A Magyar Nemzeti Galéria aulája egyáltalán nem bizonyult szerencsés helyszínnek, igazán jól csak a kifutó közelében ülő 100-150 ember láthatott, tehát az érdeklődő laikus közönség megintcsak kiszorult, mint a rosszemlékű Divat a magyaron. Kivetítő sem volt, úgyhogy a kitartóbbja az emeletről nézhette, hogy ott lent valahol modellek menetelnek. Mintha nem lenne jogos igény, hogy egy nyilvánosan meghirdetett divatbemutatón lásson is valamit a közönség. A további hiányosságok listázása helyett térjünk inkább át a ruhákra!
Visszatér a vén diák
A show egy villanásnyi MOME Alumni körrel kezdődött, a Je Suis Belle, Mojzes Dóra és Pazicski Miklós aktuális kollekcióiból vonult fel néhány darab. Előbbiekét már korábbi eseményeken megismerhettük, Pazicskinak viszont örültem, mert őt kevésbé szokták nyomni. Ez azért kár, mert sokakat talán riasztanak a túlságosan feltűnő ruhák, azt gondolják, nem nekik való, pedig fontos lenne tudniuk, hogy a kortárs magyar divatban van értékelhető klasszikusabb vonulat is. A nyitó csipkeruha és az overál azonnal ráugrott a kívánságlistámra, az átlátszó pántos szandál (feltehetően Vágó Réka, akivel közös a showroomjuk) szintén elég killer volt.
Kísérleti kör
Ezután következett a tizenhat végzős kollekciója. Gáspár Judit Rajzolt kreációk nevű munkája valóban olyan volt, mintha a firkált ceruzahurkák megelevenedtek volna textilből, ezek adták ki a többé-kevésbé merev alakzatokat. Káldy Júlia homokszínű cipőit a modellek kézben hordozták körbe, ezek elmosták a hagyományos cipők formáit vagy épp felfedték a felépítését, de szintén inkább kísérletnek tűnt. Nagy Dorottya a pulóver intézményét igyekezett újjáértelmezni, a fonal vastagságának váltogatásával ért el különböző hatásokat, de összességében sajnos túl ormótlan maradt így is.
Elter Anna kifutóékszereiről Lady Gaga jutott eszembe, egész pontosan a Kermit békás ruhája, de volt malomkőnyi körgallér és a lábtyű is, amiben járni viszont nem lehet. Kránitz Orsolya Technika, Forma, Struktúra nevű kollekciójánál éreztem először egy kis zavart: formára ugyanis egy női kollekció, de mégis olyan volt az egész, mintha fogta volna az asztali futót meg a falvédőt, és rátekerte volna a modellekre.
Múltidézés mesterfokon
Egyházi Viola Talpig férfi! jelszóval készítette az egyetlen férfikollekciót: úgy tűnt, az úriszabóság hagyományai állnak hozzá közel. Fess, mondta mellettem egy néni, de ha volt újítás a darabokban, az sajnos nem tűnt fel. Ugyanakkor a kiegészítők, a különféle, csokoládébarna bőr kézi- és válltáskák, illetve a kékkel tuningolt cipők szépek voltak. Ekkor még nem sejtettem, hogy a bézs, a hátizsák többször is visszatér majd másutt, a neonsárgával kiegészülve.
Tóth-Kern Enikő Les formes du Malnak keresztelte a kollekcióját (megjegyzem, kevés elcsépeltebb hivatkozási pontot tudnék mondani a Baudelaire-i dekadenciánál), így gondolom, senki nem lepődik meg, hogy virágminta ismétlődött a bőrruhákon, -cipőkön, de a csipkén is. Cséfalvay Fanni '50-es évek inspirálta homokszín-kék-fekete kollekciójának visszatérő eleme volt az áttört mintázatú anyag, ami a kapucnikkal és a bőre hagyott köpönyegekkel szintén elég látványos volt.
Holtpont és hátizsák-reneszánsz
Ezután némileg összefolytak a dolgok, a maratoni bemutatótól lankadó figyelmem mellett annak is köszönhetően, hogy a nevek vetítése nem mindig volt teljesen szinkronban az épp látott kollekciókkal. Gaschitz Andrea gusztusosan kivitelezett Balaton Project táskakollekciójánál sikerült újra felvenni a fonalat: a vászon- és bőr kombinációjú táskáknak tényleg stég-hangulata volt.
Geréby Zsófia biciklis ruháiban tobzódtak a fényes, illetve fényvisszaverő felületek, és inkább uniszex, mint női jellege volt a kollekciónak (az is inkább apró részletekben), de hogy tekeréshez ideális viselet, azt szó nélkül elhiszem.
Jön a Kepp és győz
Hogy szándékosan vagy sem, de a végére hagyták a szakma által legjobban várt diplomamunkát, a Kepp Showroom tagjainak együtt és külön-külön is értelmezhető őszi-téli kollekcióját. Ezen az estén inkább az egységen volt a hangsúly, Hajdú Anett, Havancsák Teréz, Hofstädter Szandra és Kovács Adél ruhái és kiegészítői vegyesen léptek a kifutóra, néhol kicsit zavaró is volt, hogy nem tudtam, mit kihez kössek - és akkor én még előnyben vagyok egy egyszeri nézőhöz képest.
Végig jelen volt egy tágan értelmezett vad, erdei inspiráció, ezenkívül pedig a kollekció sok apró geget rejtett. A stilizált állatfüleket és -szarvakat mintázó fejdíszek szeretnivaló viccek, a neonsárga talpú irhás csizma instant szerelem. Szintén egy érdekes csavar volt a kötött ruha selyemre nyomtatása. A bézs- és homokszínű darabokat kék és korall foltok dobták fel.
A szabásvonalakban nem fitogtatni akarták a tudományukat, nem szobrokat gyártottak, hanem a hordhatóságon volt a hangsúly, mindezt megfejelve a különböző anyagminőségek játékával. Több olyan darab is felvonult, amit minden további nélkül szívesen látnék a szekrényemben. Mindenesetre azzal a jó érzéssel távoztam, hogy van még, aki kezdő létére kicsit túl is tudja szárnyalni az elvárásokat.
