Én Vagyok az Apád! - mozgás, fiam!

Zanza!

Mit sportoljon egy gyerek? Hány éves korától sportoljon? Sportoljon egyáltalán? A szülők döntik el? A gyerek választ? A helyes válaszokat nem tudom. Szerintem senki sem. De az azért szinte biztos, hogy valamilyen mozgás kell a gyerekeknek.

Fotó: Alexander N.
Fotó: Alexander N.

Tévét sokat nézek ugyan, de sportot szinte semennyit. Illetve egy kivétel van. Perverz módon valamiért az erős emberek versenyénél mindig leragadok, ha megy valahol. Szóval nem igazán szeretem a sportot. Illetve ez így baromság. Semmi bajom a sporttal, főleg nem a testmozgással. Csak a versenysportot nem igazán tudom értékelni, hiába a nagy teljesítmények. És azt is elárulom, hogy nem vagyunk túlzottan sportos család. Nem járunk síelni, biciklink van, de alig használjuk. Kifogás persze mindig akad, hogy kevés az idő meg blabla. Mentség nincs. Lustaság van. De legalább kövérek nem vagyunk egyelőre ...

Kinek az érdeke?

Azt viszont nagyon nem szeretném, ha a fiaim puhányok és setesuták lennének. Emlékszem néhány szerencsétlen iskolatársamra, akiknek problémát okozott egy labda elkapása, vagy már maga a futás is. Nem azért, mert komolyabb testi hibájuk lett volna, egyszerűen nem szoktak a mozgáshoz. És persze a többiek szánakoztak vagy nevettek rajtuk. Ettől szerintem viszonylag könnyen meg lehet óvni egy gyereket. Azt viszont nagyon nem bírom, amikor egyes szülők előadják, hogy az ő gyerekükből márpedig öttusázó vagy teniszcsillag vagy bármi lesz. Ez ugyanolyan, mintha ügyvédnek, vagy orvosnak nevelném a gyereket, figyelembe sem véve, ki is ő és mit akar?

Jó és rossz

Természetesen majdnem négy évesen még Eff elég messze jár attól, hogy bármi komoly sportba belevágjon, még ha akarnám is. De nem nagyon akarom. Legalábbis versenyszerűen semmit. Persze nem én döntöm el teljesen. Mégpedig azért nem szeretném, mert iszonyatosan sok időt és energiát vesz el a gyerekkorból. A keményen edzett gyerekeknek kimarad egy csomó minden, és még csak nem is feltétlenül egészséges a dolog. Persze ha kimagaslóan tehetséges valamiben és még élvezi is, akkor miért ne. De ez a ritkább változat. Ugyanakkor rengeteg jó része is van a sportolásnak, vagy nevezzük inkább mozgásnak. A közösség ereje például egyáltalán nem hülyeség. Szerencsés esetben barátokat szerez, értelmes felnőttekkel lehet dolga, és még mozog is, sportszerűséget tanul, feszegeti a határait. Csak szerintem ezt is mértékkel kell csinálni, mint annyi mindent.

Nálunk mi volt és van?

Babaúszás például nem, leginkább praktikus okokból. Tényleg élvezhetik amúgy a gyerekek, meg a szülők is. Arra mondjuk állítólag egyáltalán nincs befolyással, hogy később a gyerek mennyire szeret majd vagy tanul meg könnyen úszni. Amikor Eff elkezdett járni, na az már önmagában sport volt egy jó ideig. Aztán jött a motorozás, mint technikai sport. Néhány hónapja pedig felfedeztünk egy lehetőséget közel hozzánk: ovis dzsúdó. Én nem értem rá, így Á. vitte el. Szimpatikus edző, még csak fizetni sem kell az első néhány alkalommal, hogy kiderüljön, a gyerek élvezi-e egyáltalán. Élvezte is, mert igazából játékról szól a dolog. Aztán mégse akart legközelebb menni. Aztán meg igen. Aztán meg beteg lett. Na majd meglátjuk, mi lesz. Mert jön a tavasz, könnyebb lesz mozdulni. Ja, és az oviban is van már hetente egyszer tornaóra. Most ennyi a sport.

Finis

Különös esetek azt bizonyítják, hogy egyes dolgok megtanulásához még csak el sem kell menni sportolni. Egyik este Eff egész profinak tűnő mozdulatokkal rugdosni kezdte keresztbetett lábamat. Kérdeztem tőle, ezt kitől tanulta? Azt válaszolta: karateedzőmtől, Halmai Zoltántól. Soha nem hallottam ezt a nevet, szerintem ő se, de igazi éteri tanítómesternek tűnik.

És igen, a pénz is igen határoló tényező, ha sportról van szó. Meg gyerek igényei, adottságai. Ne nyomjunk rá semmit, csak támogassuk. Ne legyen teher se a gyereknek, se a szülőnek. Persze mindenki azt csinál, amit akar,  mindenkinek más kell a boldogsághoz. Jelen pillanatban Á-nak és nekem a fő sport a gyerekek cipelése. Az egyik 18 és fél, a másik 9 kiló. Uff.

Blogmustra