Az East Side Stories magyar szkeccsfilm a magyar valóságról

Január 19-én került a mozikba az East Side Stories című magyar szkeccsfilm, amely Bollók Csaba, Török Ferenc, Bodzsár Márk és Hajdu Szabolcs egy-egy rövidfilmjéből áll össze egy alkotássá.

A négy rész – nyolc másikkal egyetemben – a Hajónapló című sorozatban készült el, a kortárs magyar írók novelláiból készült rövidfilmeket az Magyar Televízió is vetítette. Ennek a sorozatna négy epizódja alkotja az East Side Stories című szkeccsfilmet, amit az epizódokat átkötő szöveg és zenei keret tesz egységessé, történeteit pedig olyan neves kortárs írók jegyzik, mint Tar Sándor és Spiró György.

Bollók Csaba (The Sunny Side) története hőseinek, deus ex machina megadatik, hogy három korban is megszülethetnek. A mű a századelő, a „virágzó szocializmus”, és az új világ korában meséli el Gavro és Gina szerelmi történetét, amelynek tétje a személyes boldogság lehetősége, vagy lehetetlensége a folyamatosan háborúk tépázta balkáni régióban.

Török Ferenc (Tthe Flip Side) történetében egy idős hölgy régi tárcsás telefonkészülékét adja le a postahivatalban, s ez a szimbolikus aktus kerül ütköztetésre a mobiltelefonáló fiatalok életvitelével.

Bodzsar Mark Levegot venni 2 (1)

Bodzsár Márk (The Other Side) munkájában egy mindent rendszerszemlélettel és versenynek tekintő negyvenéves menedzser elkezd uszodába járni, hogy kordában tartsa súlyát. Úszásai során találkozik egy fiatalemberrel, akiről kiderül, hogy az ő cégénél dolgozik.

Hajdu Szabolcs (The Wild Side) története egy tíz éve Romániából érkező és itt családot alapító férfi életéről szól, aki az ígéret földje helyett egy kilátástalan életet talált Magyarországon. Munkája nincs, menedéke az alkohol és az apa önpusztító hanyatlásán osztozik a család is.

Az East Side Stories-t beválogatták az „A” kategóriás Kairói Nemzetközi Filmfesztivál programjába, Bacskó Tünde pedig elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a 42. Magyar Filmszemlén. A szkeccsfilm rendezői a fiatal magyar film tehetséges és ismert alkotói, akik olyan sikerfilmeket rendeztek, mint az Iszka utazása, a Moszkva tér, a Szezon, a Fehér tenyér és a Bibliothéque Pascal.

Az említett filmeket az indavideon is megtekinthetik, az alábbi linkekre kattintva:

Levegőt venni

Hajónapló

Hajónapló: Vadhuss

Hajónapló: A Te országod

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek