Szexuális izgalom a járatokon
Aki nem találkozott velük még soha, azt hiheti, városi legenda a sok szexuálisan felajzott lényről szóló történet, alább azonban három történet is igazolja, a deviánsok tényleg köztünk élnek.
„Körülbelül 11-12 éves voltam, amikor megkaptam az első pörgős szoknyám, a 7-es buszon nagy volt a tömeg, és ott volt mellettem az a csávó. Éreztem, hogy valami nagyon nem ok, de nem tudtam arrébb menni, meg kislány is voltam. A Blahán szálltam le, és a szoknyámmal húztam az ondócsíkot, amit rányomott. Szerencsére akkor még volt ott szökőkút, de azt hiszem, azóta sem sírtam úgy, mint amikor azt ott egyedül próbáltam levakarni a szoknyámról és a lábamról. Nincs hepiend” - meséli Kata (30), aki csak akkor ül BKV-ra, ha nagyon muszáj, inkább biciklijével szeli a várost.
A húgom előtt molesztált
Nincs ezzel másképp Réka (33) sem, aki szintén tizenéves korban gyűjtötte be élete első ilyen rémtörténetét. „Kedves emlékem, amikor 10 évesen életemben először bevillamosoztam a húgommal Hűvösvölgyből a Moszkva térre, hogy elmenjünk anyukám munkahelyére. Befelé még nem volt semmi, izgultam, mert mégiscsak nagy felelősség a húgomra vigyázni és egyedül utazni, de minden ok volt. Hazafelé, kora délután, a villamos kocsijában rajtunk kívül egy néni utazott, amikor felszállt egy negyvenes pasi, és szorosan mellém állt - én ültem. A húgom velem szemben ült, de nem vette észre, hogy a csávó farka szinte a vállamra lóg, én is csak akkor, amikor elkezdett vele bökdösni.
A következő megállónál ráordítottam a húgomra, hogy leszállunk, aki persze értetlenkedni kezdett, mert nem a végállomáson voltunk és amúgy semmi gyanúsat nem észlelt. Nem lett semmi, átrohantunk a vezetőhöz az első kocsiba, ahonnan végignézhettük, hogy a csávó vigyorogva kiveri. A néni addigra leszállt. Ezután nem szerettem békávézni. Nagyon kiborultam ám.”
Nyögött és engem nézett
Orsolya (29) sem úszta meg molesztálás nélkül: „16 éves lehettem, amikor egyszer a 78-as trolin hátul ültem, és az átlósan előttem lévő sorba beült egy negyvenes férfi. Zakó volt rajta pólóval, és barna, bőr aktatáskája volt. Nem tűnt lepattantnak, egészen ápolt volt, a táskáját az ölébe tette, és nézett rám hátra várakozóan. Nagyon zavart, ahogyan néz, de próbáltam úgy tenni, mintha rettentően lekötne a VII. kerületi házak csodás látványa, amikor hirtelen elvette az öléből a táskát és az álló farkát kivette a nadrágjából. Elkezdett nagyon gyors mozdulatokkal dolgozni rajta, közben nyögött és nézett engem. Azonnal előrerohantam, mire ő dühösen lekurvázott. Gyorsan leszálltam, még az sem jutott az eszembe, hogy szóljak a sofőrnek. Remélem, akinek legközelebb előadta a show-ját, megtette, és leszállították nyitott sliccel a troliról.”
Egész élettörténetek négy megálló alatt
Persze nemcsak deviáns történetekkel szolgál a tömegközlekedés, vannak egészen ártatlan, de annál bosszantóbb útitársak is, például azok, akik négy megálló alatt képesek elmesélni életük egy hatalmas tortaszeletét.
Emese (28), bár nem akarta, mégis kénytelen volt végighallgatni egy kellemetlen sztorit: „Ma a villamoson egy hatvan körüli pasi leült egy nénivel szemben, már nem tudom, mivel indított, de öt perc alatt, az egész kocsi füle hallatára elmesélte, hogy az anyjának milyen borzasztó volt a kórházban, hogy a háziorvosok is milyen szemetek, hogy ő csak egy éjszakát volt életében kórházban, nem tudom én milyen biopszián, de egy bácsi éjjel összevérezte az egész kórtermet meg kihúzta a zacskós vizeletéből a csövet, meg utána elkezdte zaklatni a nénit, hogy milyen a hallókészüléke. A néni szegény csak ült, meg se tudott mukkanni, el se tudott menekülni, az ürgéből úgy folyt ez a sok, valójában tök magánügynek számító sztori.”
Mit bámulsz?
A villamosról persze nem hiányozhatnak azok az idős emberek sem, akik ismeretlen eredetű bizalommal és nyitottsággal számolnak be életük egy-egy epizódjáról. Boglárka (31) rendszeres elszenvedője az ártatlan meséknek: „A tömegközlekedés rendszeres szereplői azok a nénik, akiknek a fél életét megismered négy megálló alatt, csak mert kedvesen adtad át a helyet, és nem fordítod el a fejed, mikor elkezd beszélni. Persze az idősek között bőven van csípős természetű is, van az a típus, aki ha beszélgetsz valakivel, csupán mert fültanú, feljogosítva érzi magát, hogy beleszóljon a beszélgetésbe. Legutóbb például a barátommal dumáltam, amikor egy idős néni feltűnően szúrós szemmel bámult a szemközi ülésről, majd mielőtt leszállt, megállt előttem, és az arcomba mondta, hogy ő rettenetesen gyűlöli a kamaszokat. Nem is esett le pár percig, hogy rám gondol.”
A szúrós szemű néni gyűlöletében persze lehet valami, a tömegközlekedés fiatal utasai között is akad pár furcsa szerzet, akik jobb esetben csak furcsák, rosszabb esetben bunkók és vadak. Zsófiába (35) például bele is kötöttek egyszer: „A 4/6-os villamoson utaztam, amikor egy tinicsapat szállt fel a nyugatinál. Négy-öt hőbörgő fiú meg egy léha kiscsaj, aki szemmel láthatóan élvezte a fiúkoszorút, próbálgatta is rendesen az erejét. Kapásból kispécizett engem, és hangosan beszólt: „Mi a f***t bámulsz? He?” Persze a fiúk is egyből elkezdtek hőbörögni, mire jobb válasz híján csak annyit mondtam, hogy „A fülbevalód, nagyon tetszik!” Ettől picit zavarba jött, és leszállt rólam. Nem tagadom, megijedtem.”
Zenei aláfestés, ha akarod, ha nem
Krisztina (29) fiatal kora ellenére sem rajong túlzottan a tinikért, sőt, II. kerületi nyugdíjasok vehemenciájával háborodik fel viselkedésükön, főleg, ha azok zenei világát kénytelen hallgatni: „Ott vannak azok, akik iPhone-nal meg telefonnal, meg mit tudom én mivel hangosan zenét hallgatnak, akik leszarják, hogy te épp nagyon nem szeretnéd napjaink remek r'n'b-slágereit hallgatni. Akinek ilyen szerkezetre futja, annak valószínűleg nem kottyanna meg egy rohadt fülhallgató sem. Persze itt a demonstráló jelleg a lényeg, hallja meg mindenki, én milyen menő vagyok, fittyet hányok a szabályokra. Grrrr...”
NKL, avagy a nem kapaszkodó lény
A sok aberrált és agresszív fiatal mellett a további jellegzetes utastípust Viktória (30) fedezte fel. Ő az, aki egész egyszerűen nem kapaszkodik. "Kimondottan toleráns lélek vagyok, egy dolog mégis kiakaszt: a nem kapaszkodó lény - a későbbiekben NKL. Az NKL nyilván szatyorban élt eddig, és azt hiszi, nem kapaszkodni oké, nem fog elesni. Az NKL nyilván az első fékezésnél dől, esik, borul, kapkod. Nem is érdekelne a baja, de amikor mellém áll, lelki szemeimmel már látom, hogy az első kanyarnál esni fog, és tudom, hogy rám, és előre iszonyatosan pipa vagyok. És persze hogy rám dől, vagy rám lép, én persze flip-flopban vagyok, és nem érdekel, milyen cukin kér elnézést, legszívesebben megmarkolnám a két fülét, ráznám a fejét, és kiabálnám, hogy hülye vagy b+, hányszor utaztál eddig életedben?”
