32 év után függő lettem - a körömlakk a legolcsóbb kiegészítő

Brit tudósok biztosan tudnák a magyarázatot arra, hogy miért fog nyáron vad körömpingálásba az is, akit egyébként ez hidegen hagy. És azt is kideríthetnék, hogy miért mutatunk a hőmérő higanyszálának emelkedésével egyenesen arányosan nagyobb hajlandóságot arra, hogy a lehető legszínesebbre lakkozzunk. Mindenesetre álljanak itt most a nyár slágerszínei.

Az élénk szín rövid körmön sokkal jobban néz ki, ha túl hosszúra hagyjuk, akkor a színnel együtt könnyen közönségessé válik. Ha a kezünkön túl vad lenne egy árnyalat, még mindig felkenhetjük a lábunkra, vagy kereshetünk belőle áttetszőbb változatot.

Az a tézis is megdőlt már rég, hogy a kéz és a láb körmeit ugyanolyan színre kell kifesteni, bár némi harmónia azért nem árt. Ajánlott a szín alá és fölé egy-egy átlátszó réteget felvinni, hogy ne színeződjön el a köröm, illetve tovább tartson. A minden köröm másik színű mókát viszont hagyjuk meg a tiniknek.

32 évig nem festettem, de most rákaptam

"Azért kezdtem el körömlakkot használni, mert olcsóbbnak tűnt, mint megannyi kiegészítőt venni. Mivel fogalmam sem volt róla, hogyan kell körmöt festeni, a kolléganőimet kértem meg, hogy csinálják meg nekem - első körben -, mert úgy gondoltam, ez is egy olyan mutatvány, amit elsőre lehet, hogy nem tudok hibátlanul véghez vinni.

Korábban azért nem használtam, és egyáltalán nem is gondoltam opcióként a körömlakkokra, mert unalmas színek voltak. 2011-ben viszont sok érdekes, matt szín bukkant fel a drogériákban, így kedvet kaptam hozzá. Már tudom, hogy melyik körömlakkot nem érdemes megvenni, melyiket nem fogom tudni magamnak felkenni. Óriási találmány a körömlakk, örülök, hogy valakinek eszébe jutott annak idején ez a biznisz"- számolt be 32 éves korának nagy aha-élményéről szerkesztőnk, Viki.

Friss málna és ananász

A klasszikus vörös körmök helyett keressünk olyan variációt, amit kicsit megbolondítottak: narancsos vagy épp málnás pirosakat, korallszínűt. Ettől pedig már csak egy lépés az igazán szemkápráztató élénk pink, ami nemcsak a szájon, hanem a kezünkön is megjelent. Minél ordenárébb fukszia, annál jobb! Persze a romantikusok megmaradhatnak a szokásos kislányos babarózsaszínnél vagy barackos árnyalatoknál.

Igazán nyárias a sárga, ez szintén lehet pasztelles vajsárga, de élénk citrom vagy melegebb napsárga is. Bármilyet is választunk, garantáltan jókedvre derít, csakúgy mint a narancs, aminél szintén választhatunk szelídebb rózsaszínes vagy épp téglavörös árnyalatot.

Szokatlan kontra semleges

A kékek szintén kivilágosodtak és felfrissültek, az egészen halvány égszínkék és a mentás-türkizes zöld is menő, de a vibráló királykék és farmerkék is. Ha mindenáron sötétebb színre vágyunk, akkor az irizáló gyöngyfeketét vagy a mélyebb pezsgőszínt nekünk találták ki.

Idén nyáron a terepszín is meghódítja a körmeinket: a zöld egészen friss változataitól a khakiig terjed a skála. Tovább lehet növelni az extraságfaktort, ha csillámos is a mohaszín.

Persze nem kötelező megőrülni, a francia manikűr mellett vagy helyett is semleges árnyalatok egész tárházából lehet válogatni, szürkétől a csontszínen át bézsig. És bár a matt lakk divatja is egyre terjed, ezek közül érdemes olyan lakkot választani, ami ha nem is csillámos, de magas fényű, hogy ne legyen élettelen próbababa kezünk.

Hol keressünk?

Az alacsonyabb árkategóriás termékek közül sok jó szín van az Essence-nél és a Catrice-nál, de érdemes figyelni a ruhaüzletek és drogériák sajátmárkás lakkjait és a limitált kiadású színeket is. Kicsit drágább, de széles palettája van az OPI lakkoknak. Luxusmárkák közül pedig kultszíneket találunk a Chanelnál, de a Dior, az Estée Lauder és az YSL is el szokott találni jó pár színt.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek