Nagy alkalmazásteszt: a divatmárkák is felfedezték az okostelefonokat

Egyre több embernek van okostelefonja, amelyet persze mindenki telepakol hasznos és kevésbé hasznos alkalmazásokkal. Persze a ruházati márkák sem maradtak ki a jóból, és a rajongóknak ingyen és bérmentve biztosítják az app-okat. Ezek hol áttekinthetőek, hol nem, de tele vannak sok szép színes képpel. Sajnos Magyarországra rendelni alig lehet, és aki az árakra izgul, annak is csalódnia kell, viszont hallgathat egy kis Montell Jordant, miközben a New Yorker kínálatát nyálazza át.

Korábban már megnéztük, hogy mit is kínálnak a különböző divatmárkák honlapjai, és most megpróbáltunk utánajárni annak, hogy mit tudnak az okostelefonokra szánt alkalmazásaik azoknak, amelyeknek itthon is vannak üzleteik. Az már az első pillanatban kiderült, hogy ezt a szegmenst még nem minden cég fedezte fel, és mintha az iPhone-t jobban kedvelnék, mint azokat a készülékeket, amelyeken Android fut. Mi is az előbbin teszteltük le az app-okat. Először azokat a márkákat néztük meg, ahol a boltkörképeink során mi is sokszor járunk.

Bershka

Igen egyszerű alkalmazásról van szó, alapvetően két lehetőség közül lehet választani, megnézhetjük a kínálatot és keresgélhetünk a közelünkben található üzletek között. A termékeket több csoportba gyűjtötték össze: vannak az újonnan érkezett holmik, a Bershka, valamint a Bsk márkanév alatt futó női cuccok, a férfikollekció, valamint a kiegészítők. Persze nem olyan egyszerű eljutni egy-egy termékig, először ki kell választani, hogy kollekció vagy ruhadarabok alapján akarunk-e keresgélni, utána viszont szabad a pálya. Jó, túl sok mindent nem tudunk meg, csak azt, hogy milyen színben kapható, mi a cikkszáma és az angol elnevezése, de legalább egy darabról több kép is van más-más szögből.

Op.rendszer: iOS

Ár: ingyenes

Nyelv: angol

Rendelés: nincs

Boltkereső: Van. A tartózkodási helyünk közelében lévő boltokat mutatja meg a térképen, és a kis gombostűkre bökve még az üzletek telefonszámát is ki lehet deríteni. Ha nem szimpatizálunk a térképes megoldással, akkor távolság szerint listázza nekünk a helyeket.

H&M

Már a nyitóoldalon válogathatunk a különböző összeállítások között. Mire kíváncsi? Először megnézne pár videót a márka Youtube-csatornáján keresztül, esetleg jobban érdekli, hogy mégis milyen ruhadarabokat érdemes megvásárolni a Fashion Against AIDS kollekcióból? Csak lapozzon! A hírek menüpont alatt még több ajánlatot kapunk, és a közösségi oldalak rajongói is találnak maguknak csemegét. A különböző összeállításokban felkínált darabokból egyébként egy kívánságlistát is össze lehet állítani, és persze nagyon hálásak vagyunk azért, hogy forintban fel vannak tüntetve az árak. Jó, ezért kicsit rendezettebben is szeretnénk áttekinteni a kínálatot, ez van. Mindenesetre annak örülünk, hogy a nagy téli leárazás előtt kaptunk egy push üzenetet. A beállításoknál egyébként meg lehet adni az országot, hogy milyen mértékegységben adják meg a távolságot a boltkeresőben, és a Twitterre, valamint a Facebookra is beléphetünk.

Op.rendszer: iOS, Android

Ár: ingyenes

Nyelv: Angol

Rendelés: nincs

Boltkereső: Van. Beírhatjuk a címünket is, de az alkalmazás maga is megtalálja a közelünkben lévő üzleteket. Adott boltra kattintva pedig megtudhatjuk, hogy mi a pontos címe, meddig van nyitva, milyen áruk kaphatóak, mi a telefonszám és plusz egy érintéssel az is kiderül, hogyan juthatunk oda.

Mango

Az egyik leginformatívabb alkalmazás, és végre egy márka, amelytől Magyarországra is lehet rendelni. Az első menüpontnál ömlesztve kapjuk az újonnan érkezett cuccokat, de a második menüpontnál ruhadarabokra bontva is megtekinthetjük a kínálatot, a kezdőoldalon pedig különböző ajánlatok (új kollekció, akciós termékek) alapján válogathatunk és vannak trendtippek is  hónapokra lebontva.

Op.rendszer: iOS, Android

Ár: ingyenes

Nyelv: angol

Rendelés: Van, de ha mégsem ezt a megoldást választjuk, akkor ugyanott azt is megnézhetjük, hogy melyik üzletben lehet kapni az adott darabot. Mivel megadják a termék cikkszámát is, így nem nehéz rákérdezni az eladóknál, hogy jó tippet adott-e az alkalmazás.

Boltkereső: Van. A tartózkodási helyünk közelében lévő összes üzletet megmutatja a térképen, de azt is választhatjuk, hogy lista formájában sorolja fel a boltokat. Egy üzlet nevére kattintva kiadja a telefonszámot, amit egy mozdulattal fel is hívhatunk, illetve egy bökésre az is kiderül, hogyan juthatunk el oda.

New Yorker

Egy újabb alkalmazás, amelynél függőleges a menüsor. Meg kell mondanunk, nagyon kevesen vannak a divatcégek körül, amelyek ezt az unortodox elrendezést választják. A kínálatot almárkák szerint rendezett lookbook formájában nézhetjük meg, és sajnos sok mindent nem tudunk kideríteni egy-egy ruhadarabról, fehérneműről vagy kiegészítőről, de legalább elmenthetjük az adott fotót, vagy továbbküldhetjük e-mailben, esetleg kirakhatjuk a Facebookra. A New Yorkernek is van hírek menüpontja, sőt, mint több fiataloknak szóló márkánál zenét is lehet hallgatni az alkalmazás segítségével, ha már elegünk van azokból a zenékből, amelyeket magunk válogattunk össze. Jó, a teszt közben nem volt nehéz felismerni, hogy éppen Montell Jordan nagy slágerével, a This Is How We Do It című számmal szórakoztat minket. A rádiózás élményéhez természetesen hozzájárul az is, hogy néha reklámokat pakolnak a dalok közé. Ha másik alkalmazásba lépünk, a zene persze elhallgat.

Op.rendszer: iOS

Ár: ingyenes

Nyelv: angol

Rendelés: nincs

Boltkereső: Van. Először behoz egy üres térképet, de ha beírjuk a város nevét vagy a kis nyílhegyre bökünk, megmutatja, hogy hol vannak az üzletek. A virtuális gombostűre bökve pedig megkapjuk a pontos címet, amit e-mailben is elküldhetünk és a Facebook-oldalunkra is kirakhatunk. Juhé!

Pull&Bear

Ez a márka is az Inditex család tagja, tehát a főbb menüpontok ugyanazok, mint a Bershka esetében. Jó, itt nincs annyi kollekció, viszont van egy darab videó!

Op.rendszer: iOS

Ár: ingyenes

Nyelv: angol

Rendelés: nincs

Boltkereső: Van. Megmutatja a tartózkodási helyünk közelében lévő üzleteket egy térképen, ha pedig listázni akarjuk a boltokat, akkor távolság szerint rendezi ezeket sorrendbe. Továbbhaladva az adott hely telefonszámát is ki lehet deríteni.

Reserved

Ugyan nem Inditex márka, de itt is gondos rendben vannak szétválogatva a termékek, amelyekről első blikkre nem derül ki sok minden, de a kép sarkában lévő szívre bökve kiválogathatjuk a kedvenceinket, ha pedig a fotó középső részét érintjük meg, akkor a cikkszámra és kapható méretekre is fény derül  Kicsit elrejtve, a More menüpont alatt pedig vannak hírek, trendek, fel lehet iratkozni a hírlevére és e-mailt is lehet írni a cégnek.

Op.rendszer: iOS

Ár: ingyenes

Nyelv: angol

Rendelés: nincs

Boltkereső: Van. Először ki kell választani az országot, utána várost (Budapest, Győr, Miskolc, Pécs), majd a felkínált listából a nekünk szimpatikus üzletet. Ezek után kiderül a bolt pontos címe, és jó esetben a telefonszám is, plusz érintéssel pedig a térképen is megmutatja, hogy hol is van.

Stradivarius

A kezdés hasonló, mint a Bershkánál és a Pull&Bearnél, de itt van katalógus és lookbook menüpont is, ami tulajdonképpen egy és ugyanaz: a szokványos fehér hátteres képek helyett kicsit művésziesebben megfotózott képek vannak, és egy-egy fotóra rábökve felsorakoznak az összeállítás különböző darabjai. Ja, és ami nagyon fontos, a leárazások idején bizony árakat is feltűntettek ám a régebbi cuccoknál pirossal áthúzva, ami bizonyára azt jelenti, hogy ennyi volt.

Op.rendszer: iOS

Ár: ingyenes

Nyelv: angol

Rendelés: nincs

Boltkereső: Van, ugyanaz a megoldás, mint a többi Inditex márkánál (Bershka, Pull&Bear, Zara)

Zara

Inditexesen egyszerű menüpontok, de itt aztán tényleg van minden, ami szem-szájnak ingere, külön menüpontot kaptak az új cuccok, a reklámfotók, a lookbookot is végig lehet pörgetni és a kampányvideókat is meg lehet lesni. Árakat persze a Zara sem tüntet fel, be kell érnünk a cikkszámokkal.

Op.rendszer: iOS, Android

Ár: ingyenes

Nyelv: angol

Rendelés: nincs

Boltkereső: Van. A térképen megmutatja, hogy hol vannak a közelebbi boltok, és távolság szerint listázhatjuk is ezeket. Egy-egy üzletre kattintva megtudhatjuk a telefonszámot is, sajnos a nyitvatartási időt nem találtuk.

Oszd meg másokkal is!
Mustra