Porondszínházba darálta be a Sziget 4 helyszín hulláját

Már tavaly is keseregtünk rajta, hogy zsugorodik és döglődik a Sziget Fesztivál egyik legszimpatikusabb helyszíne, a Színház- és táncsátor. A Sziget Sajtóiroda most egy kicsattanó hangulatú sajtóközleményben kürtölte világgá az örvendetes hírt, hogy az agóniának vége, a Színház- és táncsátor valóban végleg kimúlt, nem érte meg a huszadik, jubileumi fesztivált. Ugyanígy jazzsátor és komolyzenei helyszín sincs már, és a kabarészínpad is kimúlt.

szigetfent 15
Nagy Attila

Hogy mindezt hogy lehet örömhírnek álcázni? Hát úgy, hogy ezt a négy helyszínt összegyúrták egybe Porondszínház név alatt. Lesz itt minden: napi két komolyzenei előadás, este stand up comedy, éjszaka jazz, és még napi egy cirkuszi és egy színházi előadást is sikerül bezsúfolni a programba, amit részletesen itt lehet elolvasni. A kapcsolódó sajtóközlemény így fogalmaz: „soha ilyen gazdag tárháza nem vonult még fel a színházi és cirkuszi produkcióknak, mint a jubileumi Szigeten. Egyetlen nap sem telhet el színházi darab nélkül”.

A cirkuszi produkciókra nézve ez biztos igaz, mert a Porondszínházon kívül a szokásos este tízes utcaszínház-nagycirkusz működni fog idén is a domb melletti réten. Az viszont sajnos nem igaz, hogy korábban ne lett volna ilyen gazdag tárháza a színházi produkcióknak, hiszen a Sziget, vagy legalábbis a Színház- és táncsátor fénykorában napi két színházi és egy táncelőadás közül lehetett választani. Négy éve még a mostani adag háromszorosa volt a normális, így aztán a színház- és táncrajongó szigetelők számára elég kellemetlen fricska, hogy miközben kedvenc helyszínüket folyamatosan építik lefelé, addig a sajtóközlemények úgy csinálnak, mintha bővülne a program, miközben egyedül a cirkuszi mutatványokból van több.

Mi valami ilyesmit mondanánk inkább a Sziget helyében: “válság van, ezért az olyan kevésbé látogatott, de költséges helyszíneket bezártuk, mint a tánc-, jazz- vagy komolyzenei színpad, hogy jobban kiszolgálhassuk a bevételt megtermelő fesztiválozók igényeit. Amit tudtunk, azt a Porondszínházba mentettük át, 2012-ben ennyi fér bele.” Vajon rosszat tenne a Sziget fesztiválnak, ha ezt így bevállalnák? Nem osztana, nem szorozna. Egy pici, szimpatikus lépés lenne, hogy ha már a sokszínűsége és karaktere gyakorlatilag elveszett a fesztiválnak, legalább ne nézze hülyének azokat, akik valamiért mégis kimennek.

Oszd meg másokkal is!
Mustra