A A Marson nő virág
Teljesen más világba csöppentem a hétvégén az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Műszertechnikai és Automatizálási Intézetében. Az udvarban hatalmas sátor állt, ahol az egy négyzetméterre eső laptopok, wifi hálózatok és terepjáró robotok száma igencsak meghaladta a magyar, sőt még talán a nemzetközi átlagot is. Május 8-án rendezték meg a Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyét immár ötödik alkalommal, s először Budapesten.
Ahogy a sátorba léptem, a sok leendő mérnök kisebb-nagyobb csapatokban lázasan szerelt és tesztelt. Talán csak a Cape Canaveral-i szerelőhangárban lehet hasonló szintű készülődést látni egy shuttle kilövése előtt. Persze ez a sátor is tulajdonképpen egy szerelőhangár volt, csak itt nem űrsiklót, hanem marsjáró robotokat, más néven rovereket, lehetett igen szép számban és a legkülönbözőbb formákban látni. A versenyen a közép- és felsőoktatási intézmények informatika és robotika iránt érdeklődő lelkes fiatalok vehettek részt. Lelkesek, mert volt közülük olyan, aki már több mint egy éve fejlesztette roverét és a verseny előtti napokban a sok munka miatt pár óránál többet nem tudott aludni.
{gallery}robotos1{/gallery}
De miről is szólt ez a nap? Egy szimulált Mars-misszióról, amelynek keretében a rovernek a vörös bolygó hatalmas sziklákkal teli köves felszínén haladva különböző feladatokat kellett teljesítenie úgy, hogy a földi központban az irányítók csupán műholdas felvételeken át tudták követni a járművet, illetve azt látták, amit a fedélzeti kamera közvetített. A három feladat egy „marsvirág" DNS-kódjának a leolvasása, egy másik helyi növény tövéből talajminta vételezése, majd ennek a Mars körül keringő űrállomásra egy űrlift segítségével felküldése. Bonyolultnak tűnik, ugye? S azt se felejtsük el, hogy amennyiben a versenyző nem az automatizált verziót választotta, hanem a kézi vezérlést, akkor a parancs kiadása és a rover reakciója között 15 másodperc telt el. Pontosan mint a valóságban. Így már talán érthetőnek tűnik az átlagos 6-12 hónapos fejlesztési idő, hisz a csapatoknak mindent, szoftvert és hardvert egyaránt maguknak kellett kitalálni és összerakni.
Az ünnepélyes megnyitó után mi nézők bevonultunk az Intézet tornatermébe, ahol két marsi pálya illetve két űrközpont is várta a versenyzőket. A Galileo webcast élő online közvetítése miatt a pályák a kamerák kereszttüzében voltak, azon se lepődtem volna meg, ha mondjuk műholdas kapcsolaton keresztül bejelentkezik a Nasa és sok sikert kíván a csapatoknak.
Érettségi mellett sufnituning
Egy apró részlet volt csupán kissé zavaró, a kemencében készülő kenyérlángos finoman beszűrődő illata, amit a Marson valószínűleg nem érezhettem volna. Aztán végre elkezdődtek a küldetések és hosszú napnak néztünk elébe, bár az eredeti 42 csapatból kezdésre 39 maradt, a végén pedig 24-nek sikerült pályára lépnie. Ez azért hatalmas teljesítmény, mert a résztvevők nem ideális körülmények között, tehát saját pénzből, kevés szabadidejükben, sokan érettségi vizsga mellett valósították meg a marsjárót. Erre a versenyre fokozottan érvényes volt a részvétel fontossága, hisz a 35 perces időtartamú küldetést nem tudta mindenki véghezvinni, de a zsűri teljes egyetértésben mindenkinek megengedte, hogy a három részfeladat technikai megoldását bemutathassa, őszintén megmondom a közönség és a „kollégák" nagy örömére, hisz hihetetlen mértékű találékonyságot és leleményességet rejtettek magukban a roverek.
A Józsa Marcell és Szalai Balázs alkotta Göngyölt Virsli nevű csapat például képátviteli gondok miatt nemes egyszerűséggel felpakolt egy apró netbookot a roverre és egy chatprogramon keresztül követte a fedélzeti kamera adását. A roverek különböző színekben és formákban pompáztak. A sokadik küldetés után persze a laikus is kezdett rájönni arra, hogy milyen a jó marsjáró. Köszönhető ez persze a zsűrinek, Vizi Pálnak és a Sík Andrásnak is, akik a különböző produkciókat kommentjeikkel és magyarázataikkal még élvezhetőbbé tették.
Milyen is a jó rover?
Tehát, a jó rovernek nagy kerekei vannak, könnyű, négyzet alakú és viszonylag lapos, tehát alacsonyan és középen a súlypontja. Így stabil és jól tudna mozogni a Mars göröngyös felszínén. Nincs rajta sok lengő rész, mert azok nehezen kezelhetők, az aksijuk lemerült, vagy épp csak valamilyen érthetetlen oknál fogva nem működtek. Hiába az aprólékos és hosszadalmas felkészülés, ahol technika van, ott Murphy is. És ezen a szombati napon bizony ő is ott volt velünk a Marson.
Ettől eltekintve délelőtt tíz és este kilenc óra között szinte repült az idő annyiféle technikai csodát, drámai pillanatot és már-már komikus momentumot éltünk át. Az űrkutatás ugyebár nem az a kifejezetten száraz és unalmas része a tudománynak, és ez akkor is igaz, ha személyzet nélküli robotokat figyelünk egész nap. Egyszerűen lehetetlen volt megállni, hogy az ember ne kezdjen el drukkolni egy adott csapatnak, akár simán végigmentek a pályán, akár nehézségekbe ütköztek.
A Molnár Zsolt és Pető Ferenc alkotta AdyCrovEr csapat egyenesen Nagyváradról jött versenyezni. A tizenhat éves fiúk először és elsőként indultak, nagyon izgultak. A robotot két hónap alatt sikerült összerakniuk, ám a verseny előtti napon még a mozgatással voltak gondok. Az utolsó pillanatban ezeket természetesen sikerült orvosolni.
{gallery}robotos2{/gallery}
A Brafilius csapat egyetlen tagja, Kocsis Viktor, remek roverrel érkezett a versenyre. A világoszöld habkönnyű robot gyorsan és pontosan teljesítette küldetését, csupán az űrlifttel akadt kis gondja, de azt némi pontlevonás ellenében megoldhatta. Viktor egyébként 18 éves, jelenleg érettségizik és a BME-re készül. A rovert, amit magamban magyar Hummernek kereszteltem, két hónap alatt készítette teljesen egyedül. Távlati tervei között szerepel egy hexakopter, vagyis egy hat rotoros helikopter létrehozása. Nasa-projekten szívesen dolgozna, de jelenleg még csak felügyelet alatt vállalná. A 19 éves Géczi Gábor szintén egyedül alkotta meg a Glean Technology roverét. Ennek az volt az érdekessége, hogy beszéddel jelezte a marsjáró helyzetét. A kellemes női hangon megszólaló robot remek megoldásnak tűnt, de a „Nyolcadik utas a halál" c. scifi óta tudjuk, hogy sokszor önpusztító hajlamokkal is rendelkezhet. Szerencsére Gábor marsjárója nem ilyen volt, hisz gyakorlatilag tökételesen ment végig a pályán.
A nézők síri csendben
Részben talán az aláfestő zene hatására érezte azt a közönség, hogy a Mars Mining Corporation nevű csapat (Kopiás Csaba, Maczák Milán és Kopiás Péter) produkciója valami egészen más, mint a többi. A pillekönnyű műanyagflakon kerekeken guruló, pöttyös rover hibátlanul manőverezett a marsbéli tájon. Gyorsan haladt a DNS-kód leolvasása után a sárga gömb alakú talajmintáig.
A nézők síri csendben, lélegzet visszatartva figyelték, ahogy a robot karja lehajlik s ragadós felületére gömböt próbál gyűjteni. Amit az irányító űrközpontból nem láthattak, mi viszont igen, az az volt, hogy a gömbök közt elhelyezkedő LED-virág egyik szárát egy korábbi rover kidöntötte, s ez akadályozta a mintavételt. Így amikor a kis robot vígan haladt az űrlift felé, a közönség halkan drukkolt, hogy vegyék észre a hibát és forduljanak vissza a mintáért. Ez is lett, szerencsére az MMC rovernek rengeteg ideje volt még a 35 percből, így második próbálkozásra begyűjtötte a talajmintát, visszaszáguldott az űrlifthez, majd olyat művelt, hogy mindenki tátott szájjal bámulta. A többi csapattól eltérően ugyanis nem egy kis szerkezet kezdett felfelé mászni a rúdon, hanem az egész rover. Szépen, elegánsan, mintha Kubrick rendezte volna. A csapat egyébként a küldetés előtt belejentette, hogy amennyiben díjat nyernének, a helyezést elfogadják, a jutalmat viszont felajánlják a többiek részére, hisz ők már ötödik éve vesznek részt és jóval nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, mint a fiatalabb versenyzők.
A versenyt valóban Kopiás Péter csapata nyerte, és tényleg csak a helyezést fogadták el. A veterán marsjáró csapat kiforrott stratégiával dolgozik, mindenre fel vannak készülve és tudják mi fog elromlani, vagy beakadni. Péter elmondása szerint, amikor az ember elkezd marsjárót tervezni, akkor nyitott szemmel jár a világban és mindenben azt látja, hogy mire tudná felhasználni. Így bukkantak rá a gömb formájú flakonra, amit két év otthoni őrzés után idén végre felhasználhattak. Szeretik a frappáns megoldásokat és a jövőben is tervezik, hogy ilyen gyakorlati kihívásokkal szembenézzenek és a problémákat megoldják, vagy megkerüljék ha egyszerűbb.
A marskutatás fenegyerekei
Ezután némi vidámság jött, amit a marskutatás fenegyerekeinek, az Essort csapatának (Bencsik Tamás, Bartalos Tamás, Kiss Attila Csaba, Ujvári Dávid, Radics Áron) köszönhettünk. A hangulat azonban akkor hágott igazán a tetőfokára, amikor a rover elindult, majd bepörgött, ugyanis mivel két fúrógép alkotta a motort, 42 km/órás sebességnél nem tudott lassabban menni. Így a „ha nem tudjuk megkerülni vagy átugrani, akkor lebontjuk" elvet követve az Essort marsjárója egyhamar felszántotta a bolygó felszínén lévő sziklákat.
{gallery}robotos3{/gallery}
A maratoni verseny végéhez közeledve már látszott a társaságon, hogy napok óta ébren vannak a sok napja tartó ébrenlét nyoma, de nem adták fel, az utolsó pillanatig szereltek, hogy alkotásukat bemutathassák. Hosszasan lehetne még részleteket mesélni, de beszéljenek inkább az itt látható képek. Ha a családban van érdeklődő, lassan kezdhet készülődni, mi addig halkan visszaszámlálunk a következő küldetésig.
Fotó: Kováts Dániel és www.magyarokamarson.hu
