Didergő királylányok a divat oltárán (x)

2010. február 1., hétfő 19:22

hippsy-leadEgészségünkre sok minden hatással van. Többek között a divat is, mely egy olyan jelenség, ami a fejünk felett dönt arról, hogy mit és hogyan viselhetünk. Persze, csak ha hagyjuk.

cikk-tipus-x


Mit tudunk a felfázásról?

Egy dolgot biztosan: nagyon sok nőt érint világszerte. Nem véletlen, hogy állandó témát szolgáltat a szebbik nem körében.

Ugyanis kortól függetlenül csap le, ha nem fordítunk magunkra kellő figyelmet. Sokan az öltözködésre vagy még inkább annak hiányosságaira fogják a tünetek megjelenését, ám ez csak féligazság mindaddig, amíg nem vizsgáljuk szélesebb összefüggéseiben a kérdést.

hippsy1

A tények ugyanis azt igazolják, hogy a felfázás bizonyos baktériumok kóros elszaporodása esetén alakul ki. Ennek így önmagában még nem sok köze van a lenge öltözékekhez. Annak viszont már annál több, hogy ezek a baktériumok akkor burjánzanak el, ha megfelelő táptalajt találnak a tivornyázáshoz. A lehűlt deréktájék pedig pont ilyen, hiszen azon a részen jelentősen meggyengül a szervezet védekező képessége.

Tehát nagyobb eséllyel betegszik meg az, aki a divatot előtérbe helyezi saját egészségével szemben, és metsző hidegben is kivillantja a derekát.

Szerencsére van megoldás.

A megelőzésről néhány szóban

Azért is érdemes minél korábban odafigyelni a tudatos öltözködésre, mert a felfázásnak sajnos megvan az a negatív tulajdonsága, hogy olyan, mint a nem kívánt vendég: hívás nélkül is visszatér.

S minél gyakrabban üti fel a fejét, annál több galibát okozhat. Ha tehát gondolunk egy kicsit a jövőnkre, a megelőzést választjuk.

hippsy2

Ehhez nem kell lemondanunk kedvenc ruhadarabjainkról, legyen szó akár a csípőnadrágról, akár egy-egy rövidebb felsőről vagy kabátról. A divatot ugyanis nem szükséges kiiktatnunk a ruhatárunkból ahhoz, hogy egészségesek maradhassunk.

Bizonyára mindannyian ismerünk egy-két módot derekunk megóvására, ám most egy rendhagyó és új megoldásra fókuszálnék a bodyk, atléták és kombinék rengetegében.

Képzelj el egy ötletes kiegészítőt, mely egyszerű mégis hiánypótló, trendi mégis kényelmes, színes mégis diszkréten megbújik, ha öltözéked vagy kedved éppen úgy kívánja.

hippsy3A derékmelegítő rövid története

Alig néhány éve csak, hogy hippsy néven megjelent az első derékmelegítő a magyar piacon, de már a kezdetektől fogva töretlen népszerűségnek örvend.

Ennek oka a hiánypótló mivoltára vezethető vissza: a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a legtöbb nő már régóta keresett egy praktikus választ a fázós derék problémájára.

Az pedig, hogy ezen felül kényelmes, természetes anyagból készül (95% pamut), és jelenleg 22 divatos színben kapható, csak tovább növeli iránta az érdeklődést.

A visszajelzések pedig azt igazolják, hogy egyre többünknek segít abban, hogy megelőzzük a nemkívánatos betegségeket.

Az egész családnak

Tévedés azt hinni, hogy csak a nők szeretik ha „biztonságban" van a deréktájékuk. Ugyanis a vese és a hát alsó szakasza az uraknál is érzékeny, és ha nem vigyáznak rá, bizony könnyen kifázhat.

A gyerekeknek szintén hasznos a derékmelegítő, hiszen az izgő-mozgó apróságokat akkor is megóvja a felfázástól, ha játék közben elmozdulnak rajtuk a ruhadarabok, s csupaszon marad a derekuk.

hippsy4A színek szerepe

De azzal vajon tisztában vagyunk-e, hogy azok a színek, melyeket viselünk, milyen hatással vannak ránk a mindennapokban?

A piros például tettvágyat, izgalmat, hódításvágyat, bátorságot vált ki. Ha ötletteremtésre, dinamizmusra, teljesítőképességre van szükséged, vagy melegségre vágysz, a vörös szín segít.

A zöld egyszerre frissítő és nyugtató hatású. Harmóniakeltő, összhangot teremt a test és a lélek között, csökkenti az ingerültséget, a fáradtságot, ellazít, biztosítja a pihenést, az erőgyűjtést, a regenerálódást.

A narancssárga segíti a pozitív energiák áramlását. Nyíltságot, örömöt, boldogságot sugároz.

hippsy5Ha a kéket választod, csökkentheted a stresszt, a vérnyomást, javíthatod általa a kommunikációs készséget. Frissítő és bizalomkeltő hatású.

Igazából minden szín jelentéstartalommal bír. Ha megfigyeljük, hogy reggel milyen a hangulatunk, azt is látni fogjuk, hogy ez mennyire befolyásolja aznapi öltözékünket. Ha mondjuk ballábbal ébredünk, szinte biztos, hogy a sötét színeket fogjuk előnyben részesíteni.

Egy-egy színes kiegészítővel viszont tudatosan is képesek lehetünk egyensúlyt teremteni önmagunkban.

Legnagyobb kincsünk: az egészség

Közhely vagy sem, nagy igazság rejlik abban a mondásban, hogy az egészséget nem lehet megvásárolni. Ezért érdemes fokozott figyelmet fordítani a megelőzésre, s olyan módszereket alkalmazni, melyek természetesen, rugalmasan, és mindenféle görcsös erőlködés nélkül simulnak bele mindennapjainkba.

 

További infók: www.derekdolog.hu

 

cikk-tipus-kulsolink

felfázás
• derékmelegítő
• 22 divatos színben
a gyerekeknek

Kommentek

  • 2010.02.05 22:29:27tity

    Mi 3an vagyunk tesók, és egyik nővérkémtől egy hippsyt kaptam szülinapomra, bazijó:) utána bevásároltunk az egész családnak.

Blogok, amiket olvasunk

Lelki segítség Pszi-fóbia

Akkor menjünk pszichológushoz, ha úgy érezzük, megrekedtünk. Hogy ez az érzés kinél milyen súlyú probléma kapcsán merül fel, abban hatalmas különbségek lehetnek.

Jó kaja Malacpecsenye gerebengombával

Azoknak ajánlom, akik időnként kirúghatnak a hámból és kedvelik a ropogósra sült malacbőrt. Persze meg lehet találni azt a diétát is, amibe ez remekül beleillik, hiszen szénhidrát gyakorlatilag nincs benne.

Borboy Apák és fiókák – fehérben

Junibor harmadszor. Mint mindig, most is jó buli volt, az eső szitált, de a fanokat ez sem riasztotta el. A helyszín a szokásos: Rókusfalvy Pál adta a teraszát (jól zárt a teteje). Mindössze két órám volt, így aztán nem törekedtem teljességre: célirányosan kóstoltam, főleg fehéreket.

Barcelona blog Iskola, óvoda, első benyomások

Péntek este pityeredett el, hogy neki sosem lesz barátja, a régieket pedig elveszíti, és el fog felejteni spanyolul, és nem fogja tudni, hogy a régi osztártársai a hatodik után hová kerülnek. A tanárnéni is mesélte, hogy egy kívánságot kellett írni mindenkinek a jövőt illetően, és ő azt kívánta, hogy bárcsak lenne barátja.

Bikemag Critical Fest a Fonóban

Bringás napra kerül sor 2010. szeptember 11-én a Fonó Budai Zeneházban. A kerékpáros programok 17 órakor kezdődnek, 20 órától koncertekre is sor kerül.

Urbanista Kinek állíthat emléket a falfestmény a Városmajorban? FRISSÍTVE!!

Mint Kefe e-mailben és többen kommentekben is jeleztétek, Kollega Tarsoly Tamásról van szó, aki két hónapja hunyt el repülőgép-balesetben. A Facebook oldalán az a kép is fenn van, amelyről a falfestmény készült. Béke poraira!

Munkakerülő játékok Én kicsi várvédőm

A Protectors sorozat valaha az egyik legjobb tower defense játéknak számított, de a harmadik résszel kifulladt a széria, és bár nekem tetszett a négyes, ti azt is lepontoztátok. Talán a Little Protectors jobban elnyeri a tetszésetek, ezzel újult meg most a sorozat.

Hétköznapi ínyenc Thai rák-curry

Egy újabb nagyon gyors és könnyen elkészíthető curryval jelentkeznék, és egyből egy kis pontosításba is belekezdenék. Gyorsan elkészíthető ha már minden alapanyag, felhasználásra készen előttünk áll! A rák pucolása több időt vesz el, mint az egész étel elkészítése de szerintem megéri ezt a fáradtságot.

Somnium Pánik

Ha most buknánk le, az lenne a legrosszabb- ugyanúgy, ahogy tavaly ilyenkor az lett volna a legrosszabb- és méghozzá azért, mert én magam sem tudnám megmagyarázni, hogy miért vagyok vele.

Pehely Andi 7. hete nincs súlyváltozás

A saját főzés-fogyókúrázás-sport projektből meg lehet élni? - nagyon jó kérdés!!! hát ebből sárga csekket még én sem tudok fizetni, viszont kevesebb gyógyszerrel is beérem-sőt, és az is igaz, hogy a kedvező fizikai energiaváltozások hatnak a lelkire is, de meddig?

Napló étkeinkről Cukorbetegeknek: zsírszegény diéta!

Nem vagyok dietetikus, nem vagyok orvos, nem vagyok szakember. Csak egy anya, aki naponta szembesül a cukorbetegséggel, a lisztérzékenységgel, és a tej okozta problémákkal.
Ajánlok blogbejegyzést

Legfrissebb kommentek

C-Travel ajánlatok

  • Török rivéra ősz elején
    Török rivéra ősz elején Kellemes a víz, lágy a napsütés még ilyenkor is a tengerparton. Pihenjen Törökországban 55.900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Szállásajánlatok
    Szállásajánlatok Kiemeltük akciós külföldi és belföldi ajánlatainkat. Kérjen ajánlatot online és az ajánlat 24 órán belül megérkezik Önhöz!
  • Őszi pihenés
    Őszi pihenés Elmúlt a nyár, de őszi ajánlatainknak nehéz ellenállni - borkóstoló, wellness, kirándulás.