A Pilisbe szinte egész évben érdemes ellátogatni, ahol rengeteg túraútvonal van, történelmi romok és az örökké változó természet látványa fogadja a turistát. Érdemes pihenőhelyet is keresni, amennyiben az erdőben járunk, vagy egy hangulatos vendéglőt bármelyik pilisi faluban.
Kirándulás esőben
A kalandvágyóknak azt is tudjuk tanácsolni, hogy nézzenek ki egy úti célt, induljanak el, s szinte biztos vagyok abban, hogy a nap végére valami érdekeset találni fognak. Így történt ez velünk is, amikor legutóbb a Pilisben jártunk riportozni, s közben egy apró kincset is felfedeztünk.
Érkezésünkkor lassan, de hosszan esett az eső. Piliscsévet (Čív) gyakorlatilag minden irányban hegyek veszik körül: az erdőkben patakok, források, gyógynövény- és gombalelőhelyek. Bennünket pedig még hófehér vattacsomóként alacsonyan gomolygó felhők is vártak.
A jobb tájékozódás érdekében autónkkal felevickéltünk a templomtól jobbra eső dombra. Ha túrázni jöttem volna megfelelő öltözékben és bakancsban, biztosan gyalog vágok neki a meredeknek, hogy feltérképezzem a falut. Sajnos azonban, igen meggondolatlanul egy szál papucsban indultam el otthonról, hisz Pesten még sütött a nap, és rekkenő volt a hőség.
Irány a pincefalu
Délben a Kálvária domb tetejére értünk, s ott fogadott bennünket a harangszó. Bár nem hiszek az efféle dolgokban, ezt mégis jó jelnek vettem, s gyorsan körül is néztem minden irányba, hátha észreveszek valamit. Arra ugyanis emlékeztem, hogy Cséven van egy pincefalu, szívesen megnéztem volna közelebbről.
Egy murvás út igencsak felhívta magára a figyelmem, mert a falu szélén kanyarogva az erdőbe vezetett, s az erdő szélén mindig történik valami - ezt Kács óta megtanultam - hisz ott például János bával, a nyugdíjas vadőrrel sikerült összefutni.
Már ültünk is vissza az autóba, s indultunk a sárga köves, bocsánat fehér murvás út felé. Pár járókelőt még megkérdeztünk, aztán egy öt perces utazás után a Borvirág utcában konstatáltuk, hogy ez bizony a csévi pincefalu, vagy annak egy elhagyatott, kísérlet lakta változata. Élő embert nem, sok parányi házat viszont szép számban láttunk. Egy kertben találkoztunk egy helybéli fiatalemberrel, aki kérdésünkre elmondta, hogy ide a falubeliek járnak fel, de mivel nincs áram és hétközben vagyunk, senkit nem fogunk találni.
Természetesen nem adtuk fel, s amikor kollégám már majdnem fordult vissza a faluközpontba, utoljára megkértem, hogy abba az egy utcába még hajtsunk be, mert érzem oda kell mennünk.
A pince előtt traktor
Nem volt mit tennie, nagyon meggyőző tudok lenni. Jutalmunk meglett, egy kis traktor állt az előtt a pince előtt, ahol Szabó Ferenc és barátja Lukács Tamás két óvodás korú gyermek társaságában töltötték a péntek délutánt. Rövid beszélgetés után az urak természetesen behívtak minket egy kóstolóra, megmutatták az 1800-as évek elején épült pincét, ahol pók szerencsére nem volt, bár kígyót már láttak többször.
A Dícséretes Csévi Pince díjat 2006-ban elnyerő borászati létesítmény egyszerű, de hangulatos berendezéssel bír, a kék konyhabútort szívesen látnám otthon is, persze én élek-halok a retróért.
Egy jó Savignon Blanc
Maga a pince igen meredek volt, s rettentő sötét, de megérte lemenni. Helyi szokás szerint a mennyezetbe apró pénzérméket illesztettek az évtizedek folyamán az ide látogatók, mi is a rég elfelejtett filléreket láthattuk viszont.
Egy pohár Sauvignon Blanc elfogyasztása után még pár szót beszélgettünk Ferenccel és Tamással, s néztük, ahogy az ajtó előtt a gyerekek játszanak a sárral. Indulnunk kellett, s addigra a nap is kisütött, jelezve talán, hogy itt az idő.
