A Die Welt német konzervatív lap szerint Kertész Imre után Nádas Péter is irodalmi Nobel-díjat kap. Április 18-án kedden egy sajtóreggelin Nádas mesélt regényéről, válaszolt az újságírók kérdéseire.
Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénye óriási nemzetközi sikereket aratott, lefordították már német, angol, francia, svéd és norvég nyelvre is. A nemzetközi irodalmi színtéren úgy vélik, Nádas lehet az irodalmi Nobel-díj következő várományosa. Az idei Nemzetközi Könyvfesztiválra a Párhuzamos történetek mellékleteként megjelenik Párhuzamos olvasókönyv címmel a regény forrásainak és visszhangjainak gyűjteménye, melyben a regény írása közben felmerülő kérdésekkel kapcsolatos levelezés, a regénybeli események hitelességét megalapozó dokumentumok mellett a regény megjelenése után készült két terjedelmes interjút, továbbá Chistina Virágh, Radics Viktória és Markója Csilla egy-egy esszéjét találja az olvasó. Ezzel egyidőben újra kiadják a Párhuzamos történeteket, valamint Nádas három további művét.
Markója Csilla a Párhuzamos történetekről
„Nádas regénye túlesett a modernitáson, amennyiben a mű összes tagján végrehajtotta a dekonstrukciót. Csonkolások és protézisek, metszetek és áttétek, patetikus energiákat konzerváló és visszavonó gesztusok, gesztushiányok egymáson történő elcsúsztatása nyomán felépülő katartikus művében a katarzist a folyton előálló pusztulás szemléletének tökéletes épsége, elevensége biztosítja. Nádasnak jók a reflexei. Végső soron az olvasói katarzishoz az ő mozdulatainak biztonsága révén jutunk. A műve a működésről szól, mégpedig úgy, hogy ezt a működést különböző szinteken demonstrálja. A képzeletről, mint a valóság hiányáról és a képzelet valóságteremtő erejéről beszél. Hogy mi jön mozgásba, amikor képzelődünk. Micsoda valóság jön mozgásba.” (Forrás:Nádas Péter: Párhuzamos olvasókönyv)
Az ennek alkalmából szervezett sajtóreggeli alaphangulatát szerencsére az adta meg, ahogy Nádas Péter először villával igyekezett lekvárt kenni a croissant-jára, de annyira belemelegedett a mesélésbe, hogy egy idő után már a villa nyelével adagolta közvetlenül a szájába. Így mesélte el, mennyire idegen tőle a turnézás, amire most könyve nemzetközi sikere miatt rákényszerült, vagy hogy mennyire fontos, hogy egy magyar könyv fordítása jó legyen, hogy megállja a helyét külföldön is. Egy újságíró szerint „csak mi, magyarok vagyunk olyan szerencsések, hogy elismert írók és költők fordítják le a külföldről beáramló műveket”, majd rákérdezett, Nádas nem szokott-e izgulni, hogy jól sikerül-e könyvének fordítása külföldön, és hogy részt vesz-e ő maga is a fordító kiválasztásában. Nádas azt mondta, hogy az igaz, hogy hazánkban írók, költők foglalkoznak fordítással, de ez külföldön is így van. Abba viszont nincs beleszólása, hogy ki fordítsa le a könyvét, ez az adott kiadó döntésén múlik.
A Nobel-díj gondolata az egész reggeli alatt ott lebegett az asztal felett, úgy kezeltük a témát, mintha valami mocskos titok lenne, ám egyszer csak elérkezett a pillanat, amikor valaki végre rá mert kérdezni. Nádas bevallotta, kicsit elfáradt: közel 20 évet áldozott a Párhuzamos történetek megírására, ezt igyekszik lezárni. Nem akar felhajtást, nem akarja kioktatni a fordítókat – ha esetleg rossz munkát végeztek –, nem akar mást, mint otthon felébredni, nem egy ismeretlen város ismeretlen szállodájának szobájában. Ha megkapja a Nobelt, elfogadja örömmel, de nem ez a cél.
