27 óra vonatozás 325 ezerért

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Elképzelhetetlen pompa, hihetetlen tájak, csodautazás Dél-Afrikában. Vonattal. A Gördülő Palotának is nevezett Kék Vonat a világ egyik legmagasabb színvonalú luxusvonata.

Amikor először láttam fotókat a Kék Vonatról és túl voltam az első lenyűgöződésen, rögtön Agatha Christie jutott az eszembe. Biztosan ideális krimi-helyszínnek tartaná. Mint rövid keresgélés után kiderült, valóban írt egy könyvet, aminek az a címe, hogy A titokzatos Kék Vonat, de kiderült, hogy az egy másik, európai luxusvonatról szól.

Ha a híres krimiírót nem is, John Coltrane amerikai jazz szaxofonost megihlette a luxusutazás, jellegzetes hangulatú zeneszámát a vasút üzemeltetői ma is használják marketinganyagaikban.

Fotó: bluetrain.co.za

Amikor az 1920-as évek elején megkezdődött a vasút építése, még az volt a terv, hogy a sínek Fokvárost és Kairót kötik majd össze. Végül közbeszólt a pénz, és a síneken a gyémánt és aranybányászokat szállították Johannesburgból a Fokvárosi kikötőbe, ahonnan az Angliába tartó hajók indultak. Az akkor még Union Expressz néven futó vonatot először 1933-ban látták el luxus étkezőszalonnal, majd 1939-ben légkondicionált utasfülkékkel is. Röviddel a második világháború kitörése után azonban leállt az Expressz, és csak 1946-ban indították ismét útjára. Ekkor kapta meg hivatalosan is a Blue Train nevet pedig, - a szerelvények jellegzetes királykék színe miatt – a köznyelvben már korábban is így nevezték. Legutóbb 1997-ben hozták rendbe.

Fotó: bluetrain.co.za

A vonat egyik legcsodálatosabb helye szerintem a Megfigyelőkocsinak (Observation Car) nevezett kocsi lehet, melynek falai nagyrészt üvegből készültek, hogy az itt üldögélő utasok kedvükre gyönyörködhessenek a tájban.

Fotó: bluetrain.co.za

Igaz, az utaskabinok ablakából is remek a kilátás, így a lustább, vagy embergyűlölő utasok azzal kezdhetik a reggelt, hogy fürdőköpenyben, az ágyba rendelt reggeli elfogyasztása közben nézegetik az elsuhanó afrikai tájat. Minden négy fülkére jut egy-egy libériás inas, akinek az egész út során egyéb dolga sincs, minthogy biztosítsa az általa gardírozott utasok maximális kényelmét. Minden utasfülkében zuhanyzó, vagy fürdőkád(!) van, és természetesen szórakoztatóelektronikai lehetőségek egész arzenálja áll azoknak az utasoknak rendelkezésére, akiknek elege lett a sok zsiráfból.

Van ezen kívül étkezőkocsi, valamint két szeparált szalon a dohányzó, és a nemdohányzó utasok részére. Meg ezen kívül jónéhány olyan luxusszolgáltatás, ami valószínűleg magunktól eszünkbe sem jutna.

Fotó: bluetrain.co.za

Talán egyedül az Orient Expressz szállhat versenybe ekkora luxussal, bár szerintem még azok is nehezen tudnák eldönteni, melyik képviseli a magasabb színvonalat, akik már mindkettőn utaztak. Mindenesetre, aki szeretné leírás és képek alapján megpróbálni összehasonlítani a kettőt, az részletesebben olvashat az Orientről is, itt. Aki pedig kedvet kapott a vonatozáshoz és szeretne megismerni néhány más híres vasútvonalat, az a Vonattal a föld körül című könyvben találhatja meg a világ 30 legszebb vasútvonalának leírását.

Most már biztosan mindenki nagyon kíváncsi rá, ezért elárulom, hogy a vonatjegy egy személynek, egy irányba a másodosztályú (De Luxe) kabinban 325 000 Ft körüli összegbe kerül, már amennyiben valaki most januárban tervezi az indulást. A főszezonban ugyanis, szeptember és november között ennél valamivel drágább. Dél-Afrikában ilyenkor, december-január tájékán van nyár, a főszezon pedig tavasszal van. Az ország állítólag akkor a legszebb és a késő tavasz a legideálisabb a szafari túrákra is.

Fotó: bluetrain.co.za

Nem gyerekbarát

Az elegáns Kék Vonaton a vendégektől elvárják a szigorú házirend betartását, amely azt a célt szolgálja, hogy mindenki élvezhesse a nyugalmat és a luxust. Éppen ezért elvben lehet ugyan gyerekeket vinni az utazásra, de nem ajánlják, amit diplomatikusan azzal is kifejeznek, hogy az étlapon nem szerepel gyermekmenü. Ennél valamivel szókimondóbbak azok az extra szabályok, amelyeket a gyerekes szülők kötelesek betartani. Szóba sem jöhet például, hogy a csemeték a folyosókon rohangásszanak, vagy felfedezőútra induljanak az étkezőkocsiban.

dining.png

Az étkezőkocsiban egyébként nem csak a gyerekekre vonatkoznak szigorú szabályok. A vacsorához dress code van előírva, a hölgyek számára elegáns, hosszú ruha, a férfiaknak zakó és nyakkendő az előírásos viselet. Egyébiránt a sportosan elegáns stílust javasolják az utasoknak.

Az árban benne foglaltatik az 1600 kilométeres, 27 órás vonatút, egy szervezett kirándulással, az étkezések és az italok, beleértve az összes alkoholt is. csak a kaviár és a francia pezsgő kivétel, azokért fogyasztás szerint kell fizetni. Amennyiben az utas előre jelzi ezirányú igényét, kóser, halaal, vagy vegetáriánus ételsorokkal készülnek számukra.

Az étkezések alatt ne a szokásos reggeli-ebéd-vacsorát értsük, hanem ezeken kívül a szertartásos ötórai teát, vagy a kora reggeli teát, vagy a kívánság szerinti időpontban és helyszínen elfogyasztott bármilyen ételféleséget.

Ha a Pretoria-Cape Town irányt választjuk, akkor a szervezett kiránduláson Kimberley-be, az északi-fokföld tartomány székhelyére visznek bennünket, ami sokáig a dél-afrikai gyémántbányászat központja volt, többek között a világhírű De Beers gyémántvállalat működése is itt kezdődött. Itt van a világ leghatalmasabb ember-készítette lyuka, a Nagy Lyuk. (Kerülete másfél kilométer, mélysége 365 méter. Más források ettől eltérő adatokat mondanak). Az első világháború kezdetéig 14 millió karátnyi gyémántot hoztak a felszínre innen. A bánya ma már turistalátványosság, az egyik legnépszerűbb szolgáltatása, hogy a látogatók megpróbálkozhatnak a gyémántkereséssel. Szó van róla, hogy a Nagy Lyukat a Világörökség részévé nyilvánítsák.

A Nagy Lyuk

Ha viszont ellentétes irányba veszünk jegyet, akkor Matjiesfonten a kirándulás célpontja. A csodálatos, titokzatos Great Karoo félsivatag egyik luxusoázisa ez a település, ami a viktoriánus érát varázsolja vissza a látogatóknak. Piros londoni emeletes busz szállítja a vendégeket a Lord Milner szállodába, ahol elfogyaszthatják délutáni teájukat, mielőtt ellátogatnak az antik autók múzeumába.

- - benke
- - benke
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.