"A múlttól nem lehet szabadulni, szembe kell vele nézni" – hirdeti az ajánló Kováts Judit Megtagadva című első regényét, amiről eleinte azt hittük, hogy megtörtént esetet dolgoz fel. De nem: hamar kiderült, hogy csak arról van szó, hogy az írónő elbeszélgetett huszonhárom, a második világháborút átélt emberrel, majd az ő történeteik elemeiből kotyvasztott egy regényt. Itt jegyeznénk meg, hogy az írók általában/sok esetben így készítik a regényeiket, tehát furcsa valóságosnak hívni egy közel két tucat ember életének részleteiből összeszerkesztett, kitalált történetet – de bár ez lenne vele a legnagyobb baj.
Először a korcsoportot kerestem, akiket akár kicsit is érdekelhet a Megtagadva című könyv története, de hamar feladtam. 1942-ben a tizenhat év körüli tini ebbe-abba szerelmes, aztán jön a háború, tragédiák sora, amik átlengik az egész sztorit, majd jöhetne a végső konklúzió – ami nincs, állítólag azért, hogy az ember maga vonhassa le. A korábban történész-levéltáros szerzőnő ráadásul mindezt dokumentarista stílben adja elő, szinte szenvtelenül, amitől folyamatosan sírhatnékom támadt, de nem azért, mert annyira megrendítő volt, hanem mert eszembe jutottak a nagyszüleim, akik szájából megannyi ilyen sztorit hallottam én is, és nem azért, mert kiváltságos vagyok, hanem azért, mert átélték. És azok ráadásul a saját rokonaimmal történtek.
Túl közel van hozzánk ez a történet, talán tanulmánynak elmenne, de regénynek soványka. Majd 2100-ban érdekes lehetne, de ahhoz meg sajnos nincs elég jól megírva. A főhős teljesen hétköznapi figura, szó sincs arról, hogy akár egyetlen egyszer is szembenézne a sorsával, sodródik az eseményekkel, és a végére még a jelleme sem igen fejlődik, bár kétségtelen tény, hogy abban a helyzetben/időben sokaknak nemigen volt hova, ezért nem elég a sztori egy regényhez. Inkább kellett volna a beszélgetéseket a huszonhárom személlyel csokorba gyűjtve kiadni, az legalább igazi, és nem csupa elcsépelt közhely lenne. Nincs miért izgulni se nagyon, mert a szereplők sorsa teljesen kiszámítható, egyedül a nagybácsi valamilyen a családban, azzal pedig, hogy a könyv reklámkampányában mindent a megerőszakolós jelenet köré építenek, lelövik az egyetlen, ha nem is váratlan fordulatot.
Somlyói Anna nyomorult sorsának megismerése maximum arra az ismert tényre lehet bizonyíték, hogy hetedíziglen tényleg genetikailag kódolt elődeink összes kínja, ezért érezzük magunkat rosszul az olvasása közben. Hiszen nincs olyan köztünk, akinek a családja valamilyen módon ne szenvedte volna meg a német/orosz bevonulást és annak összes következményét, vagy ki ne tudná, mit jelent a zabrálás, és ha meg mindez ki is esik, akkor is el tudjuk képzelni, milyen a háború, és sajnos nagyon úgy néz ki, hogy még a gyerekeink is el fogják tudni.
