Büdös, de bírja a balkont

virag-fokuszCibálja a szél, veri az eső, perzseli a nap – utóbbit a ládákba ültett balkonnövények közül jól tűri a kukacvirág vagy a büdöske – az osztrákoktól megirigyelt muskátli már kevésbé.
A kertészmérnök intelmei locsolásról, hőgutáról, a megfelelő földkeverékekről, a viharos szél veszélyeiről és olyan trükkökről, mint a hidroedény.


Az enyém is szárad, satnyul. Májusban még gyönyörű volt, elégedetten néztem föl az utcáról, futott szépen, és tele volt rózsaszín, piros, lila virágokkal. Most csupa elvirágzott ág. Ahogy hallgatom Komiszár Lajos kertészmérnököt, kezdem érteni, hogy eleve nem jól választottam.

Persze az Alpok lábánál kedvezőbb a klíma. Ott tényleg vannak színpompás muskátlifüggönyök, meg náluk a muskátlizás régi hagyomány, a szép erkélyeket az önkormányzat is támogatja. A futómuskátli immár nálunk is uralkodó, pedig – mint mondja – emellett számtalan más, akár szebb és szívósabb balkonnövény is létezik. És sorolja:

virag-kukac

 

Aki hajlamos elfeledkezni a locsolásról, válassza a napfényt kedvelő, szárazságot jól tűrő porcsinrózsát (kukacvirág).

 

 

 

 

virag-budoske

 

A bársonyvirág (büdöske) a napfényes helyet kedveli, közepes vízigényű, és gyengébb minőségű talajban is jól fejlődik.

 

 

 

 

virag-begonia

 

A begónia virág nélkül, pusztán vöröses leveivel is feldobhatja a balkonokat, és jól bírja a tűző napot is.

 

 

 

 

virag-muskatli

 

Hirtelenjében el is gondolkodom, hogy a hervadó muskátlimat kicserélhetném begóniára, azt most olcsón árulják. Mert a ládáim mérete – figyelek: legalább 20–25 cm széles, 60–120 cm hosszú legyen, így a virágok több gyökeret tudnak növeszteni – megfelelő.  De ekkora ládába is csak öt darab közepes növekedésű növényt helyezzünk! (Én mindig többet rakok bele, összsúfolom őket, íme az eredmény.)

 

További jó tanács:

A felmelegedés elkerülése végett dupla falú cserépbe vagy hidroedénybe (ez a vízutánpótlást is biztosítja) ültessük a virágokat, emellett célszerű a ládát fával beborítani, vagy helyezzünk hungarocellt a belső felére.

Jó minőségű balkonföldkeveréket válasszunk, esetleg olyat, amelyben tőzeg vagy kókuszrost van, mert ez levegős szerkezetű, jó víztartó, jól tűri az öntözést.


Tehát nem elég begóniákat vásárolnom, kell hozzá hidroedény is, mert hungarocelles béleléssel nem fogok vacakolni. Ám a megfelelő láda és föld kiválasztása még nem minden, az ültetés után életben kell tartani a növényeket, és ezúttal nincs mese: erre mindenki képes. Vagy mégsem?

Sorolom a kertészmérnök intelmeit

Az öntözésnél két dologra kell figyelni: amint a föld kiszikkad, adjunk neki vizet, de vigyázat, mind a túl kevés, mind a túl sok víz ártalmas lehet!

Itt jön képbe a ládák alá helyezett tálca (ez a járókelőket és az épületeket is védi a lecsöpögő öntözővíztől), amely elvezeti a felesleges vizet.

A legtöbb balkonnövénynek sok tápanyagra van szüksége. Válasszunk speciális oldatot, és adagoljuk ezeket a csomagoláson feltüntetett útmutató szerint.

Kertész szakértőnk a viharos szélre is figyelmeztet: az a legjobb, ha lehorgonyozzuk a tartóedényt.

Az nálam rendben van, a körbeölelő vasakat méretre, szakember csinálta. De mielőtt kihajítanám meglévő virágjaim, teszek még egy kört, holnap veszek tápoldatot…

 

Ha ez a cikk hasznos volt, ezekre is nézz rá:

A hőség a növényeknek is betesz, és hozzánk hasonlóan nekik sem a légkondi az ideális megoldás » A növény is kaphat hőgutát

Visszafogott színek, változatos, könnyed formák jellemzik a nyári virágtrendet » Virágtrend: kapor és flamingó

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek