Meg akartuk bolygatni a hazai divatot

Nem szeretnénk egy elefántcsonttoronyba elvonult, másokkal nem kommunikáló csapattá válni. Ez egy felhívás arra, hogy „Gyertek! - a Fashion Video Festival főszervezőjével Abodi Dóra divattervezővel és Batta Barnabás kommunikációs szakemberrel beszélgettünk, akik a hazai divatot mindenki számára érthetővé szeretnék tenni. Nálunk, ahol még divathetet sem rendeznek.

„Kíváncsi vagyok, hogyan jelenik majd meg a divat a kortárs művészet terében a videó médiumával. Hogyan válik élővé, és a közönség miként reagál majd? Hogyan tudunk megszabadulni a beidegződött „fetisizmustól”, hogy hús-vér emberek, látható, de nem tapintható ruhában járkálnak a kifutón?” – kezdte a beszélgetést csupa kérdéssel Batta Barnabás médiakutató, esztéta.

Ez egy romantikus történet

Sonntag Media ügyvezetője most a Fashion Video Fesztivál kapcsán kommunikációs szakemberként volt jelen az egyik legígéretesebb fiatal divattervező Abodi Dóra társaságában, aki Baksa Zsófia art director mellett az egyik megálmodója a forradalmi kezdeményezésnek.

Lázban ég a hazai divatszakma és a divat iránt érdeklődők népes tábora, hiszen november 12-én először indul el ez a fesztivál. Divat-videó versennyel, interaktív installációkkal, kerekasztal beszélgetésekkel, szakmai pecha kuchával a divatszakma új megjelenési platformmal gazdagodik. Az innovatív kezdeményezés célja, hogy hiteles és progresszív fórumot biztosítson a hazai divatipar számára, miközben nem csak a szakmán belül igyekszik párbeszédet kezdeményezni.

„Ez egy szép, romantikus történet. Megszületik egy gondolat valakiben, aztán elkezd róla másoknak is mesélni. Kitalálnak egy tök jó víziót, és utána elkezdenek hozzá csatlakozni az emberek.”– kezdett bele Abodi Dóra divattervező a fesztivál történetébe.

Létezik egyáltalán divat videó, mint kategória?

A divatvideók megszületése - különösen Nick Knight SHOWStudio című portáljának elindulása - óta számos hasonló kultikussá vált eseményt rendeztek meg, amelyek a minőségi divatközvetítés megkerülhetetlen ünnepévé váltak nemzetközi szinten. „Hasonló a profilja az Isztambuli Divat Film Fesztiválnak , illetve a Diane Pernet által tervezett Shaded view of Fashion Film nevű divatfesztiválnak. Nem vagyunk tehát előzmények nélkül" – osztotta meg Abodi Dóra.

"Mi nemcsak hazai és külföldi divat videókat szeretnénk prezentálni: divat témájú interaktív installációkkal reagálunk a divat-és a technológia összefonódására, ugyanakkor szakmaközi párbeszédet is el akarunk indítani.”

„A kerekasztal beszélgetéseken pedig azt vitatják meg, hogy hol válik el a divat videó, mint művészeti kifejezőeszköz a kereskedelmi formától. Egyáltalán létezik olyan kategória, hogy divatvideó? A felmerülő kérdéseknek a végpontja pedig az, hogy a fashion design tényleg klasszikus értélemben vett művészeti forma-e. Vagyis az a klasszikus probléma, hogy az iparművészet és a szépművészet határa vajon hol helyezkedik el. Úgy vélem, hogy ezt a kérdést masszívan radikalizálja maga a divatvideó műfaja is” – tette hozzá Batta Barnabás.

Neked is van esélyed, ha tehetséges vagy!

„Fontos volt, hogy ne csak önmagunkra figyeljünk, hanem másokkal is kezdeményezzünk párbeszédet. Nem szeretnénk egy elefántcsonttoronyba elvonult, másokkal nem kommunikáló csapattá válni. Ezért nem akartunk távolságtartó, nagyfilm jellegű videót sem készíteni. Ez egy felhívás arra, hogy „Gyertek!” – ez nem valami arisztokratikus dolog, hanem neked is van esélyed bekerülni, ha tehetséges vagy.”

„Emellett meg akartuk bolygatni a meglehetősen zárt, elitisztikus divatszcénát – emelte ki Barnabás. A szervezők felől megfogalmazódott egy olyan igény, hogy fel kellene pörgetni a dolgokat, és ehhez a kezdeményezéshez csatlakozzanak mások is. Ez egyrészt egy reprezentációs forma, ami a kollekció népszerűsítéséről szól, másrészt egy verseny is.”

Szakmai zsűri

A szakmai zsűri elnöke Kathryn Ferguson lesz a neves videó- és filmművész, aki olyan alkotókkal működik együtt, mint Lady Gaga, Katie Eary, Richard Nicoll divattervezők vagy a Theatre de la Mode. A filmes szakma kiválóságai képviseltetik magukat, mint Fligauf Benedek filmrendező, Pálos Máté filmkritikus, a Prizma filmes szaklap szerkesztője, mellettük a divat szakma teoretikusai és képviselői, Martinkó József designteoretikus, Oltai Kata a LUMÚ kurátora, Zanin Éva divatkritikus, illetve Lakatos Márk stylist. Emellett olyan nevek, akik a mainstream kultúra képviselői, de alapvetően szakemberként lesznek jelen, mint Steiner Kristóf pop kultúra szakértő, Maróy Krisztina a Glamour főszerkesztője és Till Attila műsorvezető.

„A szakmai zsűri mellett online szavazó bloggerek is lesznek, hiszen ők vélemény- és trendformáló hatalommal rendelkeznek a trendek észlelésében és előrejelzésében.

A fesztiválnak is van saját blogja, ami a honlapunkról elérhető és Beatutiful People név alatt fut. Ezen is folyamatosan interjúkat fogunk közölni, aktualitásokat, illetve kulisszatitkokat a forgatásokról” – árulta el Abodi Dóra, majd a helyszínt emelte ki.

„A Ludwig Múzeummal már az elejétől fogva szakmai együttműködésben vagyunk, - jegyezte meg Abodi Dóra - ahol jelenleg Martin Munkácsi kiállítás látható."

A fesztivál fontos része az interaktív installációk és vetítések mellett a gálaest és a záró parti, aminek a Merlin ad helyet.

Nincs divathetünk, a designerek gyengén menedzselik magukat

„A FVF válasz arra is, hogy Magyarországon nincsenek komoly, független divatesemények. Létezik a Marie Claire Fashion Days, a Fashion Awards, ami szakmai díjkiosztó gála. Ezen túlmenően, igazi divathetünk nincsen. Ezért mi nem egy hagyományos fashion weeket akartunk szervezi, hanem egy sokkal előremutatóbb megjelenési lehetőséget kívántunk létrehozni a divattervezőknek és a divat szcénában mozgó egyéb szakemberek, filmesek, fotósok, sminkesek, stylistok számára.”

„A műfaj reflektál arra a problémára is, hogy a hazai divattervezők, fashion designerek hihetetlenül gyengén menedzselik önmagukat. A divatvideó azért érdekes műfaj, mert egyrészt sales logikával bemutatja a brandet egy meglehetősen széles célközönség számára, hiszen a videó- és filemegosztók korában könnyen szórható tartalomról beszélünk, másrészt fontos művészeti – és tartalommendzselési koncepció is. Ilyen értelemben a fesztivál demokratizál, párbeszédet kezdeményez a divattervezők, a szakma, a vizuális kultúrával foglalkozó szakemberek, médiakutatók, kommunikációs szakemberek között, miközben rendszer szinten professzionalizálja magát a divatszakmát is”- tette hozzá Batta.

A divat nem csak úri huncutság

"Sokan azt gondolják, hogy a divat egy póz, valami úri huncutság. De ez nem így van. Ez egy komoly professzió, itt ugyanolyan elvárások- és határozottság várható el, mint bármely más szakmában. A kortárs divatiparhoz ma szükséges a nyitottság, a trendérzékenység, de közel sem nélkülözhető a szolgálatkészség és a határozott, racionális működés sem.”

Abodi Dóra a tehetséggondozással folytatta. „Normális esetben nem veszhet el egy tehetség sem. Külföldön nagyon erős már a divatiskolákban elinduló tehetséggondozás, állami támogatás, pályázatok, díjak, fashion weekeken való részvételi lehetőség. Létezik ennek is a maga infrastruktúrája, ami idehaza egyszerűen nem adott. Nincsenek csodák vagy tündérmesék! Az, hogy Amerikában vagy Londonban hihetetlenül gyorsan világhírűvé válnak a fiatal tervezők, emögött - a tehetségen és kreativitáson kívül - hihetetlen jó állami támogatás van. Itthon egyáltalán nem foglalkoznak a divatszektorral.” – emelte ki.

Nincsenek csodák

„Nekünk szerencsére sikerült jó, a fesztivál brandjéhez szorosan kapcsolódó támogatókat szereznünk. Külön kiemelném az exluzív divatmárkák online kereskedelmével foglalkozó Fashion Days.hu céget, akik forradalmiak lehetnek a hagyományos, „pazarló”, kényelmes vásárlási szokásokon túlmutató, online divatvásárlási lehetőségek elfogadtatásában.  Visszatérve a fesztiválhoz: természetesen még van hová fejlődni, kinőni a gyerekbetegségeinket és lehet még egy alkalmat adni arra, hogy a gazdaság, a forprofit szektor befektetési- és kommunikációs lehetőséget lásson a divatban a fesztivál által" – folytatta Batta Barnabás.

„Kevesen gondolkodnak abban, hogy a környező országokkal egy régiót alkotunk, pedig divat szempontjából is erős hatást gyakorolunk egymásra. – tette hozzá Dóra. Első lépésként tehát, szeretnénk regionálissá tenni az eseményt. Arra törekszünk, hogy ez a kezdeményezés minél szélesebb körben ismertté váljon. Jó lenne, ha külföldi pályamunkák is érkeznének és bemutatásra kerülnének. Ez a következő szezon fő tematikája.”

Fotó: Kováts Dániel

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek