Mutáns magassarkú: berobbant a flatform, a kurtizánok kedvence

Zanza!

Cunamiként söpört végig a kifutókon a flatform irányzat az előző szezonban - tehát mostanában fog csak igazán begyűrűzni ez az új trend. Akadnak teljesen bizarr formák és lágyított, szoborszerű alakzatok is - a közös nevező az egyenletesen megemelt, körülbelül nyolc-tíz centis sarok.

Megdöbbentő vagy elrettentő? Prada és Chanel flatformok

A Prada többrétegű talpra illesztett fiús cipellőjét - annak ellenére hogy több, mint 500 fontba kerül - elég hamar elkapkodták. A színes, réteges plasztik talp akár egy strandpapucshoz is tartozhatna, éles kontrasztban áll a klasszikus, patinás bőr felsőrésszel. Michael Kors szintén az esetlen, jókislányos vonalra helyezi a hangsúlyt, hagyományos szandálfazont illesztett a tömör, flatform-talpra.

A Chanel megoldása pedig az egyik legijesztőbb, ezeknél a cipőknél ugyanis elvágták a talpat és a sarkat - így egy tömzsi téglatest és egy kocka áll egymás mellett, mintha a lábbelik paródiáját kellett volna megalkotni. Ez a magasság ráadásul homályos emlékeket csalogat elő a kilencvenes évek közepének szandáldivatjáról - még nem döntöttük el, hogy készen állunk-e rá.

Kurtizánoktól kölcsönzött trükk

A Chloe sokkal lágyabb vonalakat választott - flatformjai lényegében platformok, kicsit kisebb szintkülönbséggel és alacsonyabb magassággal. Kerekített formák, puha anyagok teszik nőiesebbé ezt az alapvetően nem túl szexi típust.

Derek Lam szintén finomabb megközelítést választott, nála megjelenik az a motívum, ami a 15-16. században volt utoljára divatos, a keskenyített orr és az alulról felfelé szélesedő talp azokra a topánokra emlékeztet, amelyeket a kurtizánok viseltek, hogy a hosszú szoknyák alatt láthatatlanul növeljék a magasságukat - ezzel is megkülönböztetve magukat a hétköznapi asszonyoktól.

Ezt a történeti utalást a frissen diplomázott Káldy Júlia munkáiban is érezzük, aki első kollekciójában merészen használja a flatform megoldásokat. Minden  elfogultság nélkül állítjuk, hogy Káldy lőtte a legnagyobbat ezzel a típussal kapcsolatban - nem hagyta el a bizarr elemeket teljesen, de könnyedséget és maradéktalanul nőies vonalakat adott hozzájuk.

Pro és kontra: flatform

Valakinél már a platform is kiveri a biztosítékot - a flatform még bevállalósabb. Elengedhetetlen hozzá a hosszú láb és karcsú boka, aminek látványát kiemeli és nem elrontja. Nagyon nagy csábítás, hogy úgy növelhetjük a magasságunkat, hogy nem fog megfájdulni a derekunk és a lábfejünk - a kurtizánok sem véletlenül használták ezt a típust, könnyedén végigtáncoltak benne egy hosszú mulatságot benne úgy, hogy nem tűnt el a mosoly az arcukról.

A legfőbb ellenérv természetesen az, hogy néhány kivételtől eltekintve a flatform cipők olyan csúnyák, mint Quasimodo. Elegánsnak legalábbis semmiképp sem nevezhetőek. Ha viszont valami újdonságra vágysz, és kellőképp hosszú lábakkal áldott meg a természet, próbálj fel egyet!

Blogmustra