UTAZÁS

6 piac, ahol éjszaka is vásárolhatsz

2011. július 29., péntek 13:54

Amerikában és Kanadában főleg kulináris érdekességek miatt, Ázsiában és Afrika jobb részein meg minden egyéb szuvenír miatt érdemes ellátogatni valamelyik éjszakai piacra, ha már úgyis a közelben vagyunk. Szavazz, melyiken bóklásznál szívesen sötétedés után!

Barranco éjszakai piac, Peru

Fotó: Latin America for less
Fotó: Latin America for less

Limában jó néhány éjszakai piac akad, egyik sem több egy-két tucat standnál, és jó részük színes szuveníreket próbál rásózni az arra őgyelgő turistákra. A barrancói piac is egy ezek közül, annyiban különbözik a többitől, hogy a bohém negyed szomszédságában fekszik, úgyhogy a bárokból és mulatóhelyekről kiömlő turisták miatt jóval nagyobb és színesebb a forgatag, mint egyéb helyeken.

Mit lehet lőni: Különbözőféleképpen elkészített és kidekorált dísztököket, kézműves ékszereket, ami Peru egyik legrégebbi népművészeti hagyományának terméke.

Luang Prabang éjszakai piac, Laosz

Fotó: Allie Caulfield
Fotó: Allie Caulfield

Több mint háromszáz árus sorakozik föl egy kilométer hosszan minden este, hogy teát, textileket és festményeket áruljanak. Ételben is erős a hely, de ha valaki igazán jót szeretne enni, akkor a közeli Sisavangvong úton próbálkozzon inkább.

Mit lehet lőni: a szokásos népművészeti szuvenírek mellett olyan ritka fűszerekhez is hozzá lehet jutni, mint a jellegzetes ízű és illatú pandan.

Marrakesh éjszakai piac, Marokkó

Fotó: Benjamin Vander Steen
Fotó: Benjamin Vander Steen

Minden este napnyugta után indul be az Óváros főterén található piac, ahol nemcsak enni lehet, de szórakozni is, tekintve, hogy kígyóbűvölők, dobosok és jövendőmondók nyújtanak minőségi szolgáltatást jelképes, vagy, ha rosszul alkuszunk, akkor nem annyira jelképes összegért.

Mit lehet lőni: Mint a térség hasonló piacain, itt is elképesztő mennyiségű kaja van, kiegészítve olyan henna művészekkel, akik akár egy hétig tartó dekorációval látják el az embert, ha szeretné, sőt, gyakran akkor is, ha nem szeretné, de nem elég erélyes.

Ratchada Night Bazaar, Bangkok

A Ratchadapisek metróállomás szomszédságában minden szombat éjjel megrendezett bolhapiac hemzseg a turistáktól és nemturistáktól egyaránt, akik a hegyekben álló használt autóalkatrészek, hamis farmerek, megkímélt vagy leharcolt bútorok között keresik az este nagy találatát. Eredetileg egyszerű cserepiacként indult, ahol robogó- és autóalkatrészek cseréltek gazdát, aztán persze idővel kibővült a profil, a bármilyen alkatrészre, még később meg a bármire.

Mit lehet lőni: elképesztő mennyiségű használt, régi fényképezőt, retro reklámposztrereket és eredeti thai bakeliteket - utóbbit igazán csak azok tudják kellőképpen értékelni, akik egyszer az életben próbáltak már hipszterigazolványt igényelni valami undergroundabb hivatalban.

Temple Street-i éjszakai piac, Hongkong

Fotó: Matthew Hutchinson
Fotó: Matthew Hutchinson

Már délután négykor kinyit, de igazán ez is csak sötétedés után indul be, több mint száz bódé, a kínai divat legfrissebb modelljeitől kezdve a hifi cuccokon keresztül a szép órákig minden van, és ami nincs, azt negyed órán belül megszerzik.

Mit lehet lőni: nagyszerű Calvin Klein és Ralph Lauren cuccok vannak meglepően olcsón. Bár néha Kalvin Cleinnek és Ralph Laurának van írva, attól még az igazi, az árus akár az életére is megesküszik, csak a gyártósor rosszul volt beállítva.

Yamashiro termelői piac, Los Angeles

Az idén lesz két éves a nonprofit szervezet által elindított csütörtöki termelői piac, amit nyaranta rendeznek meg a Yamashiro nevű japán étterem parkolójában. Nemcsak azért imádja mindenki, mert gyönyörű kilátás nyílik a kivilágított városra, hanem mert a parkolás ingyenes, és állítólag világbajnok fogásokat lehet megkóstolni.

Mit lehet lőni: tulajdonképpen egy hatalmas lacikonyháról beszélünk, úgyhogy bármibe bele lehet futni, amit egy ilyen gasztropiactól elvár az ember. A legjobb, hogy az étterem séfje is produkálja magát, csak éppen jóval kedvezőbb áron, mintha beülnénk egy vacsorára.


Forrás: travelandleisure.com

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta