Zanza!

Hóviharban repülőn ülni rémálom, hóviharban repülőt vezetni horror. Tudom, miről beszélek; a Tököli reptér repülőgép-szimulátorában ugyanis kipróbáltam, milyen érzés Alaszka zord egén szeletelni a felhőket, úgy, ahogy azt az Era Alaska pilótái teszik minden áldott nap.

Akiknek ez napi rutin

A Bering-tenger partvidéki településeinek lakói számára az Era Alaska légitársaság jelenti az egyetlen összeköttetést a külvilággal. A Tweto család légitársaságának tapasztalt pilótái nap mint nap felveszik a harcot a mínuszokkal és a hurrikánszerű viharokkal. A járatok a sokféle fogyasztási cikk és a bányászoknak szánt élelmiszerek mellett, szánhúzó kutyákat és beteg gyermekek részére gyógyszert is szállítanak. A csapat sokszínű, a tagok között egyaránt megtalálható a kihívást, valódi szabadságot kereső gördeszkás és a tősgyökeres alaszkai is.

A Discovery Channel jóvoltából ebből az élményből kaptunk kóstolót a Tököli reptér szimulációs repülőgépén, ahol Szász Gábor, a Pannon Air Service pilótája tartott repülésből gyorstalpalót, majd kapásból kezünkbe nyomta a botkormányt. Elöljáróban csak annyit: rendkívüli élmény volt, az embernek határozottan kedve támad beiratkozni az oktatásra.

A repülés színlelése

A Diamond DA42 FNPTII szimulátort pilóták, oktatók, repülőgép-mérnökök és Diamond tesztpilóták fejlesztették ki, amit a magyar légügyi hatóság is elfogad. A gép különleges időjárási körülményeket, vészhelyzeteket életszerű körülmények között adja vissza, ami a profi pilótává válás útján nélkülözhetetlen. Segítségével olyan műveleteket is végre lehet hajtani, melyeket egy repülővel nem - le lehet állítani például az egyik hajtóművet, ami a valóságban már kényszerhelyzetnek minősülne.

A sok százezret érő szimulációs gép egy szelete csupán az eredeti repülőgépnek, és bár a szimulátor maga ugyanannyiba kerül mint a repülőgép, fenntartása sokkal gazdaságosabb.  Az alapoktatás 120 óra elméletből és 45 óra gyakorlatból áll, aki kereskedelmi illetve utasszállító pilóta jogosítványra vágyik, annak ennél, természetesen, többet kell teljesítenie.

Alaszka fölött szállunk fel

Az alaszkai körülmények illusztrálásához a pilóta egészen zord, havas, időjárást táplál a gépbe (később kérésünkre hawaii állapotokat varázsol), a repülőgép előtt feszülő kivetítővászonra pedig három projektor küldi a képeket. A látvány, a felszállópálya, a szaggatott felfestés annyira valóságos, hogy a szimulálás szinte tökéletes, az ember érzékei hamar bedőlnek a manipulációnak. Még fel se szálltunk, de már a pilóta fülkéjében jelentkeznek a jól ismert repülésélmények: a fejem szinte azonnal elkezd zúgni, gyomromban előjön a szokásos izgalom, a sebesség és a mélység finom émelygést vált ki belőlem, egyedül a fülem nem dugul be.

A fedélzeten pilótánk elmagyarázza, hogy a műszerfalon található sok száz gomb és kar mire való, a kijelző piktogramjai mit jelentenek, majd közösen végigvesszük azt a biztonsági listát, amit felszállás előtt ellenőrizni kell. Megtudom, a listapontokat minden repülés előtt át kell nézni, ha ez elmarad, könnyen megeshet például, hogy a futóművet elmulasztjuk kinyitni, és egész egyszerűen hasra száll le a repülőgép.

Megtanulom kioldani a futóművet

A fedélzeten a pilóta végtelen türelemmel magyaráz, megismerkedem a keverékszabályozó funkciójával (benzinmotoros repülőknél fontos, ahogy emelkedünk felfelé a levegő sűrűsége elkezd csökkenni, egyre kevesebb üzemagyagot kell betáplálni, ellenkező esetben eldúsul, a gép pedig leáll), megtanulom manuálisan is kioldani a futóművet, és olyan szavakat sajátítok el, mint kritikus állószög meg bólintó nyomaték.

Nagyjából megértem, hogy a két kijelző milyen információkkal üzen; kis háromszög, színskála és betűk súgnak, hogy éppen mit is művelek a fedélzeten. Látom a sebességemet, az elfordulás fokát, a süllyedésem, emelkedésem mértékét, a géptengely irányát és még egy csomó olyan információt, minek megértésével komoly gondjaim támadtak.

Piros fény üzeni hogy meghaltam

Bár a több száz gomb között egy percre nem sikerült kiigazodnom, a botkormány két ujjas vezérlése határozottan a véremben van, és a gép földi irányításával is egészen jól elboldogulok, de a levegőben kettő egész perc alatt megbukom. Se az egyensúlyt, se a megfelelő sebességet, se az irányt nem tudom tartani, ráadásul folyamatos kényszert érzek, hogy ki-kikukucskáljak a szélvédőn, mintha alattam a puzzle-táj, meg a sok felhő bármennyit is hozzáadna a tájékozódáshoz. Ügyetlenségemnek köszönhetően hamar légi katasztrófa áldozata leszek, a szimulátoron hatalmas piros fények villognak, üzenik; meghaltam.

Persze nem adtuk fel ilyen könnyen, mentünk még egy kört, ezúttal napsütésben és zöld dombok között szálltam fel, a gép fölött megint elveszettem az irányítást, pilótánk teszi le a gépet. De katasztrófa ide vagy oda, az élmény így is egyedülálló, míg korábban úgy gondoltam a repülőgépre, mint az életet kísértő eszelős bádogdobozra, a pilótafülkében a fémdoboz hirtelen értelemmel telítődik, nő létemre komolyan eljátszom a gondolattal, hogy jó lenne megszerezni a képesítést, hatalmas élmény lenne a felhők fölött dolgozni.

A repülj velünk Alaszkába! című műsort nézd meg szombat és csütörtök este!

Blogmustra