Zanza!

Az edzés, sport a legtöbb ember számára nyűg, sokak szerint azért, mert túlságosan is monoton. De ki mondta, hogy nem lehet egy kis vidámságot csempészni bele?! Elég csak elnézni a gyerekeket, akik lelkesen vetik bele magukat egy-egy játékos sportba! Hogy melyek azok, amik még formálnak is, így felnőttként vétek lenne mellőzni őket? Személyi edző szakértőnktől ön is megtudhatja!

Trambulin

Ki mondta, hogy a trambulin csak a gyerekeknek való?! Bár az igaz, hogy a főleg a kisebbek ugrándoznak önfeledten ezen a rugós csodaszeren, de ha visszagondol a gyerekkorára, emlékezhet, hogy egy-egy ilyen délután után milyen izomlázzal ébredt. Ez nem is csoda, hiszen az ugrálás remekül megdolgoztatja szinte az összes izmot, ebben a formában pedig ráadásul még szórakoztató is, tehát nem fogja nyűgnek érezni a testmozgást.

„A trambulin nagyszerű lehetőség azoknak, akik a mozgást úgy általában túlságosan monotonnak találják, viszont fogyni, formálódni akarnak. Jó oldala ugyanis, hogy elég napi 10-15 perc ugrálás, és ezzel már igazán látványos eredményeket lehet elérni. Amellett, hogy csökkenti a testzsír szintet, építi az izmokat – főleg a láb, a fenék és kar és a has izmait -, valamint fejleszti az állóképességet is. Segítségével 15 perc alatt kb. 200-300 kalóriától lehet megszabadulni, persze ez lehet több, vagy kevesebb is, intenzitástól függően.”- mondja Varró Krisztina, személyi edző.

Ára: 9000-40.000 Ft

Ha egy idő után ez is unalmasnak találná, változtatásképp ugrálhat úgy, hogy közben különböző gyakorlatokat végez, például lábemeléseket, térd felhúzásokat, egyik lábról a másikra való szökkenéseket, stb. Ha ez sem elég, akkor kombinálhatja például a kosárlabdával is, mondjuk így:

Hullahopp

Általános iskolában gyakran volt feladat, ki tudja tovább fenntartani a derekán a hullahopp karikát, sőt, volt, hogy versenyeket is rendeztek belőle. Sajnos, ahogy elhagyjuk az iskolát, úgy válunk meg ettől az eszköztől is, pedig kevés olyan mozgás van, ami ennyire jól faragná le a zsírpárnákat a derékról. Ez különösen fontos előnye, hisz köztudott, hogy sporttal épp ezt a részt a legnehezebb formálni.

A személyi edző szerint már napi negyed óra hullahoppozással remek eredményeket lehet elérni. Amellett, hogy formálja a csípőt és karcsúsítja a derekat, fejleszti a mozgáskoordinációt, illetve az egyensúlyérzéket, sőt, a keringési rendszerre is pozitív hatással van. Kb. 15 perces edzéssel közel 150-200 kalóriát lehet elégetni, ráadásul nem is kell hozzá otthonról kimozdulnia, vagy a kedvenc műsoráról lemondania!

Ára: 500-1000 Ft

Ugrálókötél

Ha rövid idő alatt valamennyi izomcsoportját meg szeretné mozgatni, vegye elő a szekrény mélyéről az ugrálókötelét! A legtöbb sportnál használják egyfajta bemelegítőként, azonban önállóan is megállja a helyét, ha fogyásról, vagy formálódásról van szó.

„Kitűnően megmozgatja a lábait, fenekét, hasát, hátát, karjait, vállait, tehát valóban teste összes részét! Ha kint rossz az idő, és semmi kedve nincs kimozdulni, érdemes helyette ugrálnia, ugyanis negyed órás ugrálókötelezéssel annyi kalóriát éget el, mint fél óra futással! Persze nem ez az egyedüli jó oldala, hanem az is, hogy remekül fejleszti a ritmusérzéket és a koordinációs képességeket, valamint növeli a gyorsaságot, a robbanékonyságot, így bármilyen sportolás előtt érdemes egy-két percet így bemelegíteni” - tanácsolja az edző.

Ára:300-600 Ft

Azt hiszi, hogy az ugrálókötelezés túlságosan egyszerű és monoton? Akkor nézze meg ezt!

Görkorcsolya, gördeszka

Önnek is feltűnt már, hogy azoknak, akik rendszeresen görkorcsolyáznak, milyen formás lábaik vannak? Nem csoda, hiszen a combnak mind a külső, mind pedig a belső részét, valamint a feneket is fantasztikusan lehet vele formálni, ráadásul úgy, hogy még csak nagyon nem is szenved közben, mivel a suhanás élvezete elveszi a figyelmet a fáradtságról. Fontos, hogy használja a megfelelő védőfelszerelést – főleg, ha kezdő -, ha viszont ez megvan, akkor nincs min aggódnia!

A szakértő szerint a görkorcsolyázás az alakformálás mellett javítja a keringést, növeli a tüdőkapacitást és fejleszti az állóképességet is, illetve intenzitástól függően kb. 300-400 kalóriát égethet el vele 50 perc alatt. A gördeszkának hasonló hatásai vannak, viszont nem formál annyira, mint a korcsolya, ráadásul nem használjuk mindkét lábunkat ugyanolyan mértékben. Persze ez is több mint a semmi, viszont ha a cél az álomalak, akkor inkább az utóbbit válassza.

Ára: görkorcsolya: 10.000-50.000 Ft gördeszka:3000-10.000 Ft

Blogmustra