Szandál-minimál: íme a nyár legdögösebb sarui

A kevesebb mindig több, főleg nyáron, amikor azt szeretnénk, hogy a bőrünk a lehető legkisebb felületen érintkezzen ruhával. A szandáloktól is majdnem csak azt várjuk, hogy ne kelljen mezitláb járnunk a forró aszfalton, és a talpat a lehető legkevesebb pánt, szalag, masni rögzítse a lábunkhoz.

A lapostalpú szandál, azaz a saru - az ágyékkötőt leszámítva - a legősibb kiegészítő, így több ezer éves megoldások köszönnek vissza a legfrissebb daraboknál is.

Csak egy cipőtalp és ragasztószalag

Martin Margiela nemrég egy olyan szandált mutatott be, amely pusztán egy cipőtalp és egy guriga ragasztószalag - a lábbelit tetszőlegesen rögzíthetjük a lábunkra. Mi sem mutatja jobban, hogy az idei nyári cipőtrendek közt főszerepet kap a minimalizmus és a zen visszafogottság, a Bauhaus érintése pedig a tiszta színek és geometrikus formák használatában mutatkozik meg. Összegyűjtöttük az idei nyár legszebb és legcsendesebb darabjait.

A Chloé egy igazán különleges szandállal rukkolt elő - itt a fém és a bőr találkozása hoz izgalmat, ráadásul extrém módon kevés ponton érintkezik a lábunkkal. Szinte nincs - mégis főszerepet játszik.
A Chloé egy igazán különleges szandállal rukkolt elő - itt a fém és a bőr találkozása hoz izgalmat, ráadásul extrém módon kevés ponton érintkezik a lábunkkal. Szinte nincs - mégis főszerepet játszik.
Korábban beszámoltunk róla, hogy elsöprő trend lesz idén a gyümölcsformák felvonultatása. Ez a Dolce&Gabbana szandál egyetlen pár cseresznyével idézi meg a nyár teljességét. Vagy inkább egy Mojito jéghegyén árválkodó koktélcseresznyére emlékeztet?

A minimál szandálnak sosincs sarka

Aki azt hiszi, hogy a lapostalpú szandálokkal kíméli a lábát és a gerincét, nagyon téved, a láthatatlan saru éppen olyan egészségtelen, mint a tizenötcentis tűsarok - aminél már csak az károsabb, ha ezeket váltogatjuk. De sajnos amint egy kis sarokkal megemelik a sarut - hogy ne fájduljon meg olyan gyorsan a talpunk ,- azonnal elveszti szép vonalvezetését. Tehát egy igazi minimál szandálnak soha nincs sarka, nyári városnézéshez inkább ne ezt válasszuk!

Egy vérbeli Bauhaus-szandál Pierre Hardytól, amely a kék kör és a fehér vonalak találkozásán meditál.
Egy vérbeli Bauhaus-szandál Pierre Hardytól, amely a kék kör és a fehér vonalak találkozásán meditál.
A Topshop szandálja a csomózást állította a középpontba. A gyönyörű halványzöld pántokat nem ragasztással vagy fémkapcsokkal rögzítették, hanem hurkokkal.
A Topshop szandálja a csomózást állította a középpontba. A gyönyörű halványzöld pántokat nem ragasztással vagy fémkapcsokkal rögzítették, hanem hurkokkal.

Az a jó, ha nem halmozza a látványelemeket

A szandál-minimál irányzat legfőbb ismérve, hogy nem halmozza a látványelemeket - egyetlen gesztust emel ki, vagy legalábbis kevés eszközzel ér el nagy hatást. Izgalmas csomózás, vagy egy apró csatt határozza meg a cipő karakterét és nagyon fontos az anyagválasztás. Nincsenek teátrális formák, amik elterelik a figyelmet a bőr minőségéről, ezért minimál szandál mindig jó minőségű anyagokból készül, sőt gyakran két különféle anyag találkozásában rejt izgalmakat.

Hátulról balett cipő, előlről szandál. Phillip Lim lábbelije kétféle anyag és szín találkozásáról szól, a nyers bőr és a fekete pánt egységet teremt.
Hátulról balett cipő, előlről szandál. Phillip Lim lábbelije kétféle anyag és szín találkozásáról szól, a nyers bőr és a fekete pánt egységet teremt.
Tory Burch fonott szíjakkal variált szandálja gyönyörű, tiszta piros színt kapott, az apró arany kapocs miatt a Kabbala-zsinórokra emlékeztet.
Tory Burch fonott szíjakkal variált szandálja gyönyörű, tiszta piros színt kapott, az apró arany kapocs miatt a Kabbala-zsinórokra emlékeztet.
Oszd meg másokkal is!
Mustra