Zanza!

tombor_mA divatot azért szeretem, mert lehetőséget ad arra, hogy rengeteg gyönyörű nőt fotózhassak kedvemre – mondta interjúnkban Tombor Zoltán divatfotós, aki hat éve költözött el Magyarországról mindenféle ismeretség és B-terv nélkül, hogy a nemzetközi divatszakmában keresse meg a helyét. A fotográfus most Miamiban dolgozik, és az a terve, hogy pár évre Amerikában marad.

Tombor Zoltánnal szokatlan módon, két fordulóban interjúztunk. Még Rómában kezdtük el a Peroni sajtóútjának a végén, a reptér felé tartó buszon, majd miután a divatfotós egy budapesti villámlátogatás után Miamiban folytatta a munkáját, végül emailben fejeztük be.


A világhírű fotósok közül Helmut Newton és Irving Penn is példaképeid közé tartozik. Ha az ő nyomdokaikba szeretnél lépni, akkor miért éppen Milánóban folytattad a pályádat, és nem New Yorkban, amikor 2004-ben elköltöztél Magyarországról?

2003-ban döntöttem el, hogy elköltözöm otthonról, és megpróbálok bemutatkozni a nemzetközi piacon. Amerika nagy falat lett volna elsőre, így maradt a három európai divatnagyváros közül Milánó – Párizs és London után. Az olasz mentalitás és divat is közelebb áll hozzám, és a képeim is jobban eladhatók itt, mint a francia, vagy akár az angol piacon.

Tombor Zoltán
1973-ban született Budapesten. Nővére Tombor Sarolta sminkmester, az unokatesvére Hajas László mesterfodrász, és a szülőknek is köze van a divatszakmához oly módon, hogy a textilszakmában dolgoztak. Tombor húsz évesen kezdett el fotózással foglalkozni, eleinte divatbemutatókat fotózott, majd divatanyagokat. A 2000-es évekig már folyamatos megbízásai voltak a nagyobb hazai magazinoktól, reklámügynökségeknek, tervezőknek és lemezkiadóknak is dolgozott állandó csapatával: a nővérével és Snoopy (Tüzes Tamás) fodrásszal. 2003-ban, egy motorbaleset utáni lábadozás alatt döntötte el, hogy elköltözik Magyarországról, mert fejlődni szeretett volna a szakmájában. Az első Milánóban töltött év alatt nem kapott színvonalas megbízást, idővel azonban megismerték a munkáját és nevét, mostanra már számos magazinnak dolgozik, és az a terve, hogy modell menyasszonyával együtt Amerikába költöznek egy időre, ott folytatják a pályájukat.

Melyek azok a stíluselemek, amelyekből látszik, hogy a képeid inkább az olasz mentalitáshoz állnak közel?

Az olasz ember nyitottabb és barátságosabb, mint párizsi barátja, és ez a kezdetekben nagyon fontos volt. A képeim általában színesek, mindig nőközpontúak, szexisek és kissé kihívóak. Az olasz férfiak imádjak a nőket, és ez megmutatkozik az életük minden területén, ezért az olasz piac tűnt a legjobb választásnak.

t_bill

Néhány interjúdban beszéltél arról, hogy egy 2003-ban történt, súlyos motorbalesetet követően gondoltad végig az addigi pályádat, és döntöttél arról, hogy elköltözöl itthonról. Miért? Mit láttál, honnan hova jutottál?

Kezdetben azt gondoltam, hogy a siker záloga a sok szorgalom és munka, és hogy minél több megrendelésre teszek szert, annál jobb fotográfus leszek. Csak később jöttem rá, hogy a rengeteg elpazarolt idő és energia a minőség rovásara ment. Sokszor már teher volt a munkám.

Volt B-terved arra az esetre, ha mégsem érnél révbe Milánóban? Visszajöttél volna?

Éppen azért nem volt B-tervem, hogy ne mehessek haza fél év múlva, mondván hogy nem vált valóra az álmom. Otthon bezártam a műtermem, és eladtam a lakásomat is, így a szeretteimen kívül más nem vonzott Budapestre.

A kétezres évek óta megváltozott itthon a divatszakma. Nem lehet, hogy ha vársz néhány évet, akkor itthon is több szakmai kihívásod lett volna?

Úgy látom, hogy még éppen jókor jöttem el hazulról. Ma még nehezebb érvényesülni, egyre szűkülnek a lehetőségek a mi szakmánkban is.

Ezt kifejtenéd bővebben? Milyennek látod a hazai divatszakmát?

Véleményem szerint Magyarországon nincs divatszakma, és azt látom, hogy nem is lesz egyhamar nemzetközi szinten említésre méltó divatéletünk. A nagy tervezők mind olyan országból jönnek, ahol a divat központi szerepet tölt be az emberek életében legalább száz esztendeje. Behozni az ötvenéves lemaradásunkat nem könnyű. A divat luxus, és otthon kevés pénzből készül a fashion, igen kevés érdeklődőnek.

t_os1

Értem, akkor térjünk rá Milánóra. Mi hatott a szemléletedre a legjobban az első, olaszországi évek alatt?

Olaszországban a művészembert megbecsülik, adnak a szavára. Más az általános szemlélet a szellemi munkát végző embereket illetően. Sok kortárs fotográfus munkájával találkozik az ember nap mint nap, rengeteg a kiállítás, és a rendelkezésre álló képes irodalom. Sokat tanultam olasz barátaimtól, hogy hogyan lehet egyszerre rendszeresen enni es dolgozni, valamint arról is, hogy hogyan épül fel a divatgépezet,a tervezőtől a vásárlóig.

Érdekel a divat, vagy inkább csak a divatgépezet?

A divat különösebben nem érdekel. Nem tudok megbolondulni egy-egy ultracool darabért.
A divatot inkább azért szeretem, mert lehetőséget ad arra, hogy rengeteg gyönyörű nőt fotózhassak kedvemre.

A modellideálod és nőideálod megegyezik?

A szerelmem hála Istennek gömbölyű, és remélem az is marad. Fotózni viszont vékony, nyúlánk, csontos arcú lányokat szeretek.

Dolgoztál már nemzetközi hírű modellekkel?

Ebergényi Rékával és Mihalik Enikővel is.

Kedves, hogy magyar lányokat említettél. Milyen volt velük dolgozni?

Réka az igazi álomnő, tökéletes teste van, szuperszexi, és minden apró rezdülése tudatos a munka alatt. Rengeteg nagy kampány fűződik a nevéhez. Enikő pedig az egyik legfelkapottabb lány a világon. Jelenleg az első tíz szupermodell egyike már több mint két éve. Nincs olyan helyzet vagy feladat a stúdióban, amit ne oldana meg azonnal zsigerből. Imádom a manócska arcát.

Ha leginkább divatfotókat készítesz, akkor sok női karakter kiesik nálad. Elég neked az, hogy divatmodelleket fotózol?

Nagyon boldog vagyok így, nagy részben ez jelenti nekem a fotográfiát. De van más megbízás is. Tavaly készítettem egy sorozatot hajléktalanokról, és pár hónapja dolgozom egy kiállítás anyagán is, amelyik gyilkosokról készül, így mondhatom, változatos a modelljeim palettája.

t_os2

Milyen szemlélettel közelítesz egy olyan témához, amikor a hajléktalanok bemutatása a cél?

Számomra a legfontosabb, hogy mit csinál a figurám. Ebből a szempontból mindegy, hogy a modellem hajléktalan, híresség vagy szupermodell. Azt próbálom lefotografálni, ami kettőnk közt történik: ott és akkor.

Akkor a gyilkosokról szóló sorozat készítése még érdekesebb. Lehet empátiát érezni munka közben egy gyilkossal? Fontos neked egyáltalán, hogy kedveld azt, akit fotózol?

Az első alkalommal, amikor bezárult mögöttünk a zárka ajtaja, és édeskettesben maradtunk a „modellemmel", elgondolkoztam, hogy milyen lehet hosszú évekig abban a kicsi szobában élni. Utólag úgy érzem, hogy a nyomasztó környezet meg inkább motivált a munkámban, és a félelem jó hatással volt a végeredményre. Sokszor segít, ha a szereplővel jó a viszonyom, de lehet jó képet csinálni olyasvalakiről is, akit nem ismerünk vagy kedvelünk különösebben.

Az utóbbi időben melyik fotózásodon érezted magad a legjobban?

Tavaly nyáron fotóztam Magyarországon, olasz stábbal a Grazia magazinnak az Etyek melletti Kálvária dombon. Cigány táncosok és muzsikusok voltak a statiszták a divatanyagunkban, autentikus roma népviseletben. Este 7 óra volt, az utolsó kép: nagy tüzet gyújtottunk és ők elkezdtek énekelni. Az asszonyok táncoltak, és mi, nézők sírtunk a gyönyörűségtől. Ez volt életem eddigi legmegindítóbb pillanata munka közben.

Ezeket a pillanatokat is le szoktad fotózni? Fontos számodra, hogy megmaradjanak neked képek formájában?

Igen, gyűjtögetem a fontos pillanatokat az életemből.

Úgy tudom, ebben az időszakban Miamiban dolgozol. Mi a megbízás?

Két hónapra letáboroztunk Amerikában, nagyrészben nyári editorialokat fotózunk magazinok részére, és katalógusokat olasz megrendelőknek.

Ha lenne lehetőséged arra, hogy huzamosabb ideig Amerikában dolgozz, vállalnád, és élnél ott?

Amerika nagyon furcsa hely, sok dolog csodás és olyan egyszerű, sok minden pedig teljesen hiányzik az európai életünkhöz képest. Tervezem, hogy pár évre áttesszük majd a bázisunkat Milánóból a tengerentúlra.

Szerinted mi az, amitől egy divatfotós jó, azon kívül, hogy technikailag képzett?

Egy fotográfus attól jó, ami a fejében van. Az a művész, aki lelkiekben gazdag, az a választott műfajon belül is kiemelkedőt teljesít majd. Mindegy, hogy megírja, megénekli, lefesti, vagy lefotografálja.


Az illusztráció a sajtóúton, Rómában készült.
Tombor Zoltán fotói itt .

Blogmustra