„Bícselés” Budapesten – „Fecské(be)n”

fecske-narancsleA Császár-Komjádi Uszoda a hetvenes évek óta elég sok fecskét láthatott, és bár az a Fecske, ahol mi fröccsöztünk, nem a vastag csíkos, nylonféle, az elején komolyan úgy tűnt, hogy még néhány lépcsőfok, és egy balatoni vállalati üdülő férfiláb-szépségversenyébe csöppenünk. Enteriőrösünk éles bevetésen a Fecske Teraszon.

A Komjádi uszoda 1976-ban épült, érdemes építészetileg is szemügyre venni – full hetvenes évek. Amikor az utcáról induló lépcsőről megérkezik az ember az alsó teraszszintre, hirtelen azt gondolhatja, hogy 1978-at írunk – ezt az épített környezet is erősíti –, és épp belecsöppentünk egy balatoni vállalati üdülő férfiláb-szépségversenyének előkészületeibe.

fecske-sakkAz első látványosság az imént említett üdülőkből ismert óriássakk és a remek piktogramgyűjtemény, amely segít eligazodni a kedves vendégnek, mit hol talál. Az alsó terasz többi részén csocsó és pingpongasztal is van, azt érezzük, hogy valami bringásfutár-találkozóhelyen vagyunk.

Ez azonban egyből elszáll, amikor felérünk a fenti teraszra, ahonnan szépen rálátni a Margit-szigetre, a régi Császár fürdő klasszicista homlokzatára és az uszoda külső, este égszínkékre bevilágított medencéire. Szuper, mert napközben az uszodából egy szál fecskében, bikiniben fel lehet csattani egy hideg lime-os limonádéra vagy egy könnyű ebédre, mert konyha is van – nem is rossz!

Érdemes elmélyedni az ülőalkalmatosságokban. Nagyrészt a recycling a fő vonal, de érdekes, hogy a környezet miatt még sincs olyan érzése az embernek, hogy egyetemi klubban van. A sok szék és asztal kiszuperált bringaalkatrészekből készült, és meglepően kényelmes. Némelyiken még a pumpa is rajta van.

fecske-szekVan régi versenysílécekből összerakott szék is. Aki még lazább estét akar, talál földön fetrengős, párnás, punnyadós sarkot, egy kis füvesített résszel, de van nyugágyas, napernyős, homokos „bícsplacc” is. A régi „Női napozó” felirat és a pult mögött kirakott, vicces műugrógyakorlat-sort bemutató grafikák azért emlékeztetnek arra, hogy egy uszodában vagyunk.

A világítást is egyszerűen oldották meg: csomó színes égővel, ponyvával borított lampionszerű cuccokkal.

Eklektikus az egész enteriőr, az építészeti környezet is, de megoldották a legnehezebb feladatot: a sokféleségből sikerült hangulatos egészet gyúrni. Ez a hely tökéletes példa arra, hogy egészen olcsó anyagokból, jól kiválasztott helyszínnel és frappáns ötletekkel cool helyet lehet csinálni. Olyan nagyon budapesti az egész:

 

arrow_orangeeklektikus, de jól összegyúrt enteriőr;

arrow_orangecsocsó, pinpongasztal és egy óriássakk;

arrow_orangeremek kilátás, napközben a medencéből is felcsattanhatsz egy limonádéra;

arrow_orangea konyha is bejött.

 

fecske-napozo fecske-terasz

Oszd meg másokkal is!
Mustra