TEJBEN-VAJBAN

Ha nem elég egy póló és egy miniszoknya

bb 2016. július 19., kedd 15:51

Az elmúlt pár szezonban nemcsak a hűvősebb periódusokban volt felkapott a réteges öltözködés; ennek köszönhetően már a nyári időszak alatt sem feltétlenül kell az unalmas póló-rövidnadrág kombóra vagy maxiruhára hagyatkozni a ruhaválasztásnál.

A Refinery29.com szerkesztősége mutatott rá arra, hogy mennyire menő az utcai divatban az elegáns ruha alá felvett hétköznapi póló, a bő nadrág fölé felvett hosszú ruha, a szandállal viselt zokni, az ingruhához felvett midiszoknya, vagy a blúz blúzzal való viselése. A galériára kattintva mutatjuk, hogy mit mivel érdemes variálni a hűvősebb nyári napokon úgy, hogy ne kapjon hőgutát, ne is fázzon meg és még jól is nézzen ki!  

Végre feltűnt a Nike-nak, hogy a telt lányok is sportolnak

(ja) 2016. július 19., kedd 08:03

Valahogy természetesnek vettük, hogy a sportreklámok tele vannak gyönyörű, vékony és kisportolt lányokkal, mintha csak ők mozognának egyedül a Földön, azt az üzenetet képviselve, hogy a teltebb idomú lányok otthon majszolják a csokis kekszet szomorúan. Hiába tudtuk, hogy az edzőteremben ennél sokkal, de sokkal változatosabb a kép, eddig egyet sportmárka, köztük a 4,5 millió követővel rendelkező Nike nőknek szóló Instagramja se vett tudomást a gömbölyű valóságról.

Július 14-én ez végre megváltozott: a Nike közzétette legújabb reklámfotóit, amin Paloma Elesser plus-size modellel hirdeti legújabb sportmelltartóit.

Welcome to Sports Bra 101

Tette mindezt úgy, hogy semmilyen módon nem hívta fel a figyelmet arra, hogy a képen ábrázolt nő bármiben különbözne az eddig bemutatott lányoktól. Ezzel valamennyire azt a gondolatot erősíti, hogy a nők sokfélék, a sportoló nők főleg, és nem kell hozzá tökéletes alakúnak lenni, hogy bemerészkedjünk az edzőterembe.

A kritikusok persze kárognak, hogy az új melltartók csak XL-ig és E-s méretig elérhetőek, és az átlagon felüli súlyú és mellméretű lányok továbbra is negligálva vannak. Mindenesetre ez a gesztus példaértékű (nem véletlenül lájkolták a posztot több mint 70 ezren), és reméljük, a boltok is kapcsolni fognak minél hamarabb.

Rózsás nemzeti felvonulást csaptak a magyar szépségversenyen

Menő/Ciki

nemoszi 2016. július 18., hétfő 15:04

Bélavári Zita neve mára összeforrt a Miss Hungary-vel, ugyanis a tervező készíti évek óta a szépségversenyzők nemzeti ruháit: most sem volt ez másként, a vasárnapi modern-közszolgálati Magyarország Szépe döntőn a lányok estélyi- és nemzeti ruhái mind Bélavári munkái voltak.

Míg korábban a világversenyeken láthattunk egy-egy nemzeti ruhát – Bélavári 2015-ben bujáki népviseletet adott a nemzetközi mezőnyben versenyző Miss Universe Hungary-re, ez önök szerint menő volt, de például 2013-ban önöknek sem tetszett az elöl hajtott giccs – , most a döntő összes szereplője felvonult egy nemzeti körben.

Eddig egész konkrét motívumokat és szabásokat emelt át a tervező a népviseletből, most inkább egyen-rózsamotívummal dolgozott, illetve fekete-piros-fehér alapszínekkel, így minden versenyzőre hasonló nemzeti ruha került. Jobban mondva kétféle, volt a ceruzaszoknyás, meg a bő, alsószoknyás fazon, néhol csíkok kerültek a rózsák mellé, máshol gyöngyös harisnya, de minden szettben van egy rakás fodor, strassz, tüll és gomb, mintha mind addig maradt volna a varrónők kezében, míg el nem fogyott minden anyag.

Az összkép elég kaotikus és giccses, némelyik ruha jobban sikerült, némelyik pedig gyorsan összedobott hoszteszruha hatását kelti, de nem lehetett egyszerű ugyanazt a témát ilyen sokszor (tizenötször), mindig kicsit msáként kifejteni. A galériában talál több képet a nemzeti fordulóról (és ha már az estélyiket is Bélavári tervezte, azokról is), ha megnézte őket, szavazzon: most mit szól a magyaros kollekcióhoz? Menő az újragondolt népviselet vagy inkább cikik ezek a furcsa ruhák?

Távolról sincs vége, olvasson még »
710 szavazat 650 szavazat

Kinek áll jobban a pizsama?

nemoszi 2016. július 18., hétfő 11:28

A korábbiakhoz képest némiképp rendhagyó "kinek áll jobban" cikkel jelentkezünk, most ugyanis nem három celebpárt, hanem két celeb-négyest szedtünk össze. A fehér nadrágkosztüm blúz nélkül viselve ugyanis olyan népszerű, hogy szinte nincs olyan celebbuli, ahol valaki ne sütné el, így nehéz lett volna a versenyzők számát kettőre redukálni. A pizsamaszerű kosztümök is nagyon népszerűek, így azokból a celebnőkből sem volt nagy szám összegyűjteni négyet, akik úgy határoztak, hálóruhában mennek bulizni. Részletek és szavazás a hajtás után!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Virslinek és mustárnak öltözünk Tomcsányi Dóri szerint

aa 2016. július 18., hétfő 08:00

Számos izgalmas divatesemény zajlott Európában a nyári szezonban, a férfi divathét és a párizsi haute couture hét mellett Berlinben megtartották a 2017-es tavaszi-nyári kollekciókat felvonultató Mercedes-Benz Fashion Week Berlint, amire az esemény szervezője, az IMG beválogatta Tomcsányi Dóri új kollekcióját is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

3 alapszabály, hogy ne vásároljon feleslegesen

moana 2016. július 17., vasárnap 16:42

Egymást követik most az akciók az üzletekben, és könnyű elcsábulni. Szerencsére a Quartz egyik szerzője, Marc Bain összeszedte azokat a szempontokat, amelyek talán önnek is segítenek egy kicsit felfüggeszteni a fast fashionös dőzsölést. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Több tervezőt is megihletett a kubai életérzés

bb 2016. július 17., vasárnap 08:06

Nemcsak a menő divatlapok és a Chanel merített ihletet Kuba történelmi és természeti gazdagságából az elmúlt pár szezonban, mivel a karibi szigetországra jellemző vibráló színek és minták (pl: levelek, papagáj, ananász), valamint a “Megállt az idő” hangulat felkapottak voltak a Stella McCartney, a Proenza Schouler, illetve a Maria Grazia Chiuri és Pierpaolo Piccioli által vezetett Valentino tervezőműhelyeiben is – hívja fel a figyelmet a sztártervezők közös érdeklődési körére a Fashionista.com. Kattintson a galériára és nézze meg, hogy hogyan dolgozták fel a hatásvadász témát a luxusmárkák!

Magyar modellek is vonultak Párizsban

aa 2016. július 16., szombat 13:38

Nemcsak 2017-es Resort kollekciók bemutatásához és a tavaszi-nyári kampányokhoz szerződtettek le magyar modelleket a menő divatházak, hanem 2016-os haute couture hétre is, ahol Axente Vanessa végiglejtett a Dior, Rajzák Kinga a Brioni, Sáfrán Bogi az Alexis Mabille, Cam Kerekes pedig a Schiaparelli párizsi kifutóján. Kattintson a galériára és nézze meg, hogy milyen ruhakölteményekben vonultak az egyre felkapottabb hazai modellek!

Nagy sláger az orr- és szájékszer

bb 2016. július 16., szombat 11:50

Meglepődve olvastuk a Businessoffashion.com oldalán, hogy többek között a Givenchy, az Alexander McQueen, a Calvin Klein, a Dion Lee vagy éppen a Rodarte kifutóján is látott provokatív arcékszerek mennyire felkapottak a vásárlók körében a szezonban. Legalábbis erről számolnak be az ékszereket forgalmazó üzletek, mint például a Matchessfashion.com, melynek igazgatója, Natalie Kingham szerint a Riccardo Tisci féle ékszereket szinte azonnal elkapkodták.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Leárazás: megnéztük, hogy mit lehet kapni 2000 forint alatt

Dívány 2016. július 16., szombat 08:15

Egy hónapja tart a leárazás, és most már elvárható, hogy tényleg fillérekért jussunk hozzá az akcós cuccokhoz. Ugyan egyre több minden van 2000 forint körüli áron, nagykabátot vagy szép ruhát egyelőre nem talál ilyen olcsón.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Óriási hatással van Moholy-Nagy László a divatra

aa 2016. július 15., péntek 10:54

A New York-i Guggenheim múzeum az egyik idei kiemelt kiállítását a fotósként, konstruktivista festőként, ipari formatervezőként, kísérleti filmesként és a Bauhaus iskola egyik meghatározó alakjaként ismert Moholy-Nagy Lászlónak és munkásságának szenteli “Moholy-Nagy: Future Present” címmel.

#moholy-nagy

Una foto publicada por @jeverste el

Távolról sincs vége, olvasson még »

Táskákat árul Kendall és Kylie Jenner

aa 2016. július 15., péntek 08:06

Kendall Jenner és a nemrég Budapesten járt testvére, Kylie Jenner még áprilisban jelentette be, hogy elindítja Kendall + Kylie néven futó márkáját, ahol a ruhák és cipők mellett saját tervezésű táskákat is árulnak majd. A 18 darabos táskakollekció pedig a napokban debütált a New York-i Saks Fifth Avenue-n, de augusztustól olyan menő butikokban is megtalálható lesz majd, amiről egy feltörekvő és tehetséges dizájner csak álmodhat. A tesvérpáros a hírnevüknek és kapcsolataiknak köszönhetően ugyanis bejutott a Bloomingdale, a Neiman Marcus, a Shopbop, a Revolve és a Holt Rendrew üzleteibe is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Férfiingek a boltokban: 3000-ből is könnyű felöltözni

km 2016. július 15., péntek 08:05

Legutóbb férfi cipőket néztünk, azoktól nem voltunk elragadtatva, most arra voltunk kíváncsiak, vajon ingből nagyobb-e a választék. A válasz: igen, simán lehet laza, irodába való és elegáns ingeket is kapni mindenhol, a leárazásoknak köszönhetően akár már 3 ezer forintért.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Haute Couture 2016: combcsizmában telelnek a celebnők

aa 2016. július 14., csütörtök 18:34

Egymást érik a divathetek és a különféle bemutatók a nyári időszakban, a 2017-es Resort kollekciók és a jövő nyári férfi trendeket bemutató divathét után lement a 2016-os őszi haute couture show is Párizsban. A hajtás után mutatjuk, hogy miben változtatna a jelenlegi trendeken többek között a Chanel, a Vetements, a Margiela vagy Jean Paul Gaultier!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mindenki a négy napos Dolce & Gabbana buliról beszél

aa 2016. július 14., csütörtök 10:07

Annak ellenére, hogy a Dolce & Gabbana főhadiszállása Milánóban van, a szicíliai tervezőpáros jó ideje nagy rajongója Nápolynak és környékének, így már hónapokkal ezelőtt beharangozták, hogy a romantikus városban ünneplik majd a luxusmárka 30. évfordulóját és mutatják 2016-os őszi Alta Moda kollekciójukat. A hajtás után mutatjuk, hogy milyen volt több napos buli, amiről közel 6000 poszt született az Instagramon.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Heti kedvenc: a fűzős balerinacipő

moana 2016. július 13., szerda 15:05

A szandáloknak és a gyógypapucsoknak van most főként szezonja, de ha inkább a zárt lábbeliket kedveli, akkor szerezzen be egy fűzős balerinacipőt, mert a tavasz egyik nagy slágere volt, és gyanítjuk, hogy egy ideig még divatban is marad, hiszen a gladiátorszandált sem volt olyan könnyű kiírtani, a sima balerinákat pedig már sokan unják. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nézze meg nálunk először a SCHATZI új kampányfotóit!

Lina 2016. július 13., szerda 09:43

Egy évvel ezelőtt nyílt meg Budapest első és eddig egyetlen dress&bárja, a SCHATZI, ahol a vingtage holmik vásárlása mellett/helyett iszogatni, kávézni, kéthetente pedig óriásit bulizni is lehet. A tulajdonosok, Fehér Barbara és Juhász Katalin az évforduló alkalmából egy új fotósorozattal készültek, amiket a külföldön is egyre ismertebb Gáldi Vinkó Andrea fotózott. Nézze meg nálunk először az új image fotókat és tudjon meg érdekességeket a vintage ruhákról!

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Les Néréides-től inspirálódhatott a Stradivarius

nemoszi 2016. július 12., kedd 08:48

A francia, Les Néréides nevű ékszermárkát Magyarországon talán nem ismerik olyan sokan, itt ugyanis egyelőre nincs üzletük: Franciaországban viszont nagyon népszerűek, és valószínűleg Spanyolországban is, ugyanis a spanyol Inditex fast fashion birodalom egyik tagja, a Stradivarius úgy tűnik, kinézte magának az egyik nyakláncukat, és piacra dobtak valami hasonlót.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kinek áll jobban a pólómentes farmeroverál?

km 2016. július 11., hétfő 18:26

Szokásos hétfői kérdésünket tesszük fel ismét, de most nem csak celebnőkre lehet szavazni: bekerült a válogatásba egy kisbaba is. Nálunk ő a nyerő, de nem csak ő szerepel van a cikkben: Hilary Duff Cheryl Fernandezzel küzd, Taylor Schilling Kylie Minogue-gal, és egy közös az összes hírességben van: mind Stella McCartney egyik ruháját viselik. Részletek és képek a hajtás után!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tuti megoldások dörzsölődő combok ellen

etelka 2016. július 11., hétfő 09:43

A nyár szuper jó, amíg nincs 30 fok, és az ember nem rendelkezik vastag combokkal. Utána némileg szívás. A vékony lábakkal rendelkezők számára nem is létezik az összeérő comb problémája, de sokaknak mindennapos szívás nyáron szoknyát hordani. Merthogy az összeérő combok járás közben minden lépésnél összedörzsölődnek, ettől lassan kipirulnak, ki is sebesedhetnek. Megoldás persze létezik, viszont semmi sem tökéletes. A hintőpor csak ideiglenesen segít, a krémek úgyszintén.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hercegnős luxuscuccokban turnézik Elle Fanning

aa 2016. július 10., vasárnap 19:02

Éppen két évvel ezelőtt promózták a világ nagyvárosaiban a Demonát, mikor a divatkritikusok azt rebesgették, hogy bizony az akkor még csak 16 éves Elle Fanningnek hercegnős ruháival sikerült túlöltöznie a stílusikonként kezelt Angelina Jolie-t a vörös szőnyeges integetéseken.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ismerje meg a Kardashian-klán házi stylistját!

bb 2016. július 10., vasárnap 10:37

Míg Elle Fanning öltöztetőnője hercegnős ruhákban turnéztatta a szőke színésznőt a filmpremiereken, addig a Kardashian-Hadid família házi stylistja, Monica Rose inkább a saját, kissé lotyós, kilencvenes évekre emlékezető stílusát “erőlteti rá” celeb barátnőire és formálja ezzel a közösségi oldalakon szocializálódott generáció ízlését.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Chanel táska az egyik legjobb befektetés

bb 2016. július 9., szombat 13:03

Az év elején a Baghunter számolt be arról, hogy a Hermes Birkin táskája van akkora befektés, mint az arany vagy egyes részvények, majd nem sokkal később a párizsi Artcuiral aukciósház divatszakértője, Penelope Blanckaert hozott nyilvánosságra egy listát azokról a dizájnertáskákról, melyek értéke körülbelül 8 százalékkal nő évente és amelyekbe garantáltan érdemes befektetni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Divatos fürdőruhákban nyaralnak a telt karcsú nők

aa 2016. július 9., szombat 08:18

Nemrég megmutattuk, hogy melyek lesznek az idei strandszezon legmenőbb fürdőruha-trendjei, ezúttal pedig összeszedtük, hogy milyen lehetőségeik vannak a teltebb idomokkal megáldott divatérzékeny nőknek a nyáron.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Milliókat vert el Celine Dion táskákra

bb 2016. július 8., péntek 19:35

Nemcsak Katalin hercegné költ mostanában sokat dizájnerruhákra, hanem a többszörös Grammy-díjas énekesnő, Celine Dion is, aki férje és testvére halála óta nem sokszor jelent meg a nyilvánosság előtt.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 ... 363

Blogok, amiket olvasunk

KETTŐS MÉRCE Percenként keres annyit, mint más havonta

Mészáros Lőrinc tavaly 96 milliárd forinttal gazdagodott. Napi 263 millió, percenként 183 ezer forint gyarapodás. Nem rossz!

KREATÍV PSZICHOLÓGIA Ezek a játszmák teszik tönkre a kapcsolatainkat

A játszmákkal nem csupán saját magunkat tehetjük boldogtalanná, de embertársainkat is az őrületbe kergethetjük játszi könnyedséggel.

HATÁRÁTKELŐ Hogyan szerezzünk barátokat külföldön?

Négy éve költöztünk Svédországba, nulla kapcsolattal. Innen épült fel a társaságunk. Tippek barátkozáshoz.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés