészeknek is premier minden előadás. A Kapcsolat.húú, Engem fogdoss, ne a mobilodat című előadás címénél csak a mottója meredekebb: "Nem a te életedet boncolgatjuk, de beletrafálhatunk. Nem a miénket teregetjük, de nagyon ott leszünk!"

eotvos

November 11. Vasárnap

Amennyiben önbe már nem fér több liba, tessék lemozogni a fölösleget sztáredzőkkel az Egészség- és Fitnessnapon, a Folyondár Vasas Sport- és Tánccentrumban. Béres Alexandra, Tatarek Rezső és Katus Attila óráin felül még Geszler Dorottya jógájára is beállhat, hogy tegyen valamit az egészségéért.

November 12. Hétfő

Rákaptak a Libikóka címre a magyarok, legalább is erre enged következtetni, hogy a Radnóti Színházban tartott beszélgetős estnek is ezt a címet adták. Krizsó Szilvia este hétkor Müller Péter Sziámival és Jaksity György közgazdásszal vitatja meg a siker és kudarc mindenféle aspektusát.

libi

November 13. Kedd

Mára koncertet ajánlunk, kettőt is, de a két célcsoport biztos, hogy nem fog hajbakapni, még csak dilemmázni sem azon, hogy ki melyikre menjen. Az első fellépő ugyanis a Pecsában a Thin Lizzy, akik több mint negyven év után előszőr találnak el hozzánk Írországból, pedig az általunk ismert (kábé egyetlen) daluk, a Boys Are Back in Town nem erre engedne következtetni. A másik pedig Diana Krall Kanadából, aki bezzeg már harmadszor jár nálunk, mégis mindig teltházas koncertet ad.

November 14. Szerda

Valamiért lemaradt, pedig esküszünk, hogy megvolt, hiszen ezen a szerdán kezdődik a kétnapos The Real Rock filmfesztivál, ami főleg azokat fogja érdekelni, akik odavannak az extrém sportokért. A filmek kimerítik 2012 legjobb mozijait a sziklamászásról, síelésről, snowboardozásról, vadvízi evezésről, siklóernyőzésről és mountain bike-ozásról.

Blogmustra