Audrey Hepburn alakot váltott

A Missioni szerint kemény telünk lesz, legalább négy réteget vegyünk magunkra. Dsquared2 kollekcióját az őrült éjszakák utáni reggelek és Audrey Hepburn filmjei ihlették. A Milánói Divathét alapján idén viselhetünk estélyit katonai zubbonnyal.

cikk-tipus-oltozo-left

 

Az idei őszi-téli kollekciók bemutatói már az év elején lezajlottak Milánóban, de praktikusabbnak tartom azokat most, a szezonban elemezni. Semmi kedvem a krízist emlegetni állandóan, de valami magyarázatot találnunk kell arra, hogy a divatházak elsődleges szempontja az eladhatóság. Milánóban sincs ez másképp, az idei bemutatókat látva nem esünk hanyatt a kreativitástól, a merészségtől, az újításoktól. A kollekciók inkább hétköznapiak, visszafogottabbak a megszokotthoz képest. De legalább így a színek, formák  stílusok közelebb kerültek a hétköznapi utcai viselethez. Milánóban is sokan behódoltak a 80-as évek sikerének, de akad azért egy-két kiemelkedő kollekció, amelyik nem áldozta fel saját stílusjegyeit a tömegdivatért.
 

A Missoni szerint kemény lesz a tél

milano-missoniÚgy tűnik, Angela Missoninak azt súgták az időjósok, hogy kemény telünk lesz, rendesen fel kell öltöznünk. Ezért bemutatóján  akár négy-öt réteget is egymásra tesz, valamint hatalmas sálakba, sapkákba burkolja modelljeit. Kollekciója egyedi, mint mindig, formákban, stílusban és színkombinációkban egyaránt. A barokkos hangulatot, és az őszi természet színeit használja, barnákat, kávészínt, szürkét, márványt, és egy kis kéket. Hatalmas levelek, vagy hálószerű ruhák jelennek neg. A minőség és következetesség sajátos látásmóddal teszi érdekessé a kollekciót.

A Dsquared2 bemutatóján a lányok gyakran Starbucks pohárral a kezükben vonultak. Mit akar ez jelenteni a reklámon kívül? Egy őrült este utáni reggelt, vagy a Reggeli a Tiffany-nál modern változatát? A bemutatón egyébként nem is a tervezés annyira különleges, mint inkább a styling, ahogyan a ruhadarabokat egymással variálták. Az elegancia és a grunge, a régi és az új keverése mesteri leckét ad nekünk, hogy mi mindent tudunk kihozni dzsekikből, nadrágokból, ingekből, pulóverekből. Az estélyi ruha egy keki katonai kabáttal pont olyan jól mutat, mint a  vastag kardigán és a mini farmerszoknya legginggel. A dzsekik rövidek és szűkek, a nadrágok főleg bővebbek, lógnak, alul pedig fel vannak tűrve. A megjelenés koronája pedig a rasztafári sapka, amellyel talán szintén Audrey Hepburn imidzsét gondolták újra. 
 

A Belga mindent átalakít

milano-burberryA józan ész szerencsére eltávolította Christopher Bailey-t, hogy a kollégáihoz hasonlóan ő is a nyolcvanas éveket kövesse. A Burberry Prosum praktikus és hordható kollekciót mutatott be.  Bő vonalú kabátokat és ballonokat,  vagy férfias stílusban, kekis- szürkés árnyalatú velúrból, vagy szűkebb változatban tweedből, fekete-fehérben. A 3/4- es kabátok bőrből készültek, vagy hosszú, kötött kardigánokat láttunk, amelyek ártatlan ruhácskákat rejtenek. A ruhák átlátszó, vékony anyagokból készülnek, magas derékkal, minimalista stílusban, fehérben, padlizsánban. Az ilyen eltérő vastagságú anyagok összerakása erős kontrasztokat eredményez. Feltűnik a skótszoknya is a kollekcióban. Mindezeket harisnyákkal és bokacsizmákkal egészíti ki.

A Jil Sander márka tervezője, Raf Simons - a Belga, ahogyan sokan nevezik - az érinthetetlen tehetségek kategóriájába tartozik már néhány éve, a nemzetközi sajtó az egekbe dicséri. Nem is alaptalanul, hiszen bár nehéz feledni az alapító tervezőnő stílusát, Raf a márkát teljesen átváltoztatta. Most két részre osztotta a kollekciót, amelyben egyfelől Jil Sander féle  minimalista kabátokkal és ruhákkal, egyszerű, tiszta vonalakkal, nemes anyagokkal, magas nyakú, rövid ujjú, semleges színű kötött ruhákkal  rukkolt elő, nyers, szürke, barnás színekben, amelynek meglepő ellentétjei voltak az élénk, lapos pink, sárga, narancs cipők. A bemutató második felében  szoborszerűen megalkotott, tökéletesen megszerkesztett, aszimmetrikus formákból álló, hullámos vonalakkal díszített kabátok és ruhák jöttek elő.

 

A Milánói Divathét beszámolójának második részében azt mutatjuk be, hogyan képzeli a Dolce & Gabbana a negyvenes éveket, kik azok a gladiátornők, akiknek a Prada alkot, és milyen is az öntudatos Gucci-nő. 

 

cikk-tipus-linkek

Pilóták és romlott szüzek – Párizsi Divathét 2.

A Párizsi Divathét sztárjait a valóság érdekli a legkevésbé, inkább álmukban terveznek.

Extra hosszú lábakat terveztek – Párizsi Divathét 1.
Balmain tovább nyújtotta a női lábakat csőnadrágjaival, John Galliano pedig a negyvenes években járt...

Bőrharisnyás nők a New York-i kifutókon
Anna Sui ruhái kislányosak és szexisek, Diane Von Furstenberg divatikonja a vad, bőrharisnyás nő. New York-ban színes az ősz.

 

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek