A punk keresztanyja a hatalmas fekete péniszek közt

Zanza!

Robert Mapplethorpe óta senki nem lepődik meg, ha egy kiállításon hatalmas péniszeket mutatnak be. Amikor mi a Ludwig Múzeum kiállításán jártunk, halk zene szólt, és valaki a '60-as évek New Yorkjáról mesél. Arról, amiről Patti Smith könyve is szól.

Ritkán tartják egy punk-rock énekesnő könyvbemutatóját egy múzeumban, ahol teremszerte szemmagasságban óriási farkakat lehet megtekinteni. Kisebbek, nagyobbak, vastagok, feketék és fehérek, gyönyörűen fotózva, de akkor is farkak mindenütt. Ez esetben azonban mindez nem volt véletlen, és nem a meghökkentésről szólt. A fotók készítőjének, Robert Mapplethorpe-nak és a könyv írójának, Patti Smithnek a története nagyon is összekapcsolódik. Smith ugyanis megígérte szerelmének és barátjának, amikor az már AIDS-ben haldoklott, hogy megírja kettejük történetét. Ez lett a Kölykök.

Az énekesnőnek 20 évébe telt, mire be tudta váltani az ígéretet. Nem véletlenül: Mapplethorpe halála után meghalt együttesének zongoristája, majd 45 évesen férje-zenésztársa-gyerekei apja Fred "Sonic" Smith, nem sokkal később pedig eltemeti öccsét is. A könyv végül 2010-ben készült el, és a lapokon olyan nevek és helyszínek elevednek meg, melyeket csak a távolból csodálunk: a hatvanas-hetvenes évek New York-i underground művészvilága. Egy kaland Ginsberggel – amíg a költő rá nem jött, hogy Smith nem pasi, hanem nő –, bulik a láthatatlan Warhollal, Joplinról és Hendrixről nem is beszélve. És persze szex, drogok, rockandroll.

Az 1946-ban született énekesnő 21 évesen kerül New Yorkba. Ekkor már túl van egy szülésen, otthagyta a főiskolát, és elhatározza, hogy ő bizony egy művész múzsája lesz. Ehhez pedig keresve sem választhatott volna jobb helyszínt mint New Yorkot. A véletlenek folytán összetalálkozik az akkor még ismeretlen hippivel, Mapplethorpe-pal, és együtt csöveznek. A barátságból hamar szerelem lesz, annak számos nehézségével együtt. Smith sok mindent átélt 5 éves együttélésük alatt a fotós mellett – aki ekkor még inkább installációkat és kollázsokat készített – a trippertől a totális szegénységig, és többek közt azt is végigasszisztálta, hogy Mapplethorpe végre szembenézzen saját homoszexualitásával, valamint hogy milyen nehezen viseli, hogy barátnője előbb lett ismert mint ő. Útjaik végül fizikailag szétváltak, de a lelki kapocs végig megmaradt köztük, és Mapplethorpe később is lelkesen fotózta az énekesnőt, aki folyamatosan támogatta barátját, egészen a fotós 1989-es haláláig.

A könyv azoknak lesz izgalmas, akiket érdekel a '60-as évek végének New York-i művészvilága, olyasvalakitől, aki benne élt, és úgy tudja elmesélni, mintha mellettünk ülne a Chelsea Hotelben. És ha eddig kimaradt volna, akkor mindenképp érdemes megnézni a könyv mellé szeptember 30-ig a Ludwigban a Robert Mapplethorpe emlékkiállítást (most ráadásul 30 százalék kedvezménnyel), mert nem, nem csak óriási péniszekről szól.

Blogmustra