Akit a rák tett nemtelenné

bajuszModellem rák miatt elvesztette az egyik mellét, és megkopaszodott a kemoterápia során, mégis sugárzik a nőiessége - állította Marjai Judit, akivel a Divatblogok éjszakáján beszélgettünk. A fotós az androgün témát dolgozta fel sorozatában, amelyben nemtelennek látszó emo fiúk is szerepelnek.

article-type-interju


Az első alkalommal megrendezett Divatblogok Éjszakáján az offline rendezvények egyikén, a Werk Akadémia Wo/Man elnevezésű, andogün tematikát megjelenítő buliján jártunk. Az eseményről szóló beszámolónkban az akadémisták kifejtették, olyan korszakot élünk, amikor is az egységesítő trend “közös alomba” tereli  embereket, akik ott  nem kényszerülnek arra, hogy meghatározzák, melyik nem táborába tartoznak inkább.

elveszett-paradicsom

Az esemény részeként az első évfolyamos hallgatók unisex ruhákba öltöztek, a lányok bajuszt, a fiúk sminket kaptak, Csömör Boglárka divattervező pedig bemutatta az andogün  kollekcióját - a férfi és női modelljeit ugyanúgy öltöztette fel. Szintén a Wo/Man programjának a részeként Marjai Judit fotósorozatát állították ki az iskola falain, amelyben a fotós a nemtelenség témáját dolgozta fel sajátosan. Az eseményen egyébként ő maga is bajuszt viselt.

A  büféasztal fölött elhelyzetett kép egy kopasz, félmellű nőt ábrázolt, amelyről bővebben is megkérdeztük Marjai Juditot.

“Egy három gyerekes anyukát fotóztam le, akit ismertem korábbról, egykor modell volt, 1988-ban a Playboyban szerepelt. Rosszindulatú daganat miatt elvesztette az egyik mellét, és megkopaszodott a kemoterápia miatt”- magyarázta a fotós, aki arra a kérdésre, hogyan beszélte rá az ismerősét erre a fotózásra, csak ennyit válaszolt: “komoly pszichológiai tréning volt.” A modell, akinek a nevét a fotós nem szerette volna elárulni, ugyanazokon a lelki stációkon ment keresztül, mint a legtöbb emlőrákos. “Óriási dráma egy nő életében, ha elveszíti a másodlagos nemi jellegét, és a nőiessége még ott is csorbát szenved, hogy a terápia során a haját is elveszíti. A modellem is úgy érezte, ezzel megszűnt nőnek lenni. Én viszont úgy gondolom, hogy ha egy nőtől a külsőségeket elveszik, akkor is nő marad. Szerintem ebből a modellből sugárzik a nőiesség a képen.” Marjai Judit hozzátette, az asszony jól reagált a kemoterápiás kezelésre, egy ideje tünetmentesen él.

A külsőségeit elveszítő nő képét a sorozatban egy olyan fiúcsapat követi, akik a férfias jegyeket elutasítják.

parkak

“A moirákat, vagyis a végzet irányítóit, az emberi élet fonalát szövő, majd azt az élet végén  azt elvágó három istennőt szerettem volna megjeleníteni. Csakhogy nem idős nők, hanem fiatal fiúk képében. Az emós kultúra érdekelt, mert olyan fiúkat kerestem, akik nem szeretnének se férfinak, se nőnek látszani”- mondta Marjai Judit, aki honlapokon és blogokban kereste a megfelelő modellt. “A napiszar.com-on találtam rá a költő és zenész Kenny-re, a vidéki emós fiúra. Azért keltette fel az érdeklődésem, mert őt szidták a kommentelők a leghevesebben, nagy indulatokat váltott ki, ugyanakkor nagy rajongótábora is volt. A másik, fekete hajú emós fiút is rajta keresztül találtam meg, együtt utaztak Budapestre, hogy lefotóztam őket a sorozatomba.”

A fotósorozathoz nem szorosan kapcsolódik az utolsó montázs, amelyben az emós moirák  egy üveggömbben jelennek meg, és ezt tartja a kezében Bacsó Péter, az idén márciusban elhunyt filmrendező. Ennek a képnek is személyes története van.

bacso-gombbel

“A 40. Magyar Filmszemlére készültem a fotóimmal, és akkor már tudtam, hogy Bacsó Péter nagyon beteg. Azzal kerestem meg, hogy szeretném az élet fonalait szövő moirákkal    lefotózni, és az idős istennők ebben az esetben fiatal, emós fiúk lesznek. Juditka, ugye maga nem csinál bohócot belőlem?- kérdezett vissza, majd beleegyezett, hogy dolgozzunk együtt. A lakásán készítettük el a képet, nagyon rosszul volt, de amikor exponáltam, kinyílt, és felemelkedett, mint egy virág. Erre a képre vagyok a legbüszkébb az összes fotóm közül.”

Marjai Judit véletlen egybeesésnek tartja, hogy a Werk tematikája és az övé megegyezett. “A fotótémáimban nem a trendeket tartom szem előtt, hanem hogy engem mi érdekel.” A fotós elmondta, a szórakoztató médiából és a bulvársajtóból kiábrándult, ezért választotta a következő témájának a “bulvárvilág angyalait, akiknek szárnyat adott a nyilvánosság.” Ezt a sorozatot nemrég kezdte el fotózni, ő maga pedig úgy döntött, a leszálló ágban visszavonul, és nem nyilatkozik magáról többet.

 

cikk-tipus-linkek

A Divatblogok Éjszakája rendezvényről szóló beszámolónk itt olvasható.

A hippi korszak összemosta a nemeket egy nagy orgiába - emlékezett vissza a nagy androgün korszakokra Lakatos Márk stylist a Divatblogok éjszakáján, ahol is azt igyekezték bebizonyítani a divatiparosok, és köztük a 85/15 százalékban férfi Réz András, hogy nem fontos különválasztani a férfi és a női nemet. Úgy tartják, az emberek nem merik vállalni, hogy minek érzik magukat.

Oszd meg másokkal is!
Mustra