no

Fogyjon gyerekkel: babás sportok anyáknak

Sok nő a szülést követően csalódottan néz a tükörbe: a terhesség alatt felszedett kilók ugyanis nem tűnnek el egyik napról a másikra, a bőr állapotáról nem is beszélve! Persze a legtöbben megfogadják, hogy nem lesznek olyan anyukák, akik maguk mögött hagyják a mozgást, de akinek van gyereke az tudja, hogy egy cseppet sem könnyű úgy megszervezni a napokat, hogy maradjon egy kis idő a sportra.

Na, akkor most még jobban megutáltatjuk magunkat az állandóan kifogást keresőkkel, összeszedtünk egy rakás lehetőséget, amihez még a gyereket sem kell lepasszolni valakinek. Elismerjük, egyik sem ér fel egy terepen lefutott maratonnal, de kezdetnek, újrakezdésnek pont jók lehetnek. Bónusz: felnőtt társaság!!!

Baba-mama torna

Talán a legismertebb babás mozgás az a baba-mama torna. Ha úgy gondolja, hogy a gyermeke végig megrémülten nézi édesanyját, ahogy ő furcsábbnál furcsább mozdulatokat csinál, nagyot téved, ugyanis csak elvétve akad olyan, aki ne élvezné. Ez nem is csoda, hiszen a babák is kiveszik a részüket a tornából, mert hát mi lenne jobb súlyzó, mint ő? Így mit vesznek észre az egészből? Anyuka felkapja, „repteti”, emelgeti, simogatja, puszilgatja, tehát fantasztikus szórakozás neki is, miközben persze az ő mozgáskoordinációja és ritmusérzéke is fejlődik, nem beszélve az anya-baba kapcsolat megerősödéséről.

„ A barátnőm - akivel nagyjából egy időben szültem - beszélt rá, hogy menjek el vele egy ilyen tornára, mivel a terhesség alatt elég sok kilót felszedett magára. Belementem, bár egy kicsit aggódtam, hogy a lányom hogy fogja viselni, mivel elég nyűgös természet. Az első órán persze nyöszörgött egy kicsit, de én annyira jól érzetem magam, hogy végre FELNŐTT emberek közt lehetek, hogy elmenetem másodszor is. Még akkor is rosszul viselte egy kicsit, de szerencsére bármikor kimehettem az óráról megetetni, vagy megnyugtatni. Az edző bíztatott, hogy ne hagyjam abba, mert azért a gyereknek is jobb, ha nincs egész nap a négy fal között és gyakrabban van társaságban. Szerencsére pár alkalom után már egyenesen élvezte a dolgot, és az a szép az egészben, hogy nem csak nekem lett jobb a tornától a közérzetem, de a kislányom is sokkal nyugodtabb lett.” /Judit/

Baba-mama jóga

Azok az anyukák, akik már korábban is rendszeresen jógáztak, azok tudják, hogy ez a mozgásforma olyannyira beleépülhet az ember életébe, hogy nehéz róla lemondani. Számukra – és persze mindenkinek- fejlesztették ki a baba-mama jógát, ami bár hasonló a tornához, de a gyerekkel együtt az ászanákat kell elvégezni.

Az óra során nagy hangsúlyt fektetnek a hát, valamint az intim területek izmainak megerősítésére. Sok nő számol be arról, hogy a jógának köszönhetően a szoptatás is könnyebben megy nekik, mivel nem fáradnak el közben, tovább ki tudják tartani a pozíciót. Így nem kevés esetben a gyerek szívesebben is eszik, mivel nem érzi meg az anyuka fáradtságát és idegességét.

„Jógázni már a terhességem előtt elkezdtem, és a várandósság nagy részében is rendszeresen eljártam, így nem is volt kérdés, hogy a szülés után folytatom-e vagy sem. Nem tudom, hogy ennek köszönhetem-e, vagy sem, de a gyerekem kifejezetten nyugodt baba. A foglalkozásokat ő is élvezi már az első alkalomtól kezdve, így ha valamiért a héten nem tudok elmenni, akkor otthon is elvégzek vele pár gyakorlatot, hiszen ezzel is egyfajta rendszert vihetek az életébe. Persze jobban szeretem, ha közösségben vagyok, mivel bár a férjem viszonylag hamar hazaér a munkából, azért hiányoznak más emberek.” /Lilla/

Babás tekerés

A spinning a legjobb alakformáló és állóképességet javító sportok egyike. Szerencsére a szülést követően sem kell lemondani róla, hiszen ma már Magyarországon is tartanak babás bringás edzéseket. Ilyenkor az anyukák hátához vannak szakszerűen belehelyezve egy strapabíró hordozókendőbe, így figyelemmel kísérhetik szüleik mozgását- vagy ha nem köti le őket a dolog, akkor nemes egyszerűséggel el is alhatnak közben. Természetesen annyiban különbözik a rendes spinningtől, hogy itt nem végeznek hirtelen mozdulatokat, és olyanokat, melyek nem tennének jót a babáknak. Bár sokan állítják, hogy a háton lévő póz a gyereknek nem a legideálisabb, de ha valóban hozzáértő mód köti meg a kendőt és teszi bele a gyermekét, akkor semmilyen problémát nem okozhat a gerincének.

Ha bővebben akar olvasni a babás bringázásról, akkor itt megteheti!

Futás babával

Amerikai filmekben gyakran lehet látni, hogy az újdonsült anyukák a babakocsikat maguk előtt tolva kocognak. Szerencsére ez egyre inkább kezd nálunk is elterjedni, így a futóőrült kismamák folytathatják szenvedélyüket. Ráadásul dupla a haszon, mert közben a gyerek is friss levegőn van.

Ehhez a sporthoz annyit hozzá kell tenni, hogy érdemes speciális jogger babakocsit beszerezni erre a célra (akár használtan is), hogy ne rázzon annyira- bár persze meg lehet oldani a normál kocsival is, viszont ekkor sokkal jobban oda kell figyelni az útviszonyokra, így a futás öröme alábbhagyhat.

„A futás sohasem volt igazán az én sportom, ettől függetlenül, az, hogy hetente eljárok, szervezetten, nagyon nagy erőt ad a folytatáshoz. Nekem maga a futás tényleg nagyon nehéz, és mindig én érek be utoljára a csapatból a megbeszélt táv után. De nem zavar, mert ez nem verseny. Néha nehéz egy-egy átvirrasztott éjszaka után összeszedni magamat, és a babát - akin persze nem mutatkoznak a kialvatlanság jelei - és elindulni, de még sosem bántam meg. Mondjuk figyelek arra, hogy sose lépjem át a saját határaimat, nehogy túl sokat vállaljak, és keserű szájízzel távozzak.

shutterstock 137370749
Shutterstock

Több mint két hónapja járok már, és hétről hétre érzem a javulást. Az alakom egyre szebb lesz, az állóképességem pedig sokkal jobb! Korábban egy kört is nehezemre esett lefutni (600m), az elmúlt edzésen pedig a 6-ból csak egy fél kört lazsáltam el. Az edzéseken bemelegítünk, általában 2x3 vagy 3x4 kört teszünk meg változó intenzitással. Két blokk között és az edzések végén erősítés-nyújtás-levezetés van. A babák elég jól viselik a futást, az én kisfiam rendszeresen el is alszik. A futás közben nézelődnek, ugatnak a kutyáknak a parkban, a gimnasztika alatt pedig egymással kokettálnak, illetve rajtunk nevetnek, de tényleg. Persze van, hogy egy-egy babánál eltörik a mécses, ilyenkor az anyuka ilyenkor kihagy egy kört, vagy rövidít, nem gond.” /Orsi/

„Az első pár órán még a nem éppen erre kifejlesztett city babakocsival vettünk részt, és kicsit féltem, hogy teljesen szétrázza szegény gyerkőcöt - aki ennek ellenére nagyon élvezte -, ám most már mi is nagy kerekű jogger babakocsival rójuk a köröket. Különbséget talán csak a könnyedségében veszek észre, sokkal simábban gurul és a kanyarokat könnyebb vele bevenni. De szuper babakocsi ide vagy oda a futás nem lett könnyebb!  Szóval senkit ne keserítsen el, ha nincs hozzá megfelelő járgánya, a gyerkőc ugyanúgy élvezni fogja, talán még szundít is közben. A csapat pedig erőt ad hozzá, hogy ne adjuk fel már az első kör után!”

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra