Beavis és Butt-Head áprilistól ugyanazon a kanapén folytatják

Idén újraindul a Music Televison ikonikus animációs sorozata, amelyben a két texasi kretén ugyanúgy gimnazista és ugyanúgy rockrajongó, mint a 90-es években, csak most már nem Britneynek szólnak be, hanem Lady Gagának. És hogy miért épp most lett rájuk ismét szükség? Mert az MTV a realityk helyett végre visszatér a klipekhez.

beavis butthead 04

Ha valaki nem emlékezne: Beavis és Butt-Head bizarr külsejű, gátlásosságukat rettenetes bunkósággal ellensúlyozó középiskolás texasi surmók, akik imádják a rockzenét, és persze gyűlölnek suliba, nyáron meg dolgozni járni. Ezért mindezt inkább ellógják, helyette otthon MTV-t néznek és kommentálják a videoklipeket. Persze szó sincs komoly zenei kritikákról, tőlük csak annyi telik, hogy "Fasza!", ha meg valami nem az, akkor „Ez szar!”.

Az Music Television 1993-ban indult, 8 évadot megélt sorozatának két főhőse a sztori szerint a texasi Highlandben él, különös ismertetőjelük, hogy idejük nagy részében egy ócska kanapén rohadnak a tévé előtt, és miközben kommentálják a látottakat, folyamatosan kényszeresen röhögnek, morognak és böfögnek. Kettejük közül a szőke Beavis az izgágább, mindemellett feledékeny, hebehurgya, szétszórt, de némileg udvariasabb és optimistább, mint Butt-Head. Ha azonban nagy mennyiségű koffeint és cukrot fogyaszt, akkor átveszi az uralmat rajta hiperaktív alteregója. A szőke Beavist a sorozat alkotója – és az angol eredetiben mindkét kretén szinkronhangja – Mike Judge egykori osztálytársáról mintázta.

A barna hajú, fogszabályzós Butt-Head még nála is nehezebb eset. Vakmerő, akkora az önbizalma, hogy majd szétdurran tőle, ugyanakkor egy igazi nihilista. Nem érdeklik tettei következményei, és állandóan rá van indulva a csajokra. Egyik legfőbb védjegye, hogy nő láttán kicsúszik belőle a „Hé, bébi!”, nyilván mert hátha egyszer bejön. Ő a domináns személyiség a duóban, és különösen perverz élvezet nyújt neki Beavis szívatása.

A Beavis és Butt-Head a maga primitív egyszerűségéért rengeteg negatív kritikát kapott. A konzervatív amerikai média 1994-ben például azt is sorozat készítőinek számlájára írta, amikor egy öt éves amerikai kisfiú felgyújtotta házukat, a vád szerint azért, mert a piromán Beavist utánozta. A tűz során elhunyt a kisfiú 2 éves kishúga. Ám nyomozás során kiderült, hogy a család nem is volt MTV-előfizető.

A két surmó 1997-ig volt képernyőn, és a hosszas kihagyás után most ismét visszatérnek oda. Magyarországon április 15-én 22:05-kor debütál a Music Television Hungaryn magyar szinkronnal. Az ismétléseket magyar hanggal szerdán és szombaton, felirattal pedig hétfőn és csütörtökön ugyanebben az időpontban vetítik.

Beavis és Butt-Head előzetes
Get More: MTV Hungary

A hivatalos beharangozó alapján sem a rajzfilm technikai megvalósítása nem változott, sem a két főhős: a két kretén 1993 óta gimnazista, ugyanazon a szakadt kanapén bámulják a tévét, pólót se cseréltek, és ugyanúgy mindenen röhögnek és gúnyolódnak. Csupán a fikázás célpontjai haladtak a korral: Britney Spears helyett ma már Lady Gagának szólnak majd be, és mivel az MTV-n azóta klipek helyett inkább realityshow-k vették át az uralmat, így ezekről fognak magasröptű kritikákat böfögni majd egymásnak. Az új évadban így megkapja a magáét a - tőlük amúgy nem sokkal különböző - Jersey Shore; a Twilight kapcsán kiderül, hogy vérfarkassá válni valójában az AIDS elkapásával lehet, sőt, visszatér Beavis alteregója, a túladagolt nyugtatók hatására megjelenő Nagy Kukipapa is - akiből azóta egy szekta vezetője lett. Szerencsére azért akadnak majd zenei betétek is, nem véletlenül: Beavis és Butt-Head ugyanis a felvezetése annak, hogy az Music Television megpróbáljon visszatalálni eredeti arculatához, a videoklipek sugárzásához. Az új epizódokon ugyanaz a Mike Judge dolgozik, aki a '97-ben véget ért első szériát csinálta.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek