Kanapébérlet spórolós, de kalandvágyó turistáknak

Low budget nyaralás, 2. rész

Ha szeretsz utazni, de attól félsz, hogy idén nyárra lenullázná a számládat a kvártély, vannak alternatívák. A couch surfinggel napi több ezer forintot spórolhatsz, hiszen nem kell fizetned a szállásért, ráadásul közelebb kerülhetsz egy kultúrához. Sőt, te is lehetsz a Low Budget utazások egyik állomása, ha befogadsz otthonodba másokat – persze, ebben az esetben az opciókat te szabod.

A couch surfing – azaz kanapébérlet lényege, hogy a vállalkozó szellemű illető költségmentesen bocsátja a fáradt vándorok rendelkezésére tulajdon lakását, vagy annak csak egy részét. Barátságok, kapcsolatok és szerelmek szövődhetnek ily módon, de a lényeg mégis az ország, város közvetlen felfedezése. Tehát az illető szívességből szállásol el másokat a saját otthonában, ezért cserébe az erre szakosodott oldal regisztrált felhasználói hasonló feltételekkel látják majd őt vendégül, ha az országukba utazik.

Már több mint egymillióan csinálják a világon

A couch surfing ötlete egy Casey Fenton nevű bostoni diák fejében született meg 2000-ben. Izlandi utazása során nem akart hotelben megszállni, ezért 1500 egyetemistának írt levelet, melyben az iránt érdeklődött, hogy el tudják-e őt szállásolni. Fenton nagy meglepetésére több mint ötven szállásajánlatot kapott, és miután visszatért az Egyesült Államokba, elkezdte kiépíteni a CouchSurfing hálózatot. Ma már több mint egymillióan couch surfingelnek a világon. Hasonló oldal a www.hospitalityclub.org

A couch surfing kaland és életforma

Ha első körben mi szeretnénk szállásadók lenni, számos kérdés felmerül, melyeket érdemes előre alaposan átgondolni. Szögezzük le, mit adunk, és mit várunk el az ideális jelölttől, mert akárkit befogadni dőreség lenne, ám ha túl szigorú feltételeket szabunk, nem nagyon lesz kapásunk. Franciaágyat, matracot vagy kanapét kínálunk látogatónk számára, netán egy egész lakteret? Beállíthatjuk azt is, hogy dohányzó vagy nem dohányzó embert szállásolnánk el szívesen, vagy hogy az utazó hozhatja-e szőrös kedvenceit. Alaposan puhatoljuk ki leendő vendégeink személyiségét, mert se a szomszédoknak, se nekünk nem lenne túl építő, ha részeg brazilok éjfélig gajdolnak az erkélyünkön. Középfokú emberismeretre és jó problémamegoldó képességre is szükség lesz. Olyan opció is létezik, hogy az illető szállást ugyan nem ajánl föl, ellenben szívesen körbekalauzolja vendégét a városban. A regisztráció során a kezdő couch surfinges szabadon dönthet arról, mit oszt meg az oldal közönségével és mit tart homályban. Ha akar, közölhet személyes adatokat, tölthet fel magáról képeket, megoszthatja másokkal, hogy egyedül, netán még szülőkkel, vagy már házastárssal él. Szeret-e hajnali tízkor operát hallgatni full hangerőn vagy teliholdkor vonyítani?

Nem kötelező a szalámi

Az igazán jó szörfös nem csak szállást ad, de profi vendéglátó is: felveszi utasát a reptéren, vacsorát főz, emellett megmutatja a városa látnivalóit, és bevezeti vendégét a helyi élet és kultúra belső világába. Ha mi megyünk, illik valami jelképes, apró ajándékot vinni vendéglátóinknak. Nem muszáj szalámit, konyakmeggyet meg Unikumot, vagy Egri Bikavért vinni, mert erre számít mindenki egy magyartól, úgyhogy nyugodtan eresszük szabadon kreativitásunkat. Tegyük fel a kérdést, hogy mi a helyükben mit fogadnánk szívesen? Csinálhatunk egyszerű házi videót a környékünkről vagy süthetünk pogácsát. Csak ne üres kézzel állítsunk be.

Elvittük a németeket a nyóckerbe

Márk még friss tagja a couch surfinges közösségnek, de tapasztalattal így is el van látva. „Egyszer voltam vendéglátó, és kétszer vendég. Tavaly egy német pár töltött nálunk néhány napot. Első blikkre szimpatikusak voltak, olyannyira, hogy egész napos városnézésre vittük őket, a festői nyolcadik kerülettől a Halászbástyáig. Elmondtuk, hogy mit, hol érdemes vásárolni, vagy például hol sütik a legjobb lángost. Velünk szinte lehetetlen volt átverni őket. Az egyik nap főztünk nekik, de a másik nap elvittük őket egy középkategóriás, de házias ételeket kínáló étterembe. Olyannyira elégedettek voltak, hogy meghívtak magukhoz, hogy idén mi menjünk majd hozzájuk."

Tésztával tömött az olasz pár

A couch surfing az utazáson, kanapébérleten túl többféle dologra is használható. Van, aki csak azért regisztrál, mert szeret ismerkedni, mások a nyelvtudásukat akarják csiszolgatni, akadnak, akik a takarékosságot tartják szem előtt, megint mások pedig egyszerűen csak jobban meg akarnak ismerni egy adott országot, és elegük van a hotelek személytelenségéből, ezért választja ezt az utazási formát. Természetesen mindehhez kell egy kis vagányság.

„Biztosan vannak, akik csalódnak, de én csak jót tudok mesélni – meséli Ria (33). "Pár éve három csodás napot töltöttem Olaszországban. Vendéglátóm egy negyven körüli házaspár volt, akik főztek rám, hiába kértem, hogy ne fáradjanak, tömtek rendesen, természetesen főleg tésztával. Minden szuper volt. Aztán bemutatták a várost és a városnak azon részeit, melyeket a turista nehezen találna meg magától. A szállás is remek volt, a szobám egy kis szőlőlugasra nézett.”

Lehet, hogy szimpatikus, mégis idegen

Egy idegent befogadni a lakásunkba - még ha csak egy éjszakára is -  kockázatos. Mielőtt elszállásolunk valakit, érdemes elolvasni a róla írt véleményeket, hiszen azokból sok minden kiderülhet. Ha még ezek után is szeretnénk vendégül látni az illetőt, egy e-mail elküldésével részünkről is elkezdődhet a kapcsolatfelvétel. Ha mi utaznánk, írjunk neki egy e-mailt, jelöljük ki utazásunk pontos időpontját, és pozitív visszajelzés esetén bátran vágjunk bele a nagy kalandba. Természetesen száz százalékos garancia nincs arra, hogy minden jól sikerül, ezért is érdemes mindent előre letisztázni.

Zalán(33) például igencsak rosszul járt vendéglátóival. "Először és utoljára Spanyolországba mentem ezzel az attrakcióval. Végleg kiábrándultam a lehetőségből is. Egy olyan családnál laktam a barátnőmmel, ahol a szőnyeg húgyszagú volt, a hűtőből romlott kaja szag áradt, és mindenhol halott bogarak voltak a lakásban. A házigazdák kedvesek voltak, de ilyen igénytelenséget én még életemben nem láttam, bármelyik haverom legénylakását kenterbe verte. Inkább fizetek a szállodáknak, ott legalább reklamálni is lehet, ha valami undorító."

Váratlan segítség a bajban

Timi (32) már gyakorlott coach surfer, aki két hónapig utazgatott Peruban kanapéról kanapéra. "Szerintem ez a leghatékonyabb, leggyorsabb, és eddigi ismereteim szerint legmegbízhatóbb rendszer a külföldiek szemléletenek, gondolkodásmódjanak megismerésére, hiszen közvetlen módon látsz bele olyan emberek életebe, akikkel más módon esetleg esélyed sem lenne talalkozni. Nekem számos pozitív tapasztalatom van: például amikor egyszer kiraboltak, egy Claudia nevű lány személyesen kísért el a bankba, hogy segítsen megigényelnem az új bankkártyámat. És amíg azt kézhez nem vettem (a teljes folyamat csaknem 2 hetet vett
igénybe) vendégül latott a saját otthonában. Mindez óriasi támogatást jelent ilyen helyzetben, különös tekintettel a nyelvi nehézségekre és - bankkártya hiányában - a korlátozott anyagi lehetősegekre. Hasonloan halas vagyok Juanjosénak Ica-bol, aki saját otthonában ápolt, és szerzett gyógyszert  nekem a helyi patikaban, amikor sikerült összeszednem egy ételmérgezést a hagyományos perui konyhának köszönhetően."

Magyarország nem élhetetlen és nem korrupt

„Tudtam, hogy időutazás lesz Magyarországra jönni, de annyira nem tűnt rémesnek, mint ahogy a hazánkban munkát vállaló magyarok mesélik, hogy élhetetlen és korrupt” - meséli Peter Londonból. „Két éve jártam ott, és kellemes csalódás volt. Budapest gyönyörű – a vidéket sajnos nem láttam, de vendéglátóim meséltek a Balatonról és Tokajról. Persze egy pár napos közös élmény hatására ritkán szövődnek örök barátságok, de nem is ez a lényege, hanem az, hogy ez egy egyedi lehetőség. A magyarok vendégszeretők és kedvesek, rengeteget tanultam az országról. Ha egyedül kóboroltam a városban, és megállítottam útbaigazításért egy járókelőt, simán elbeszélgettem vele a saját nyelvemen. Én egyszer láttam vendégül egy ausztrál lányt, de nem tudtunk egymásra hangolódni, egyedül járta az útját és a környéket, alig beszélgettünk. Idén egy német srácot és egy amerikai párt látok vendégül.”

Írd meg te is az utazási élményeidet!

Olcsó szállás Kuala Lumpurban? Telekocsival Barcelonába? Bed and breakfast Skóciában? 
Írd meg az Ongo.hu oldalon, hogyan sikerült igazán gazdaságosan utaznod, min lehet jól spórolni egy egzotikus úton, hol találhatók hihetetlenül olcsó szállások!  Részletek.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek