no

Heti Kimenő: Programok csütörtöktől csütörtökig

Túlburjánzik a tánc a héten, de azért találtunk egyéb elfoglaltságot is az egyre korábban kezdődő estékre. És persze ismét szavazhatnak, melyik program nyerte el leginkább tetszésüket.

Szeptember 13. Csütörtök

A nagy etwas nem az, hogy mit csináljunk, hanem, hogy mit ne ezen a héten, már ami a kultúrát illeti. Kezdjük rögtön az előadásokkal, hogy délután egy kicsit beljebb kerüljünk saját lelkünkhöz. Erre Prof. Dr. Bagdy Emőke most induló szeminárium-sorozata, az Érzelmek Iskolája nyújt remek lehetőséget, a Független Pedagóiai Intézetben az első előadás témája a lelki egyensúly és az önkarbantartás, erről mellesleg külön posztban is beszámolunk majd, az ilyesmi sosem árt az embernek. Ezzel szinte egyidőben a Szépművészeti Múzeumban az Írók a képtárban sorozatban Darvasi László, Horváth Lili, Spiró György és Tóth Lili felolvasóestjével lehet az elmét lazítani.

Szeptember 13. Csütörtök +1

Ha önöknek mindezek után még van lelkiereje emberek közé menni, akkor simán a nyakába veheti Budapestet. Bár az A38-on is dúl a fesztiválszezon, hiszen a Magyarországra emigrált zenészek kultúráját bemutató Migrowave Fesztivál már szerdán elkezdődött, mi inkább lenéznénk az egynapos Electronic Beats Festival 2012-re  a Millenárisba, még akkor is, ha ez utóbbira igen borsos áron lehet csak jegyet kapni. Ha ingyenes programra vágyik, akkor a Fogasházban tartott felújítási fesztiválra is lenézhet még az igazi hétvége előtt, igaz a nagy fogmosoás napját tegnap tartották.

rpog1

Szeptember 14. Péntek

A tánc és a zene körül forog a péntek estéje a budapesti embernek, és ez nemcsak a hétvégi láz miatt lehet így. Ha inkább nézni szereti a táncot, semmint űzni, akkor önnek a 3. Tánciskolák éjszakáján van lehetősége, ami nem mellesleg országszerte tombol ezen a napon. Mi persze agyérgörcsöt kapnánk az efajta latin zenétől, ahogy ezt tettük, mikor felnéztünk az esemény honlapjára, mégis, ha valakinek még nincs meg a kiforrott zenei és/vagy táncízlése az inkább ide megy majd.

Szeptember 14. Péntek +1

Zöld Pardonék úgy tűnik, nem tudnak programot szervezni valami hülye ürügy nélkül, szeptember 14-én szeptember 15-ére készülnek, amikor is a Kalapcsere Nemzetközi Napja lesz, ezt a Zöld Pardon a PASO-val ünnepli, a Pannonia Allstars Ska Orchestra viszont arra is emlékezni fog, hogy ezen a napon lenne Amy Winehouse huszonkilenc éves.

rpog2

Szeptember 14. Péntek +2

Aki pedig hagyná ezt az egész táncos/dallamos vonalat, és a jól bevált elektronikus zene mellett tenné le a voksát, az nyugodtan nézzen le a Dürlinbe, ahol a Foreign Beggars (Mau5trap - UK) húzza majd a talpalávalót hasonszőrű társaival. A Port.hu szerint ez az a program, amitől minden fiatal megvadul, hát, mi gondolunk a fiatalokra, még ha nem is szeretnénk, ha mind megőrülne.

Szeptember 15. Szombat

Reméljük, hogy nem ütötte ki magát túlságosan péntek este, mert korán kell ám kelni, hiszen tízkor kezdődik az ingyen könyvpiac az Ernst Múzeumban, ahová mindenki elviheti saját megunt könyveit, és mások megunt könyveire cserélheti azokat. Ha esetleg ezt a programot átaludná, még mindig ott van a délutáni utcabáluk, amin a most száz éves múzeum képzőművészeti akciókkal, irodalmi, tánc- és gyerekprogramokkal, filmvetítéssel, tárlatvezetéssel és koncertekkel ünnepelteti magát.

rpog3

Szeptember 15. Szombat +1

Ha kihagytuk az A38 Migrowave fesztiválját nem történt tragédia, mivel szombat este pontban nyolctól az Európa Kiadó ad koncertet ugyanitt, ami már nem példátlan esemény, de mégis jópofa. Ha mindez azért már sok a nosztalgiából akkor pedig el lehet menni az Akvárium klubba, ahol a montreali születésű Socalled lép fel, aki már magában is állítólag úgynevezett polihisztor, le lehet tesztelni, tényleg az-e, már legalább is ami a zene területét illeti.

Szeptember 16. Vasárnap

Még ma is lehet könyveket csereberélni a könyvpiacon, ha tegnap nem jutott rá ideje. Ha mégis inkább szociális érzékenységén akarna javitani, és nincsen elég olyan ismerőse a Facebookon, aki folyton bántalmazott/elhagyott kutyákat posztolgat, akkor nyugodtan látogasson el a városmajorba, ahol segélykoncertet szerveznek az árva és sérült kutyák megsegítésére. Persze csak abban az esetben menjen, ha bírja  a TV2-eseket, és kíváncsi Radics Gigire, Bíró Eszterre vagy Zoránra.

rpog4

Szeptember 16. Vasárnap +1

Ha nem érzi úgy, hogy bármi köze lenne a TV2-höz vagy a kutyákhoz, akkor hallgasson inkább magyar filmslágereket a Millenárison a Modern Art Orchestra feldolgozásában. Reméljük, a Csinibaba is felcseng.

Szeptember 17. Hétfő

Mérsékelten vagyunk rajongói, ám szívesen olvassuk Ken Follettet, és játszani is imádunk, így ha időnk adódna hétfő este leugranánk a Vaskapu taverna egyetemi kocsmába az Éjszakai Kvízjáték Ken Follett tiszteletére elnevezésű programra. Az író ugyan nem lesz jelen, de új könyvét megnyerheti leglelkesebb rajongója, és meg is lehet majd vásárolni a Megfagyott világ című kötetet.

rpog5

Szeptember 18. Kedd

A New York Times ugyan százhatvanegyedik születésnapját ünnepli, de Budapesten nem ezen a napon fog túlburjánzani a heti kimenő plussz egyeinek a száma. Ilyenkor legalább el lehet menni moziba, és ha szeretik Audrey Tautout, akkor meg lehet nézni a Natalie második élete című francia-svéd romantikus filmet. Mi már a filmcímtől is a csodálatos életére gondoltunk ennek a szerény lánynak, de hát be kell ismernünk, hogy nagyon sokan zabálják őt valamiért, tehát aki nem megy falnak Amélie modorosságától, annak nyilván Natalie is tetszeni fog. A könyv is megjelent, de ahhoz, hogy igazán penge legyen előre kell olvasni ajánlónkat, mert a forgatókönyvíró, David Foenkinos még szeptember tizenhetedikén dedikálta regényét.

Szeptember 19. Szerda

Több helyszínen kezdődik az ötnapos L1DanceFest 2012, ami a kortárs tánc népszerűsítésére jött létre kis hazánkban. Az 1998 óta működő egyesület mára már nem csak az újdonságokat mutatja be, hanem a külföldieket is megpróbálja bemutatni az erre fogékonyaknak.

Szeptember 19. Szerda +1

Csak szólunk, hogy ez a mai a hajózás napja is egyben, így amennyiben az időjárás engedi ön is pattanjon hajóra a Dunán, és csodálja meg városunkat, hiszen erre már bkv jeggyel is van lehetősége. Természetesen ennek a programnak is van kereskedelmi jelentősége, de azzal nem foglalkozunk, hanem csak azzal, hogy ringatózzunk a vízen. Jó szórakozást a hétre.

Mustra