Igaz, hogy a katasztrófafilmek fénykora hanyatlóban van, elvégre nem írunk már 1990-et, de azért akárhogy is nézzük, a világ a vége felé közeledik. Ezért úgy gondoltuk, összeállítunk egy listát. Ha másért nem is, legalább hasznos ötleteket lophatunk, melyek segítségével, talán tovább húzzuk. A sorrendet döntsék el Önök!
Az utolsó part (1959)
Valaki, valahol megnyomta a piros gombot! Kitört a harmadik világháború, és az atomcsapások után csak romok maradtak. Ausztráliának szerencséje volt: az ötödik kontinens kimaradt a háborúsdiból. Ám ők is csak haladékot kaptak: a lassan az egész világot belepő rádioaktív felhő előbb-utóbb eljut hozzájuk is. Maximum egy évük van a csendes halálig. Az amerikai tengeralattjáró, mely a katasztrófa után szerencsésen elérte az ausztrál partokat, most az utolsó küldetésére készül: Kaliforniából érkező rádiójeleket fogtak. Lehet, hogy csoda történt, és mégis vannak túlélők? Ava Gardner és Gregory Peck főszereplésében választ kapunk minden kérdésre. A film Nevil Shute regénye alapján készült.
A fiú és a kutyája (1975)
2024-ben járunk, a IV. világháború után. A világ, legalábbis, ami megmaradt belőle, romokban hever. Albert (Don Johnson) és kutyája, Ficsúr évek óta együtt járják a vidéket, élelem és társaság után kutatva ott, ahol a civilizáció nyomai még fellelhetőek. A hegyen túlra készülnek, ahol meleg van, tisztaság, jókedv és szép lányok. Így találnak rá egy föld alatt élő közösségre, ahol az egyik vezető lánya elcsábítja Albertet, és ráveszi, hogy kövesse őt a föld alá. A fiú nem sejti, milyen hátsó szándék vezérli nyájas vendéglátóit, és mi sem áruljuk ám el!
Mad Max 2. - Az országúti harcos (1981)
A távoli jövőben csupán kis elszigetelt csoportok élnek a végtelen sivatagban. Túlélésüknek két feltétele van: az olaj, és hogy meg tudják védeni magukat a környéken cirkáló motoros rablóbandáktól. Max (Mel Gibson), a mogorva magányos hős vállalja, hogy megvédi az egyik közösség olajszállítmányát, mert azt ígérik, ha segít biztonságos helyre eljuttatni a tartálykocsijukat, annyi benzint kap, hogy elhagyhatja ezt a poklot.
Mel Gibson egyik legismertebb alakítása ez, amelyet több tíz évvel később csak a valóság tudott felülmúlni.
Az utolsó esély (1995)
Egy orosz nacionalista csoport átveszi a hatalmat az egyik nukleáris rakétabázison, s ezzel a világ a katasztrófa szélére sodródik. A USS Alabama tengeralattjáró épp orosz vizeken cirkál, és elegendő tűzerővel rendelkezik a harmadik világháború kirobbantásához. A bekövetkező zűrzavarban két tengerésztiszt, Frank Ramsey (Gene Hackman) kapitány és másodtisztje, Ron Hunter (Denzel Washington) hadnagy csap össze. Kettőjük küzdelme az egész világ sorsára kihat: Hunter ragaszkodása a szabályokhoz gátat szab Ramsey agresszív természetének. Ebben az erőpróbában a legénység lázadásra készül.
12 majom (1995)
Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra (Bruce Willis) vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik és elmegyógyintézetbe zárják. Itt megismerkedik a hibbant Jeffrey Goines-szal, akiről később kiderül, összefüggésbe hozható a 12 Majom Hadseregével. Cole beleszeret pszichológusába, Jeffrey játszótérnek tekinti az egész világot, ami rohamos gyorsasággal és zseniális filmzene kíséretében a vesztébe tart. Vajon a Bruce Willis által alakított Cole megmenti-e a világot és boldogan él, amíg meg nem hal? Terry Gilliam filmjéről van szó, szóval ne várjunk egyszerű és boldog végkifejletet.
Waterworld- Vízivilág (1995)
A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. Itt találkozunk a kopoltyúval rendelkező Kevin Costnerrel, aki Bear Grylls-hez hasonlóan a saját vizeletét fogyasztja. Egy összecsapás után a hajójára vesz egy tízéves kislányt és annak anyját, ám hamarosan kalózok erednek a nyomukba, mert kislány kell nekik, aki különös tetoválást, a Szárazföldhöz vezető út térképét viseli a hátán. A nyomasztóan hosszú film alatt többször megy ki az ember pisilni, mint bármely másik film esetében, és Kevin Costner sem dob az élményen. Azért a vesetisztítás és az eljövendő apokalipszis jegyében ajánljuk mindenkinek.
Deep Impact (1998)
Az alaphelyzet: Földünk felé egy nagyjából 10 km átmérőjű üstökös száguld. A következmény: pánikszerű óvóhelyépítés, de sajna ez is „mindössze” egymillió ember befogadására alkalmas. Így az illetékesek válogatnak, családokat szakítanak szét, és máris megvan a konfliktus egyik fele.
Elindítanak egy atomrakétákkal felszerelt űrhajót, aminek a feladata az üstökös felrobbantása volna, azonban a küldetés csak részben sikeres. Az üstökös becsapódik az Atlanti-óceánba, hatalmas szökőárat indítva el a szárazföld felé. Morgan Freeman elnökként káprázatos, Elijah Wood viszont ebben a filmben is csak tündéri kis hobbitot alakít, ami esetleg Gyűrűk ura-rajongóknak lehet vonzó.
Érdekesség: a film alapján nevezték el a 2005-ben fellőtt Deep Impact üstököskutató szondát.
A mag (2002)
Dr. Josh Keyes (Aaron Eckhart) megbízást kap Purcell tábornoktól, hogy nyomozzon egy rejtélyes haláleset-sorozat fizikai magyarázata után. Rájönnek, hogy egy ismeretlen erő megállította a Föld magjának forgását, így a bolygó mágneses mezeje rohamosan csökken, a légkör szó szerint szétesik a rétegek mentén, és ez katasztrofális következményekkel jár. A film az összes híres városi jelképpel leszámol: San Francisco Golden Gate-je leszakad, ahogy Rómában összedől a turistákkal zsúfolt Colosseum is. Dr. Keyes három hónapra jósolja a földi élet visszavonhatatlan pusztulását, de ekkorra persze mégiscsak összeálll a hatfős világmegmentő szupercsapat. Feladatuk egyszerűnek tűnik: felrobbantani egy szerkezetet, amely újra beindítja a magot, és így megmentheti a Földet a végső pusztulástól. Egyszerűnek tűnik, persze. De ha az lenne, miről szólna a film?
Holnapután (2004)
Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológusnak még a saját fia, Sam (Jake Gyllenhaal) sem hiszi el, hogy a Földet katasztrófa fenyegeti. Ám amikor egy sziget nagyságú jégtömb válik le a Déli-sark jégtáblájából, mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy menekülni kell. De ekkor már késő: a folyamat drámai gyorsasággal söpör végig, Amerika megbénul a sarkvidéki hidegtől és a rázúduló hótömegtől. A film egy olyan klímaváltozás képét vetíti előre, aminek alapja nem fikció. Egy új jégkorszak beköszöntéről szól, ahol a globális felmelegedés következménye (nevével ellentétben) nem az elsivatagosodás lesz, hanem a teljes eljegesedés. Legalábbis a film szerint. A The Guardian kritikusa szerint a Holnapután „remek film, pocsék tudományos háttérrel.” Viszont több mint 544 millió dolláros bevételével a globális felmelegedéssel foglalkozó filmek listáján az első helyre került.
Szupernova (2005)
Dr. Shepard (Peter Fonda), a Nobel-díjas asztrofizikus nyomtalanul eltűnik, mindössze megdöbbentő felfedezését hagyja hátra öt kollégájának: a Nap hamarosan felrobban! A légköri zavarok, az állatok furcsa viselkedése csak a kezdete annak az apokalipszisnek, ami a Földet fenyegeti. Delgado ügynök (Tia Carrere) a kormány megbízásából egy földalatti túlélő bázisra gyűjti be a tudósokat, Shepard közvetlen kollégáját, dr. Chris Richardsont (Luke Perry) is. Richardson azonban képtelen belenyugodni abba, hogy elveszítse családját, és versenyt futva az idővel megpróbálja a katasztrófát elhárítani.
+1 Melancholia (2011)
A végére pedig egy művészfilm, Lars Von Trier apokaliptikus megagiccse. A Dívány szerzőjének tavaly novemberben azért tetszett: „Lars Von Trier filmkockái önmagukban képesek életre hívni a káoszt, és ez új filmje, a Melankólia nyitóképeivel sincs másképp. A filmben két lánytestvérnek kell feldolgoznia a közelgő apokalipszist: az első hatvan perc Justine belső leépülését pergeti le előttünk, a film második felében pedig az életigenlő Claire nézőpontjából lehetünk a világvége szemtanúi. A gyönyörűen fényképezett jeleneteket még Salvador Dalí is megirigyelné, Trier filmje maga a mozivászonra csalt szürrealizmus. Ezzel a jelzővel pedig bátran felaggathatjuk a karaktereket és a cselekményt is. Trier három olvasatban is megmutatja az emberiség pusztulását: gyermeki nyugalommal, tehetetlen dühvel, és mély melankóliával. Bónuszként pedig gyakoroltatja a „mozietikettet” a publikummal: a stáblista alatt ugyanis még garantáltan a székbe szorít mindenkit a sokkhatás.”
